2020 Filmodüsszeia

Az utazás


Listen Later

Egy ízig-vérig fekete komédiát kapunk, ha megnézzük Az utazás című svéd filmet a Netflixen. A történet ugyan számos műfaji, tehát horror és vígjátéki elemet tartalmaz, mégis erős húzása van, már csak a rendszeresen érkező durva, meglepő fordulatoknak és keményen véres jeleneteknek köszönhetően is. Lars és Lisa, a kontár rendező és a tehetségtelen színésznő viszonylag régebb óta házasok, mely állapotok hatására erősen megromlik kapcsolatuk. Egy szokásos kiadós veszekedés után mindketten kijelentik, hogy rendezni kell a nexust, ezért elindulnak a hétvégi, tópari házukba, hogy az ottani nyugodt környezetben elsimítsák kapcsolatukat. Ezzel ellentétben azt látjuk, hogy valójában mindketten arra készülnek, hogy megöljék a másikat. Tervükbe beleszól három megátalkodott, szökött fegyenc, akik mindenre elszántak, minden erőszakos cselekedetben jártasak és jócskán nem gyomorbajosak, ha durvulásról van szó. A rendező Tommy Wirkola már több esetben is letette a névjegyét, így például a kisebbfajta kultmozivá vált Náci zombi filmekkel. Ezúttal azonban egy véresen mulatságos kamaradarabot hozott tető alá, melyben a két főszerepet Aksel Hennie és Noomi Rapace alakítják. Géczy Dávid filmrendező és Pöltl Oxi Zoltán újságíró, a 2020 Filmodüsszeia két állandó műsorvezetője Az utazás című film kapcsán Tarantino-ért is kiált többek között, de a cél mégiscsak az, hogy egy kifejezetten szórakoztató, magas színvonalú horror-vígjátékra hívja fel a figyelmet.

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

2020 FilmodüsszeiaBy 2020 Filmodüsszeia


More shows like 2020 Filmodüsszeia

View all
Filmklub podcast by Varga Ferenc

Filmklub podcast

2 Listeners

HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

11 Listeners

Direkt36 Podcast by Direkt36

Direkt36 Podcast

1 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

10 Listeners

Szabad Európa Podcastok by Szabad Európa

Szabad Európa Podcastok

3 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

4 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

3 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

3 Listeners

Hatalmas Arcok by Betone.hu

Hatalmas Arcok

3 Listeners