Hétfőtől április végéig az alsó tagozatos gyerekek diákigazolványuk felmutatásával, jegy vagy bérlet megváltása nélkül utazhatnak a helyközi vasúti és buszjáratokon is.
A kormány szerint csak a vakcinák beadásával lehet megállítani a járványt, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy minél többen beoltassák magukat.
A program 4 milliárdos keretösszegére május 20-ig, elektronikus úton pályázhatnak az alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló hallgatók, fiatal oktatók és kutatók.
A japán vírushelyzetet azért is figyelik szerte a világon, mert idén július 23. és augusztus 8. között Tokióban rendeznék meg a tavalyról elhalasztott nyári olimpiát.
0 min
About Civil kör
From the publisher's feed
Ami megdöbbentett, ami szíven ütött, elgondolkodtatott vagy éppen megmosolyogtatott - erről csevegnek, vitatkoznak közéleti emberek a HírTv hetente jelentkező műsorában, a Civil Körben. A héten…
történt legfontosabb, legnagyobb közérdeklődésre számot tartó eseményeket vitatjuk meg a három meghívott vendéggel.