Bár mi az NBA-t istenítjük, ha komolyan vennénk magunkat, már régóta az IBA-ről beszélnénk. Hiszen az International Basketball Association elnevezés százszor jobban leírja a ligát, mint bármilyen más becézés. Az ex-jugók zseniálisak, a kanadaiak félelmetesek - és már úton a következő eresztés: az idei draft révén (újabb) hat francia és négy ausztrál ifjonc készül a parkett meghódítására. Aranygenerációk, Bogut kontra Longley, no meg a jó öreg FIBA-szorzó. De mi köze mindennek a kilencvenes évek afrikai focijához?

Jövőre lesz ötven éve az NBA-ABA összeolvadásnak - menjünk most elébe a fanfároknak és emlékezzünk meg az NBA messze legnagyobb hatású társligájáról, amely, ha igazából semmilyen téren nem is tudta felvenni a versenyt a nagytestvérrel, mégis komoly hatást gyakorolt arra, hogy hogyan, mivé vált a liga az 1976 után következő évtizedekben. Időutazás, beválthatatlan csekkek, töltött pisztolyok... Ez mind-mind az ABA. Akit bővebben is érdekel, az csapjon bele!

Amikor azon merengünk, hogy kerültek évi 60 millió dollár főlé a legjobban kereső játékosok fizetései az NBA-ben, akkor nem hagyhatjuk szó nélkül azokat a fickókat sem, akik a cechet állják. A teljes kép átlátásához tartunk egy kis pénzügyi háttérelemzést, áttekintjük a valaha élt legjobb és legrosszabb tulajok listáját, és beszélünk arról is, hogy miben különböznek az új főnökök a régiektől? Jerry Buss Forum Clubjától a Joe Lacob "tiszteletére" rendezett jótékonysági füttykoncertig, avagy "Virítsd a lóvét" - ahogy Rasheed Wallace mondotta volt.

2025-ben története első bajnoki címét szerezte az OKC Thunder csapata. (Nem, a Sonics bajnoki gyűrűje egy másik város, másik franchise dicsősége. De tényleg.) Pedig közel másfél évtizede szinte mindenki azt várta, hogy mostanra jó pár bajnoki zászló csüng majd alá a Thunder arénájának plafonjáról: a Kevin Durant, Russell Westbrook és James Harden vezette csapat félelmet plántált az ellenfelek szívébe. Aztán néhány rongyos dolláron minden elcsúszott és a liga történetének egyetlen együtt cseperedő MVP-triásza szétszéledt, másra hagyva a koronázást. Okok, kapcsolatok, narratívák és annak vizsgálata, kit illet (és mennyit ér) a "jövő csapata" titulusa.

Tyrese Haliburton sérülése csúnyán rányomta a bélyegét az utóbbi évek legszínvonalasabb döntőjének hetedik meccsére (és persze mindenre, ami ezután történt). Aktuális adásunkban a "most, vagy mindörökké" témaköréről elmélkedünk, bizonyos ablakok nyitvatartását vizsgálva. Sikerül-e Haliburtonnek (és a Pacersnek) az, amire Penny Hardaway, Shawn Kemp és Russell Westbrook hiába áhítozott annyi éven át? És kapott-e bármire garanciát az OKC frissen fényezett koronája mellé? Pató Pálok, vigyázat! Az ajtók záródnak!

Köztudomású, hogy Reggie Miller idegenben szeretett jobban játszani, olyan arénákban, ahol az ellenfél szurkolótábora az ő inzultálásában próbált vigaszt találni a pályán történt eseményekre. Csakhogy Reggie egy igazi sztár volt. A legendás mondás szerint viszont a kiegészítő emberek idegenben gyakrabban jönnek zavarba, a hazai környezet pedig szárnyakat adhat nekik. Ma erről, valamint felelősségi szintekről, eladott labdákról, Lu Dort sztorijának különleges fordulatáról, és persze az egész haccacáré végkimeneteléről elmélkedünk lelkesen.

"Not one, not two, not three..." - az elmúlt 25 év talán leghíresebb idézete NBA-körökben. És tényleg nem: egy a hatszázötvenmillióhoz. Mármint annak az esélye, hogy az Indy négy meccset is megfordítson olyan hátrányból, mint amilyenből eddig megtette az idei rájátszásban. És még nincs vége, ahogy Dani felhívja rá a figyelmet. De vajon tényleg nincs? Vagy innen már jön az (eredeti) AI, és a 2001-es Sixers szomorú történetének újrajátszása? Mit láttunk, mit várunk, mi lesz? És mit keres BJ Armstrong, Dale Ellis, valamint Jeremy lin egy 2025-ös nagydöntőt vesézgető adásban? Tessék meghallgatni és kiderül!

2007-ben egy indianai srác keresztezte Kevin Pritchard és Sam Presti pályáját. Négy évre rá egy ambiciózus, okos fiatal edző mérte meg magát élete első nagydöntőjében Rick Carlisle ellen. Aztán kezdetét vette a Paul George Gyűrűt Szeretne-turné...Minden mindennel összefügg, avagy furcsaságok és egybeesések a Finals kapcsán. És hogy kinek tett szívességet a Nuggets? Ez is kiderül az adásból.

A marketing kicsit olyan, mint a foci: mindenki ért hozzá. (Mondjuk igaz, hogy mi most kosárlabdáról beszélünk, de sebaj!) A "Liga arca" pedig egy egyértelmű reklámszlogen, még ha a jobbik/tartalmasabbik fajtából is. Szóval, most mi is megcsillantjuk ezirányú kvalitásainkat, és elmondjuk, mi a különbség Anthony Edwards és SGA között. Ezen kívül felemlegetjük a hetvenes évek fantomképeit, a Stacey King által Magic Johnsonhoz hasonlított Tyrese Haliburtont, továbbá elmeséljük, kinek a mezébe rajzolják magukat legszívesebben az amerikai gyerekek. Az NBA arca pedig...

Kicsit közelebb lennétek a valósághoz, ha Spike Lee és Reggie Miller ülne most az And1 mikrofonjai előtt, és ők mesélnék el Nektek, mit is kell pontosan tudni a Knicks-Pacers rivalizálásról. De azért mi is mindent megteszünk annak érdekében, hogy átlássátok, mit jelentett harminc éve, és mit jelent ma, amikor a "Hicks és a Dicks" összecsap. A négypontos dobás, a lefejelés, és a 67 százalék története, meg persze David Stern és Adam Silver boldogságáé. De vajon ki az igazi Mr.Clutch: Reggie vagy Jalen?