
Sign up to save your podcasts
Or


Mesterséges intelligenciát vinne a kormány az állami ügyintézésbe, átalakítaná a kutatóhálózatot, és vizsgálja a 4iG több százmilliárdos állami szerződéseit. Mennyi pénz ment ki a vizsgálatok kezdete óta, mit lehet leállítani vagy visszaszerezni, és hol tartanak a feljelentések? Vita van a HUN-REN vezetéséről, nyitott a Gondosóra jövője, és az elszállt hiány mellett az is kérdés, jut-e elég pénz tudományra és technológiára. A párizsi európai űrcsúcs után vendégünk volt Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter.
Egy friss tanulmány szerint a Fidesz szavazóbázisa az elmúlt másfél évtizedben fokozatosan a fejlettebb, magasabban képzett térségekből a leszakadóbb települések felé tolódott el. Ez a stratégia sokáig kétharmados győzelmeket hozott, mi változott meg 2026-ra? Mi történt a Fidesz társadalmi bázisával, kik szavaztak a Tiszára, és egyáltalán mit lehet kiolvasni a választási adatokból? A Kétharmadváltás című tanulmány egyik szerzője, Szakadát István szociológus volt a Felkelő vendége. Szerzőtársai Mészáros József, Solymosi Norbert. A teljes tanulmány a TÁRKI "Társadalmi Riport 2026", év végére várható kötetében fog megjelenni.
Ma jóval kevesebbet keresnek azoknak az egyetemeknek az oktatói, amelyek állami fenntartásban maradtak, mint azoké, amelyeket korábban alapítványi fenntartásba szerveztek. Az ELTE-n 20–30 százalékos bérhátrányról beszélnek, miközben egy egyetemi tanár garantált bére még egy pályakezdő szakoktató fizetését sem éri el. Miért keres kevesebbet a tanárok oktatója, mint egy végzett pedagógus?
Hat évvel az SZFE autonómiájáért indult tiltakozás után teljesen lecserélték az egyetemet fenntartó alapítvány Vidnyánszky Attila vezette kuratóriumát. Az új testület elnöke Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki azt mondta: helyre kell állítani az egyetem legitimitását. Csakhogy már az új kuratórium kiválasztása is vitákat váltott ki Hogyan lehet ebből újra autonóm és szakmailag elfogadott egyetemet építeni?
Csaknem kilencezer betöltetlen rendőri állás, évente további hatszáz-nyolcszáz fős nettó létszámvesztés és romló lakossági biztonságérzet a főváros egyes pontjain – ilyen helyzetben ígér bérrendezést, új életpályát és erősebb rendőri jelenlétet a Belügyminisztérium. Közben a tárca átvilágítja a Pintér-korszak örökségét, de már az új kormány augusztus 20-i beszerzése körül is súlyos kérdések merültek fel. Napirenden van a TAO és a teljes sportfinanszírozás átalakítása is. Mi valósult meg az ígéretekből, mikor lesznek nyilvános eredmények, és ki viseli a felelősséget, ha szabálytalanság derül ki?
Visszaállítják a kötelező kamarai tagságot az orvosoknak - a témáról Álmos Pétert, a Magyar Orvos Kamara elnökét kérdezi Hatvani Tóth Erika műsorvezető.
Egyre több helyen okoz problémát közterületeken a droghasználat, amit sok esetben műanyag palackok visszaváltásából fizetnek a szerhasználók. Ez legfeltűnőbben Budapest belvárosában gond. Több kerület polgármestere összefogva kért segítséget a jelenség enyhítéséhez és felszámolásához. A Felkelőben Sárosi Pétert, a Drogriporter oldal szerkesztőjét, a 8. kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum társelnökét kérdezi Hatvani Tóth Erika.
Benyó Rita műsorvezető Hajdú Ágnest, az NNGYK Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának szakorvosát kérdezte.
Szűcs Gábor Lászlót, a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának pénzügyőr ezredes főigazgató-helyettesét kérdezte a témában Benyó Rita műsorvezető.
From the publisher's feed