Beverley, Tatum, Young. Meg persze Poole. És Paul. Lehetne ragozni, de minek? A meccsek magukért beszélnek, ahogy mi is. Értünk a munkaügyhöz, van mentolos cukorkánk, mi kellhet még? Ja, egy jó karosszék a tévé előtt!

Nos, elérkezett ez a nap is: vége az alapszakasznak, s nyakunkon életünk első közös rájátszása. Jöttök velünk? Ha igen, akkor a nagy dicsérgetések közepette megtudhatjátok, ki miért NEM lesz bajnok (szerintünk), felsejlik a potenciális MVP neve és megemlítünk néhány szívügyi, illetve objektív csúcstalálkozót is. Nem kerül szóba Ben Simmons (és ezúttal Campazzo sem), de azért erősen szidolozzuk a kristálygömböt. Persze, láttunk mi már karón varnyút és azt is tudjuk, hogy rosszkor, rossz helyen egyetlen sérülés is mindent boríthat – de hát miért lenne ez rossz hely? Hiszen ez az NBA playoff! (Uff!)

Volt egyszer egy expanzió. Illetve, több is, de mi most a bővítések valaha volt legsikeresebb csapatát, a Miami Heat-et vesszük górcső alá. Elmondjuk, ki az az öltönyös, hátrazselézett figura, akit annak ellenére Napistennek kijáró tisztelet övez, hogy 2005-ben egy extra gyűrű reményében a vízibicikli alá lökte a saját protezsáltját, vázoljuk, mitől megy a villamos és persze kitérünk arra is, hogy melyik a legjobb night club a South Beachen. (Na jó, arra nem.) Mai varázsigéink a player development és a cap management, de említésre kerülnek még a – más bajnokaspiránsok számára nem elég gyorsan – öregedő rókák, a hajóról valahogy mindig lemaradó szlovén légiós, valamint a draft és a Heat meglehetősen ambivalens viszonya is. (Gyengébb idegzetűek vigyázzanak: az adásban szőrmentén elhangzik az "egészséges Williamson" fonéma is!)

Bár Donovan Mitchell szólói éppúgy elragadtatott sikolyokat csalnak ki a közönségből, mint anno Charlie Parker virtuózitása, azért ez a jazz teljesen más, mint az, amit Bird játszott. Az inkognitós francia ellenálló, Déjá Vu ráadásul néha egészen más kottából énekel, szóval, a harmóniamenet hagy némi kívánnivalót maga után Salt Lake Cityben. Mindehhez adjunk egy szigorú, de igazságos (s kicsit talán noir-os), némiképp filmsztár-kinézetű edzőt, egy játékoscserékre szakosodott öreg rókát meg egy vadiúj, többek között Dwyane Wade nevével fémjelzett tulajdonosi kört, és már kész is az időzített bomba, aminek a hatástalanításához még Stockton és Malone legendás párosa is kevés lenne. S hogy fel- vagy berobban az egész? Ez a millió dolláros kérdés.

Önjelölt megváltó, vagy méltatlanul meghurcolt zseni? Hat évvel kirúgása után még mindig eldöntetlen a kaszinóba konvenciókat sutba dobó matematikai modellel érkező elefánt, akarom mondani, Sam Hinkie státusza, pedig a Philadelphia 76ers éppen készül (újra) ráfordulni a célegyenesre. Három évnyi purgatórium ritka, de nem példátlan, ráadásul ha a félkarú rabló Embiidet és két I/1-es választást dob érte, akkor nem is olyan rossz a hozam. Gyávaságról, emberségről, divatról a Szent Grál prizmáján keresztül.

Hol vannak már a daliás idők, amikor (1965-től kezdve) 16 egymást követő szezonban választottak centert az NBA legértékesebb játékosának! Amikor tavaly - 21 év szünet után - Jokic elnyerte az MVP címét, az kisebbfajta istenkáromlással ért fel sokak szemében. (Már amennyire 211 cm és 129 kg "kisebbfajta" lehet.) A témát testközelből ismerő Dávid Kornél közreműködésével elmerengünk a példaképek és az elvárások változásán, az európaiak dominanciáján, továbbá számba vesszük a poszt megannyi legendás alakját Gyurikától Sabason és Nagy Zoárdon át egészen Bobanig. Aztán beszuszakoljuk Joel Embiidet egy üvegvázába. Voilá!

Azt kell mondjuk, dramaturgiai érzéknek meglehetősen híján vannak Cleveland dicső városában. Már csak két évig kellett volna szerencsétlenkedni, tankolgatni, aztán kezdődhetett volna a pingponglabdák cinkelésének jól bejáratott folyamata, Bronny James draftolásának reményében. (És ezzel persze a papa karrierjének keretes szerkezetbe foglalása.) Hát nem lovagregénybe illő fordulat lett volna? De Cleveland nem Hollywood, jegyezzük meg ismét, itt szélesvászon helyett a közkórházak fényeskednek, no meg finn és török vendégmunkások serénykednek az Ikertornyok árnyékában. Blokkparty!

Tudta Ön, hogy 37 egymást követő szezon után tavaly volt az első olyan év, amikor az NBA-nagydöntőjében egyetlen olyan kosaras sem lépett pályára, akit a becenévhalmozó Shaquille O'Neal hosszú pályafutása során csapattársaként jegyzett? Bizony, a játékos, aki miatt több szabályt is újra kellett írni, rengeteg hasonlóan fontos és néhány kevésbé jelentékeny rekordot is magáénak tudhat. Mérlegünk kissé cinkelt, ám Mr. Palánkszaggatóhoz méreteiben pompásan illeszkedő serpenyőiben kidekázzuk, mennyit ér 50 év az 53% fényében, varázsgömbünkből kiolvassuk, "mi lett volna, ha?", mi több, megválaszoljuk azt is, mit csinált 33. születésnapján Stan Van Gundy régi spanja. Vagy ez közismert? Akárhogy is: boldog születésnapot, Nagy Kaktusz!

A hétvégi All Star-gálán mindenki megnézhette, miben jók a liga legnagyobb sztárjai. Mi most azt vizsgáljuk, milyen fogaskerekek hajtják az NBA legmenőbb verdáit. Merthogy a sztárok mellé kellenek azok is, akik az évek alatt megtanulták, hol a helyük a hierarchiában, de nem esnek kétségbe akkor sem, ha feje tetejére áll a világ és nekik kell bedugni a dugót a süllyedő ladikba, a krokodiloktól hemzsegő folyó közepén. Akik kimaradtak: Derrick White, Josh Hart, Layne Staley (ja, ő más!), akik bekerültek... Na, valami csak maradjon már az adásra is!

Fene se gondolta, hogy ebben az évezredben lesz olyan, amikor (egy játékra alkalmas) LeBron James csapatát nem soroljuk a bajnokesélyesek közé. Hát most megtörtént. Szerencsére így is maradt elég izgalom a liga krémjének játékoskeringője kapcsán: megvitatjuk, lesz-e új Rasheed Ibakából és vajon tényleg Harden lenne-e korunk Drexlere, továbbá elmélázunk, mi a jobb: tenni, vagy nem tenni? (A beszélgetésben elhangzik a "felhatalmazásokat okoz" kifejezés, na, ezt inkább nem minősítjük.)