Biológusok szerint az északi simabálnából már olyan kevés él a Földön, hogy minden egyes példány elvesztése súlyosan visszaveti az erőfeszítéseket, amelyeket a faj kihalástól való megmentésére tesznek.
A koronavírus brit mutációját hazánk különböző területein, eddig 69 esetben igazolták - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője.
Donald Trump „ártatlan az ellene felhozott vádakban, és a felbujtás soha nem történt meg” – emelte ki a záróvitában elmondott beszédében a korábbi elnök ügyvédje.
A HírTV politikai vitaműsora, minden hétköznap 20 órától. A vitában résztvevők ugyanannyi időt kapnak érveik bemutatására, amikor az idő lejár, elnémul a mikrofonjuk. A vitát két elemző, újságíró…
figyeli, akik a műsor második részében mondják el a véleményüket.