
Sign up to save your podcasts
Or


A dzsungelharcban Antall Györggyel, az Apelso Wealth Management alapítójával, Antall József egykori miniszterelnök fiával beszélgetünk az örökségről, legyen szó politikairól vagy vagyoniról. Kiderül, mit tanulhatunk a Gentlemen-sorozatból, van-e nemzeti nagytőke, milyen viselkedési minták élnek túl generációkat.
Ha örökség, akkor az sem maradhat ki, hogy mit örökölt az első szabadon választott kormány 1990-ben (fél üveg orosz konyakot a miniszterelnöki páncélszekrényben), és persze az sem, hogyan dolgozik egy bizalmi vagyonkezelő.
A dzsungelharcban ezúttal Szeghalmi Anitával, a Vegán Kifli megálmodójával beszélgetünk az újrakezdésekről, a jelenlétről és arról, mikor kell alakítani, és mikor kell elfogadni a körülményeket.
Vezetett vendéglátóhelyeket, szépségszalont és sminkiskolát, kreatív ügynökséget alapított, ma pedig vegánkonyhát visz a Törökbálinti tó mellett, miközben pszichológiát tanul. Életének fordulópontjai csak látszólag új irányok, valójában folytatások: mindig abból építkezik, amit az előző korszakban megtanult.
A tartalomból:
Ebben az epizódban Madár Istvánnal, a Portfolio.hu vezető elemzőjével beszélgetünk a magyar gazdaságról: a bizalomról, a korrupció mérgéről és a növekedés esélyeiről. A hangulat javult, de a bizalom megelőlegezett, a gazdaság mélyén egyelőre nincs mozgás. Noha az elmúlt harminc évben nem nagyon volt négy következetes gazdaságpolitikai év, most kaptunk egy új esélyt.
A beszélgetés tartalmából:
A szabadkőművességről inkább legendákat, mint tényeket ismerünk. Ebben a beszélgetésben az emberi arcát mutatjuk meg.
A dzsungelharc vendégei Körösvölgyi Tamás mérnök-közgazdász, a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy korábbi nagymestere és Huzella Péter Kossuth-díjas dalszerző – mindketten a páholy tagjai.
Szóba kerül a beavatás rituáléja, a szertartások szigorú rendje, a szigorúan névtelen jótékonyság és persze a megmagyarázhatatlan, de életre szóló kötelék a tagok között.
A beszélgetés szakaszai:
0:00 – Háttérhatalom?
3:30 – A nők kizárása és a titkok eredete
10:17 – Miért lép be valaki a 21. században?
20:44 – Ateisták a páholyban: felépíthető a katedrális hit nélkül?
26:47 – Az eskü ára
33:14 – Jótékonyság – kötelező, de csak titokban
39:21 – „Irigylem a feleségét”
51:06 – P2 – csak szabadkőműves álca volt
52:56 – Nem büszkeség, kötelesség
55:19 – A mystic tie – megmagyarázhatatlan, de eltéphetetlen kötelék
Miért nem hozza be a menedzsment a digitalizációt a cégébe, miközben a magánéletében már mindenki azt éli? Ács István, az Ipar 4.0 Technológiai Platform elnöke szerint a válasz nem a technológián múlik — hanem a vállalati kultúrán.
A beszélgetés fő témái:
#IparDigitalizáció #Ipar40 #Dzsungelharc #VállalatiKultúra #mesterséges intelligencia
A féktelen fogyasztás valójában pótcselekvés egy mély biológiai sebre vagy inkább hiányra. A szorongást – akár a klíma, akár a saját életed miatt – nem tudod „kisimogatni”, csak akkor, ha kilépsz az eddigi kereteidből.
Miért próbáljuk vásárlással, fogyasztással betömni azt a belső hiányt, amit a természettől való elidegenedésünk okoz?
A Dzsungelharc vendégei Molnos Zselyke (biológus, pszichológus, az ökopszichológia hazai úttörője) és Donáth Attila (szupervízor, folyamattámogató), az Ökopszichológiai Intézet alapítói.
Beszélgetésünkből kiderül, a fogyasztói infantilizmus és az omnipotens vezetői gőg felváltható arra, ami biztos nem zsákutca: a rendszerszintű alázatra, a kölcsönösségre, az együttműködésre és a cselekvésre.
Magyarországon az emberek átlagosan mindössze 55%-os energiaszinten ébrednek a nem megfelelő alvás miatt. Ez túlzás nélkül is tragikus valóság: úgy megyünk neki minden napnak, hogy a figyelmünk, a jelenlétünk és a bennünk rejlő lehetőségek felét kidobjuk az ablakon. Vada Gergely alvásszakértő, egyetemi docens elmondja, miként rabolja el tőlünk ez a sokszor félvállról vett állapot a minőségi, valódi életet, és akadályoz meg abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból.
Miről lesz szó?
A Dzsungelharcban a cégeket működtető emberi energiáról beszélgetünk, ma azonban kicsit tágítunk ezen, és nem egy céget, hanem egy egész országot működtető energiát vizsgálunk meg. Témánk történelmünk egyik legfontosabb fordulópontja, a mohácsi csata.
Van az a mondás, hogy a történelmet nem azért írják, mert úgy volt, hanem hogy úgy emlékezz rá. Nos, a mai adásban ezt megfordítjuk: azt pontosan tudjuk, hogyan emlékszünk Mohácsra, most az a kérdés, mi történt valójában.
B. Szabó János történésszel az ismert – és bizony lehangoló – legendák helyett a tények, a számok és a korabeli országvezetés valósága felől nézzük meg az eseményeket.
Tényleg egy széthulló, szétlopott ország állt ki a mezőre? Milyen volt a 16. századi információs hadviselés, a tudatos török megtévesztés? Tényleg ostoba, fejetlen lovasrohammal rontottunk az ágyúkba, vagy a küzdelem a valóságban annyira kiélezett volt, hogy a szultán aznap még nem tudta biztosan, megnyerte-e a csatát?
Ebben az epizódban az életről és a határhelyzetekről beszélgetünk. A küzdelemről, amely mindent áthat: az élet megtartásáért és annak a szervezetnek a jó működéséért, amely azért született, hogy segítsen megtartani az életet. És arról, ami mindezt összetartja: az emberségről. A dzsungelharc vendége Adorján Katalin, a Mosoly Alapítvány ügyvezetője.
Amikor a mai adás készült, elgondolkodtunk: mi tartja benne a szereplőit a történetükben. Egyszer csak felbukkant a szó: gravitáció. De nem a súly, a nehézségi erő, hanem ahogyan Einstein leírja: térgörbület.
A dzsungelharc mai vendégei számára arra a helyre lejt a tér és tartja ott őket, ahol átléphetnek a mindennapi világukból oda, ahová a saját gravitációjuk mutat. Vannak ilyen helyek. Ide nem az erő, hanem a saját terük görbülete vonzza az embereket.
Talán nem tudják, miért, de ha ott vannak, megérkeztek. Nem könnyebb, mint máshol, lehet, hogy nem is jobb, mert a mindennapok azok mindennapok. De gravitáció ott tarja őket, a tér mutatja helyüket.
A bor pedig, amit készítenek, legyen az a vibráló siller vagy a friss, gyümölcsös olaszrizling, ennek a gravitációnak a palackba zárt eredménye.
A dzsungelharc vendégei: Kállai Éva és Székács Krisztián, a Kállai Borház társtulajdonosai.
From the publisher's feed