Az év elején mindenki attól rettegett, hogy az OKC szépen letarolja a mezőnyt és szemernyi kétséget sem hagy a bajnokság kimenetelét illetően. Aztán jött egy olyan szakasz, amikor úgy tűnt, SGA és társai sebezhetőbbek egy tüskéit vesztett sünnél. Az alapszakasz végére pedig visszatértek a sérültek és újra a bajnokot kiáltották ki favoritnak - mi több, az NBA következő dinasztiájának. De ne áltassuk magunkat: még ha össze is jönne a duplázás a Thundernek, abban biztosak lehetünk, jövőre nem ugyanez a kontingens vág neki a rájátszásnak. Mint ahogy a többi trónkövetelőnél sem. Hol a pénz, hol az ambíció, másutt egyszerűen az indulatok döntik majd el, kik húzhatják fel a klub mezét a következő szezonban. Spekulációkban nem szűkölködő adásunkban az átalakulás (vagy éppen a helyben maradás) mikéntjeit vesszük sorra, a Hardentől Peyton Watsonig terjedő skálán. Vajon tényleg csak egy maradhat?

Az év elején mindenki attól rettegett, hogy az OKC szépen letarolja a mezőnyt és szemernyi kétséget sem hagy a bajnokság kimenetelét illetően. Aztán jött egy olyan szakasz, amikor úgy tűnt, SGA és társai sebezhetőbbek egy tüskéit vesztett sünnél. Az alapszakasz végére pedig visszatértek a sérültek és újra a bajnokot kiáltották ki favoritnak - mi több, az NBA következő dinasztiájának. De ne áltassuk magunkat: még ha össze is jönne a duplázás a Thundernek, abban biztosak lehetünk, jövőre nem ugyanez a kontingens vág neki a rájátszásnak. Mint ahogy a többi trónkövetelőnél sem. Hol a pénz, hol az ambíció, másutt egyszerűen az indulatok döntik majd el, kik húzhatják fel a klub mezét a következő szezonban. Spekulációkban nem szűkölködő adásunkban az átalakulás (vagy éppen a helyben maradás) mikéntjeit vesszük sorra, a Hardentől Peyton Watsonig terjedő skálán. Vajon tényleg csak egy maradhat?

Legjobb dobójuk pontátlaga huszonnyolcadik a ligában. Legjobb lepattanózójuknál tucatnyi játékos szed többet, gólpassz-királyuk épphogy a tizedik legjobb az idei NBA rangsorban. Sokan mégis a jelen és a jövő (vagy fordítva?) egyik legnagyobb ígéreteként emlegetik Észak-Karolina büszkeségét. Mindezt egy (szokás szerint) katasztrofálisan induló szezonban, amely aztán váratlan fordulatot véve a figyelmünk középpontjába katapultálta a talán az év újonca által vezetett gárdát. Nézzük hát a csapatot, amely a Levegő Urának árnyékából kikerülve lélegzethez jutott és meglehetősen jó tempóban ráállt egy felfelé ívelő ágra.

Hol vannak már a '90-es évek, amikor még kézrátéttel lehetett gyógyítani (vagy ártani, ki hogy látja)? Az NBA évek óta a minél több pont és a felhőtlen szórakoz(tat)ás felé tolja a produktumot, a puristák meg fanyalogva figyelik, ahogy újabb és újabb csúcsok esnek a rohanás áldozatául. De vajon tényleg a támadás a legjobb védekezés a középszer ellen? Vagy még mindig utóbbi nyeri a bajnokságokat? Az elmélet mellett persze jönnek a számok is, beszélünk Bam Adebayo 83 pontjáról, az idei MVP-ről, sőt, elhangzik egy tételmondat is: Minden nímand félisten. Ugye? Ugyeee?

