
Sign up to save your podcasts
Or


Galambos Eszter újságíró beszélgetett Jancsó Dóra színművésszel és Szécsi Viktória énekessel a kiBOONtakozó podcastban.
A nyári ötkarikás viadalok műsora már betelt: lassan kezelhetetlenné válik a tizenhét napos játéksorozat, amely bővítése elkerülhetetlen. Tizenkétezer sportoló, ugyanennyi szakvezető és médiamunkás, megannyi rendező, biztonsági ember, rendőr, katona és önkéntes. Ugyanakkor a téli olimpiák programja sokkal lazább: ezeken sokkal kevesebb sportág vonul fel, így lényegesen kevesebb a versenyszám, a szereplő, az edző, a közreműködő. Mit tegyen, vagy tehet a kialakult helyzet kezelésére a Nemzetközi Olimpiai Bizottság? Podcast beszélgetésünkben erről váltottunk szót Brézai Zoltán sportszakértővel, a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár pr-munkatársával. A műsor ma este 8 órától hallgatható meg a BOON.HU-n, várja önöket a sportszerkesztő, Kolodzey Tamás.
Furmann Imrének (1951-2010) állít emléket az a könyv, amit felesége, Pankucsi Márta állított össze. A kötetbe egyrészt pályatársai, kollégái, barátai emlékeznek a jogászra, politikusra, költőre, másrészt a naplója egy részletét tartalmazza, harmadrészt pedig azokból a III/III-as aktákból válogat, amelyeket még annak idején Furmann Imre kért ki a Történeti Hivataltól, és amelyből kiderül, hogy kik, mikor, hol hallgatták le a házaspárt a 80-as években.
Két tehetségkutatót is megjártak, amelyek sokat segítettek a fejlődésükben.Bár a Dal döntőjébe nem sikerült bejutnia a miskolci Here We Are zenekarnak, mégsem voltak szomorúak, amikor kiestek és életre szóló élményekkel, rengeteg hasznos kapcsolattal és frissen szerzett rajongóval a hátuk mögött tértek haza. A zene az kell című podcastban Horváth Imre szerkesztő a zenekar alapító dobosával, Zán Tomival beszélgetett az eddig megtett útról, a Dal mellett az X-faktorról, ahol szintén jártak és a friss történésekről, tervekről a zenekar háza táján. Hallgassa meg!
Reiman Zoltánnal erről is beszélget Répássy Olívia szerkesztő Múltidéző podcastjében, amiben már egy több alkalmas sorozatot szenteltek a gyerekeknek és a felnőtteknek szóló miskolci meséknek. Az amatőr helytörténész ugyanis legendákat ír a történelmi tényekhez, mint ahogy Weidlich Pál fekete kutyájáról is született tollából egy történet, ami még az állat nevét is megmagyarázza. A régi korok kereskedőjének emlékét egy múzeummal szeretnék megőrizni az utókornak. Ezt a tervek szerint egy éven belül láthatják majd az érdeklődők.
From the publisher's feed