Régen büszke voltam rá, hogy kevés alvással is bírom. Ötkor kelek, éjfélkor fekszem, és közben mindenki csodálja, milyen kemény vagyok. Aztán jött egy időszak, amikor rendszeresen elfelejtettem embernevek, és a kávé már nem segített, csak reszkettem tőle. Akkor esett le, hogy nem kemény voltam, csak fáradt.

Olvasd el itt: https://cslazzar.com/2026/07/30/az-alvas-az-egyetlen-ingyen-teljesitmenynovelo-megis-ezt-sporoljuk-le-eloszor/

A párommal egy vacsoránál ültünk, gyertyafény, jó bor, minden adott lett volna. Aztán észrevettem, hogy húsz perce mind a ketten a telefonunkat bámuljuk, és fogalmam sincs, mit mondott utoljára. Ott, abban a pillanatban esett le, hogy fizikailag jelen voltam, lélekben viszont valahol egy videó görgetése közben kószáltam.

Olvasd el itt: https://cslazzar.com/2026/07/29/a-jelenlet-a-legdragabb-ajandek-amit-a-parodnak-adhatsz/

Mindenki odavolt az ötletemért. A barátaim bólogattak, az ismerőseim megosztották, a nagynéném meg azt mondta, hogy zseniális vagyok. Aztán eljött a pillanat, amikor pénzt kellett volna kérni érte, és hirtelen mindenki nagyon elfoglalt lett.

Olvasd el itt: https://cslazzar.com/2026/07/28/az-elso-fizeto-ugyfel-mindent-megvaltoztat-a-taps-nem-fizeti-a-szamlakat/

Volt egy időszak, amikor minden reggel azzal kezdtem a napot, hogy végiggörgettem, mások mit értek el. Valaki új autót vett, valaki egzotikus helyen nyaralt, valaki épp a sikereit ünnepelte. Mire letettem a telefont, már rosszkedvem volt, pedig előtte semmi bajom nem volt. Egyszerűen elloptam a saját jó napomat.

Olvasd el itt: https://cslazzar.com/2026/07/27/az-osszehasonlitas-csapdaja-miert-veszitesz-mindig-ha-mas-mercejen-mered-magad/

A legtöbb szerelem nem egy hatalmas veszekedésben ér véget, hanem abban a csendes pillanatban, amikor az egyik fél azt gondolja: „ezt az embert már kívülről fújom”. Pedig aki tegnap este melletted elaludt, ma reggelre észrevétlenül átírt magában néhány sort.

Olvasd el itt: https://cslazzar.com/2026/07/20/a-kivancsisag-ami-eletben-tartja-a-szerelmet/

Tegnap negyven percet álltam egy piros lámpánál, ami nem akart váltani (persze, persze, nem annyi volt, de annyinak tűnt). A mögöttem lévő sofőr dudált, én meg először dühöngtem, aztán elkezdtem nevetni a helyzeten. És ott, a kereszteződés közepén jött egy furcsa felismerés: az egész életemet azzal töltöm, hogy várom, mikor múlik el végre az, ami éppen történik velem. Mintha a valódi életem valahol a piros lámpák és a bosszantó e-mailek után kezdődne. Csakhogy nem kezdődik ott. Az „ott” soha nem jön el.

Olvasd el itt: https://cslazzar.com/2026/07/17/a-megszakitasok-muveszete-miert-pont-a-bosszanto-pillanatok-az-eleted/

A tested olyan, mint egy kocsi, amit sosem viszel szervizbe. Egy darabig még bírja, aztán egy reggel csak nem indul be. Sokan úgy élnek, mintha a szervezetük garanciája örökre szólna – pedig a lejárati dátum ott ketyeg, csendben, a háttérben. A jó hír? Napi 15 perc mozgás elég, hogy meghosszabbítsd ezt a garanciát. A rossz hír? A legtöbben ennyit sem szánnak rá.

Olvasd el itt: https://cslazzar.com/2026/07/16/napi-15-perc-mozgas-a-legjobb-uzlet-amit-valaha-kotsz-magaddal/

Az iskolában más döntötte el, mit tanulj, és számon is kérték rajtad. Felnőttként viszont senki sem kér számon – és épp ezért áll meg a legtöbb ember fejlődése harmincévesen, mint egy lemerült telefon a töltő nélküli fiókban.

Olvasd el itt: https://cslazzar.com/2026/07/24/a-felnottkori-tanulas-amit-senki-nem-ker-toled/

Nem azért nem mozogsz, mert lusta vagy, hanem mert a futócipőd a szekrény mélyén lapul, a kanapé meg karnyújtásnyira hív. A szokás sokkal inkább súrlódás kérdése, mint akaraterőé.

Olvasd el itt: https://cslazzar.com/2026/07/23/a-20-masodperces-szabaly-tedd-nevetsegesen-konnyuve-a-jo-szokast/

Éjfél után még „csak egy epizód”, reggel meg a harmadik kávé is olyan, mintha vízzel próbálnál tüzet gyújtani. Az alvás az egyetlen adósság, amit a tested kamatostul, kérlelhetetlenül behajt.

Olvasd el itt: https://cslazzar.com/2026/07/22/az-alvas-amit-ellopsz-magadtol/