
Sign up to save your podcasts
Or


Az egymás iránt érzett szeretet és tisztelet és a megfelelő kommunikáció segítette át őket a nehezén. Még több podcast: https://www.boon.hu/dosszie/boonhu-podcast
A jövőben az emberek többször fognak utazni, viszont rövidebb időre – mondja Sikerkovácsok című podcast műsorunkban Angyal Enikő. A Globus Travel tulajdonos-vezetője szerint ma már elvárás az utasok részéről, hogy élményt kapjanak. A Bükki Kör egyik alapítójaként Miskolcról úgy vélekedik: a városnak minden adottsága megvan, hogy kedvelt desztináció legyen, de a hibás kommunikáció eddig nem hozott átütő sikert.
Várja Önöket a boon.hu-n a szerkesztő-műsorvezető, Csákó Attila.
Ezt mondja a beszélgetésben Ramocsa Emese, a Miskolci Nemzeti Színház volt színésznője, aki párjával most fogadott örökbe egy pár hónapos kislányt. Az örökbefogadást sok álmatlan éjszaka, sikertelen beültetés, elhalt magzat, és az ezzel járó gyász átélése előzte meg. Egyszer csörgött a telefon, hogy van egy örökbefogadható csecsemő. Nekik nem voltak kikötéseik, sem a gyermek nemére, sem hajszínére vonatkozóan. Így Hanna otthonra talált náluk. Erről beszélget B.Tóth Erika Ramocsa Emesével.
Podcastünkből megtudhatják, mikor települtek be és miért görög kereskedők városunkba. Mit köszönhetünk nekik Miskolcon, ami még ma is látogatható, és Kelet-Közép-Európában egyedülálló. Reiman Zoltán amatőr helytörténésszel beszélget Répássy Olívia szerkesztő.
A Bonta Zoltán Alapítvány évtizedes múltra tekint vissza. Bonta Zolika 6 éves kisfiú volt, amikor meghalt. A leukémiás megbetegedésében a csontvelő transzplantáció segíthetett volna, de akkor még Magyarországon ezt nem végezték. Szülei az emlékére hozták létre az alapítványt, és támogatják azóta is a B.-A.-Z. Vármegyei Központi Kórház Gyermek Onko-haematológiai Osztályát. Mondhatjuk, hogy az alapítványnak, és dr. Nagy Kálmán akkori főorvosnak, a kitartásuknak köszönhető hogy Miskolcon 1995-ben megtörténhetett az első gyermek csontvelőtranszplantáció.
B.Tóth Erika podcastjában Bonta Lászlóval az alapítvány létrehozójával beszélgetett.
A Borsod Sport Klub csaknem kétszáz igazolt labdarúgóval rendelkezik. Jók a tárgyi feltételeik, az anyagi eszközöket pedig támogatóik segítségével teremtik elő. A vármegyei I. osztályban szereplő felnőtt csapatuk a félidőben a középmezőnyhöz tartozik és az a céljuk, hogy a tavaszi szezonban minél feljebb kapaszkodjanak. Az Oldalvonal című sportműsorunk vendége Varacskai István, a klub szakmai elöljárója és vezetőedzője, aki kertelés nélkül beszélt örömeikről és gondjaikról is.
Csontos Lászlónak hat könyve jelent már meg eddig. Történész végzettségű, és Az én megyém! című könyve kapcsán több kutatást végzett falvakban, amit nagyon izgalmasnak talált. A könyv elkalauzolja az olvasót Abaújba, Gömörbe, Árpádkori templomokba. Legutóbbi könyve, a Hőseink az étlapon címet kapta, nem kevésbé érdekes. Például tudják, hogy nagyjainkról, a világban milyen gasztronómiai különlegességeket neveztek el? Például Kossuth-kifli, Andrássy-gulyás vagy Deák torta. A szerző többek között erről is beszélget B.Tóth Erika podcastjában.
Szendrei Mihály, a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület elnöke a Miskolc Aktuál podcast vendége. A gyakorló vendéglátó-szakemberrel Szaniszló Bálint szerkesztő az elmúlt évet lezáró, az új esztendőt megkezdő értékelő beszélgetést folytatott. Az idegenforgalom, turizmus, vendéglátó ágazat helyzete sajátos, hiszen a pandémia után újabb mélypontot okozott az energiaválság. A 2023-at lezáró statisztikák azonban azt mutatják, hogy megkezdődött egyfajta kilábalás.
A Púder nélkül podcast első vendége 2024-ben, elsőként Juhász Zsófia család és párterapeuta, aki többek között a nő kapcsolatépítő szerepéről is beszél.
From the publisher's feed