Arts-ok

Arts-ok

By Murányi Kovács AnitaArtsPerforming Arts
Download on the App Store

Arts-ok episodes

  • Arts'ok - Dr. Almási Kornél
    Dr. Almási Kornél, zeneszerző, karnagy, előadóművész, kisgyerekként humorával örvendeztette a környezetét. Nővérével egyfolytában énekeltek és „istentiszteletest” játszottak, miközben rengeteget prédikált. Volt, hogy a hegedűóráira bicikliszerelésből ugrott be, de a napi fél óra gyakorlást komolyan vette és így meg is szerette. 14 évesen különleges tehetségek osztályába került, a doktori diplomáját a Sorbonne University-n szerezte. Szereti az állatokat, a festészetet és a természetjárást is, de legkedvesebb kikapcsolódása a zenehallgatás. Két gyermek édesapja, felesége erős hátországot biztosít számára az egyetemi oktatói és minden más művészeti tevékenysége folytatásához.
    51 min
  • Arts'ok - Révész László
    Révész László orgonaművész, öt éves korában hegedülni, hét évesen zongorázni tanult. A Bartók konziban tanszakot váltott, így lett Lehotka Gábor orgonaművész növendéke. A Zeneakadémián a zeneszerzés szakot is felvette. 1986 óta a Kecskeméti Kodály Iskola tanára. Játszik szólistaként, kamarazenészként és korrepetitori feladatait is szereti. A kórus kísérést különösen kedveli. A műsor végén a Központi Baptista Énekkarral közös koncertjének zenei anyagából César Franck 150. zsoltárját hallgathatjuk meg.
    53 min
  • Arts'ok - Győri Kornél
    Győri Kornél, nagybőgőművész, tanár, karnagy, karmester és zeneszerző. Matematika-ének-zene szakos tanárként indult a pályája, majd koncertzenész lett. A hangversenyek és turnék, a színpadi zenélés világa után napjainkban ismét többnyire a pulpituson áll és tanít. A zene mellett olykor matematikát is. Felesége pedagógus, négy fiúgyermekük van. A Pécsi Baptista Gyülekezet vezetője és énekkarának karnagya.
    53 min
  • Arts'ok - Mikes Anna
    2020-ban az Év Fiatal Baptista művésze díjat Mikes Anna, jelmez-, díszlet- és látványtervezőnek ítélték oda. Mikor érintette meg őt a színház világa? Hol és kiktől tanult? Melyek a legkedvesebb munkái? Mennyire mélyül el az adott munka világában? Mik a munkamódszerei? Isten vezetését miként éli meg? Hogyan készül közelgő anyaságára? És még több legalább ennyire érdekes kérdésre válaszolt ebben az interjúban Mikes Anna.
    35 min
  • Arts'ok - Afangide Beáta
    Afangide Beáta művésztanár és három fiúgyermek édesanyja. Elszánt híve a folyamatos megújulásnak, tanulásnak, a kreativitás fejlesztésének és a személyiség kibontásának képzőművészeti alkotásokon keresztül. Volt misszionárius a Fülöp- szigeteken, adott elő Thaiföldön egy művészeti konferencián és megismerhette egy nigériai kisfalu lakóinak életét is. Hitvallásához (1. Kor 9. 26-27) hűen: fut, mint aki előtt nem bizonytalan a cél és teszi magát alkalmassá a küzdelemre.
    38 min
  • Arts'ok - Mohai Zsófi
    Hét évesen kezdett zenélni, és egyben zenei versenyeken indulni. Rangos elismerései közül kimagasló, hogy 16 éves korában Junior Prima Díjat kapott. 2019-ben ő lett az Év Fiatal Baptista Művésze. A németországi Detmoldban alapdiplomázott. Jelenleg a Győri Zeneművészeti Egyetemen MA szakos hallgató. Nem tervez, hanem Isten tervére figyel és követi és megtesz mindent annak érdekében, hogy művészetével az Urat szolgálja. Hogy milyen hangszeren játszik, azt is elmondja a műsorban, Mohai Zsófia.
    42 min
  • Arts'ok - Baloghné Kovács Magdolna
    Okleveles ének-zene-, szolfézs- és zenetörténet tanár, karnagy, lelkipásztor feleség, három gyermek édesanyja, és egy gyermek nagymamája. 2020-ban az Év Baptista Művésztanára díj birtokosa. Négy kórust vezet, köztük a Szegedi Ökumenikus Kórust és a Szegedi Ökumenikus Gospelt. Családjával együtt többször költöztek nagyvárosokba, amelyek mindegyikében megtalálta a helyét és új ismeretségek és ismeretek birtokába jutott.
    59 min
  • Arts'ok - Szelényi Gabriella
    Restaurátor. Önmagát háttérben tartja, mert az eredeti alkotónak kell előtérben lenni. Néha még számára is meglepetés, hogy mit lehet a restaurálás során egy műalkotásból kihozni. Hálás a türelemért, kitartásért, amelyet a munkáján keresztül tanul. Szelényi Gabriella beszél az életéről, a hivatásáról.
    46 min
  • Arts'ok - Ács Dominika
    Ács Dominika volt a beszélgetőtársam, fuvolaművész és hosszútáv futó. Fuvolaművész és hosszútáv futó, aki az egyszerűség nagyszerűségében hisz. Összművészeti elképzeléseiben a kreativitás és az elhivatottság a hajtóerői. Színpadon maga a testet öltött „varázsfuvola”. Ács Dominika volt a beszélgetőtársam.
    44 min
  • Arts'ok - Révész Márk
    Révész Márk, kürtművész: Zeneművész és egyben katona. Mondhatni, hogy egy véletlen helyzet műve, hogy a kürt lett a hangszere. Volt, hogy egy izombénulás miatt hetekig nem volt képes megszólaltatni a hangszerét, de ezen a megpróbáltatáson is sikerült túljutnia. Amiról legutoljára mondana le, az a tanítás. Mind erről Révész Márk kürtművésszel beszélgetek a következő adásban.
    30 min

About Arts-ok

From the publisher's feed

Művészekről művészekkel!