Sértegető, személyeskedő hangnem, méltánytalanul alacsony tartásdíj - túl sokszor vár ez Magyarországon azokra a nőkre, akik el szeretnének válni férjüktől. Mindez nem meglepő annak fényében, hogy a jogászképzésben nyoma sincs annak, hogy a megfelelő kommunikációra is tanítsák a hallgatókat. Az odavetett beszólások pedig nagyon kényelmetlen helyzeteket tudnak teremteni.

A diákok utálják a tornaórákat, folyamatosak a megaláztatások és teljesíthetetlenek a követelmények. Ahelyett, hogy a heti öt órával megszeretetnék a mozgást a gyerekekkel, begyógyíthatatlan sebeket ejtenek rajtuk, amik egész életükben végig kísérhetik őket. Ötven éve ugyanazokat a gyakorlatokat ugyanazokkal a sokszor szadista módszerekkel oktatják, pedig olykor csak a tanáron vagy az iskolán múlik, hogy motiválttá tegye a diákokat.

Elég egy jó pap, hogy cigányok és nem cigányok ne gyűlöljék egymást? Ópályi és Hodász szinte szomszédos falvak, hasonló adottságokkal: egyik szegényebb mint a másik, mindkettőben sok a roma, egyikben sincs sok munka. Míg Ópályi járja a szegény magyar falvak tipikus útját, Hodászon csodát tett egy pap még a 60-as években, békét teremtett cigányok és nem cigányok között, és ez a béke azóta is kitart.

Egyszerre küzdenek túlszabályozottsággal és alulfinanszírozottsággal a családi napközik helyén létrejött családi bölcsődék. Úgy érzik, hiába nyújtanak rugalmasabb és személyre szabottabb ellátást, mint a rendes bölcsődék, az állam mégsem támogatja őket, sőt, felesleges előírásokkal csak tovább nehezíti a helyzetüket.

A Városmajori Gimnáziumban trenddé vált, hogy a tanárok helyett a felsőbb évesek korrepetálják az alsóbb éveseket az órák után. A kezdeményezés tavaly szeptemberben indult, de ma már 30-40 diák is részt vesz benne. Néhány gyerek a közösségi szolgálati óraszám letudása miatt csinálja, de rengetegen csak önszorgalomból vagy mert kíváncsiak, milyen tanítani.

A kerekesszékesek többségének a lakhatás egy soha véget nem érő bizonytalanság. Nem tudhatják, hogy az ország melyik részében lesz majd az intézmény, ahová éppen költözhetnek. Jó bentlakásos otthonból nagyon kevés van, aki végül bekerül egybe, az legszívesebben élete végéig maradna is. Bizonyos idő után azonban menni kell, és az út gyakran az elfekvőként szolgáló szociális otthonba vagy haza, a kis faluba vezet.

Az egészségügy hozzáállása jól tükrözi az egész rendszer szemléletét: a fogyatékossággal élőket előbb lábra kell valahogy állítani, pedig ennél sokkal fontosabb lenne, hogy a kommunikációjukat fejlesszük. Az azonban sokszor csak az iskolában kezdődik el, amikor már túl késő.

Vári Anikót azért nem vették fel a makói szakgimnáziumba tanárnak, mert egy Facebook-posztban nem értett egyet Lázár Jánosnak azzal a kijelentésével, hogy a PISA-eredmények a tanárok lelkén szárad. Korábban az igazgató biztosra ígérte a tanárnőnek, hogy felveszik, de aztán váratlanul meggondolta magát. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság egyértelmű jogsértést állapított meg, az iskola azóta az EBH-t perli.