Egy igazi All-Star nem csupán parádés statisztikákat és örökre a retinánkba vésődő vizuális csúcspontokat produkál, hanem önnön kollektív hajánál fogva kiemeli a mocsárból középszerű csapatát és a rájátszás rivaldafényébe vezeti a nálánál kevésbé kompetens félistenekből álló bandát. Legalábbis, ha hihetünk azon NBA-tudoroknak, akik szerint a februári gálán kizárólag a legjobb csapatok játékosainak kell képviseltetniük magukat. De vajon attól, ha valakinek nem elég Münchausenes a bajusza, már nem is jár neki az egyéni dicsőség? Cáfolunk és ítélkezünk, de pötyögni, azt nem fogunk! Mert mindennek van azért határa.

Két hónapja még az egész világ azt hitte, az OKC Thunder két vereség alatt megússza az egész idei szezont. Aztán a világverőnek kikiáltott különítmény szembetalálkozott saját magával és villámgyorsan visszatért a felhőkből a földre. Hogy miért és hogyan? Ez éppúgy kiderül az adásból, mint az, hogy amikor megrázod a Spurs-fát, kik esnek le róla, meg, hogy tulajdonképpen ki is a San Antonio Carusója. Megemlítjük még a történelmi párhuzamokat, elhangzik - természetszerűleg - egy óda Tim Duncanhez, és biztos, ami biztos, fildzsexonozunk is egy picit. Mert ez már csak ilyen. (És bocs a hossz produkciós átfutásért.)

Steven Adams. Kevon Looney. Kris Dunn. Jaime Jacquez Jr. Andre Nembhard. Payton Pritchard. Deni Avdija. Jalen Johnson. Csak néhány emlékezetes arc a korábbi évek Névtelen Hősei közül. Hogy mennyire fontosak, azt ki-ki döntse el maga. Mi mindenesetre imádjuk őket, ezért regélünk róluk - meg persze az idei inkarnációikról is. És miközben a neveket soroljuk, nyilván újra definiáljuk (vagy újradefiniáljuk?) a Névtelen Hős fogalmát is. Tőlünk, Nektek, szeretettel.

A hosszabbítás még messze van, de az vitathatatlan: az első negyed már véget ért. Legalábbis a XXI. századból biztosan. És az NBA kétségkívül sokat változott azóta, mióta Shaq és Kobe először vehette kezébe a Larry O'Brien-trófeát. Rögtönzött kis leltárunkban persze nem csak az innovációkról esik szó, hanem PJ Tucker szupererejéről, Sandwich grófjának szelleméről és egy popkulturális fenoménről is. De vajon minek köszönhető, hogy ezen időszak két legeredményesebb klubja mindössze hat edzőt "fogyasztott el" (összesen) huszonöt év alatt? És ki az, akitől ijedezni (vagy talán félni) kell? 

Nem volt könnyű, de kivártuk. Szóval... Sokan, sokszor titulálták már boszorkánymesternek, ami talán túlzás egy kicsit, de hogy nyakkendő nélkül is bármire képes a partvonalon, azt bizony a legjobb barátjának még tévedésből sem nevezhető Rajon Rondo is elismeri. Csak hát elég nehéz fogást találni azon, hogy ki is ő tulajdonképpen? A támadás vagy a védekezés a specialitása? Szigorú apuka, netán az improvizációkra épülő dzsessz elkötelezett rajongója? Rick Carlisle egyszer már csak bekövetkező ezeregyedik, főmuftiként elért győzelme kapcsán felidézünk néhány legendás pillanatot, beszélünk az edzői pálya kacskaringóiról (és Phil Jacksonról is, nyilván), no meg összevetjük Luka Magic és Ty Haliburton főbb személyiségjegyeit.

Adok magamnak egy asszisztot, és ha mégsem megy be, leszedem a pattanót - legalábbis így tartja a népszerű narratíva az NBA történetének egyik legmegosztóbb játékosa, Russell Westbrook esetében. És nem jár jobban néhány aktuális pálya- és csapattársa sem, amikor kategorikus kijelentéseket teszünk, hangpróba gyanánt. De vajon jogos az élc, vagy pusztán jól hangzó frázisokat puffogtatunk, amikor olyan dolgokat kérünk számon egyeseken, amik egyszerűen nem szerepelnek a személyi lapjukon? Ugyanitt Carmelo kontra Sir Charles, másodfokon.