
Sign up to save your podcasts
Or


A székesfehérvári központú Országos Minifutball Szövetség vezetői hónapok óta szervezik a válogatott következő fellépését. A világbajnokságon október 27-én pénteken lép pályára először Nagy Lajos együttese, a mieink előbb Portugáliával, majd Líbiával, végül Szerbiával találkoznak a csoportküzdelmek során Rash Al Khaimahban. Az esélyekről kérdeztük a szakvezetőt.
Készítette: Horog László
Hogyan lehet gyógyítani mesével? Miért szorongunk, milyen lelki okok állhatnak az elhízás mögött? Erről is beszél Csóka Judit klinikai szakpszichológus, meseterapeuta.
Munkája mellett evezős-edző, presbiter, és a VIdi-öregfiúk kapusa. Illés László vall hitről, sportról, és mesél a VVSI-ből kivált egyesületéről is, amelynek nagy reménysége Kovács Zsófia, a kétszeres evezős olimpikon Nagy-Kapócs Anikó lánya.
Kovács Szilvia a Fehérvár Médiacentrum szerkesztő-műsorvezetője megküzdött a mellrákkal, és legyőzte a kórt. Egy véletlenen múlott, hogy felfedezte a csomót. Drámai, egyben felemelő történetét meséli el podcastünkben.
Készítette: Németh Krisztián / FMH
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar székházában kortárs zenei estet rendeztek, mégpedig különlegeset. Mert: miként a cím is sejteti különlegességre számíthattak a nézők, mert a téma: Kérdezd a zeneszerzőt. volt.Három mű hangzott el: Bella Máté: About Time; Madarász Iván:Piccoloverseny ősbemutató, Fekete Gyula: Media vita.Közreműködtek: Kanyó Dávid (piccolo), Faragó Eszter mezzoszoprán, Ilosfai Csenge (hegedű); vezényelt: Paul Marsovszky, az est házigazdája Dobri Dániel volt.
Miért nincs játékvezető az ultimate frizbiben, egyáltalán hogyan játsszák a sportágat? Erről is mesél az idén jubiláló Fehérvár Lionz alapító tagja.
A Szabad Színház Székesfehérvár legrégebben működő alternatív színháza idén ünnepli fennállásának 65. születésnapját, amely kifejezetten örömteli ebben a válságos időszakban. A színház múltjáról és jelenéről, saját élete fordulatairól, örömeiről, bánatairól Nagy Juditot, a Szabad Színház művészeti vezetőjét kérdeztük.
A hűvösebb napok beköszönte azt is jelenti, hogy az erkélyeken, teraszokon lévő növényeink is nagyobb figyelmet igényelnek. Hogy bizonyos virágok hogyan vészelhetik át a téli időszakot? Milyen betegségek veszélyeztethetik a növényeket ebben az időszakban és ezeket hogyan előzhetjük meg? Többek között ezekre a kérdésekre is választ ad Jankovics Ilona kertészmérnök a Feol Podcast vendégeként.
Készítette: Baráth Eszter / FMH
From the publisher's feed