Ömlő eső, hideg, megáradt patakok és folyók mellett szép borvidéken és csodás borászatokon és villák mellett vezetett utam vissza Szlovéniába.

Nem ez a nap lesz a kedvencem, meg hideg is lett a felénél nagyon, de azért mindig akad látnivaló.

Brutális 3 órás mászást követően, szó szerint az I. világháborús lövészárkokon át vezetett az ösvény át Olaszországba, egy pirinyó falucskába, ahol szuper társasággal töltöttem az estémet.

Első világháborús hadiösvényen es emlékhelyeken, gyönyörű panorámával társítva vezetett a mai szakasz Toominba.

Az út utolsó hét kilométerét és a kitérők során látottakat leszámítva nem a mai nap volt a legjirályabb, viszont sok minden történt pto- kontra.

Nyugodt tempóban, ötpercenként megállva a folyót fotózva és mindent megnézve, holnesőben, hol 8 fokban, hol felhőszakadásban, de így is lenyűgöző szépségű volt a táj.

Fel a Vrsic-hágóhoz 1688 m majd leereszkedtem a festői Soca folyó völgyébe, ahol tettem egy plusz kitérőt is a Mlinarica-kanyonba.

Nagyon hidegben és szitáló esőben értem el végre a szlovén határt és a medvékre figyelmeztető területet. A Júlia Alpok meseszép, rideg, szürke csipkés sziklaormok és buja, vad erdők jellemzik.

Jó hűvösben haladtam a Faakert See felé, majd Flinkenstein várához felmászva meg egy szép emelkedő várt rám egy egykori sípályán a szakasz végéig.

Egész napos esőben, mely hol elállt, hol szakadt, hol szemerkélt és néha még a Nap is kisütött értem el nagyon szép erdőkön és régi várromon, hegyi tavakon át a legendás és népszerű Wörtherseet.