Feol.hu

Feol.hu

By feol.huNewsDaily News
Download on the App Store

Feol.hu episodes

  • Feol sportpodcast - Vendégünk Kovács Csaba, a FEHA19 szakmai igazgatója

    A FEHA19 szakmai igazgatója, Kovács Csaba volt a Feol Sportpodcast vendége. A sportvezetővel az akadémia múltjáról, jelenéről beszélgettünk, de szóba kerültek a fiatalok fejlesztésének fontosabb állomásai is. A beszélgetés során a Titán-projekt jelenlegi állapotát is elemezte Kovács, az Este Ligás együttessel szeretnének rájátszásba jutni a fehérváriak.
     

    Készítette: Beke Zsombor / FMH

    41 min
  • Feol Podcast: Vendégünk Radics Éva, a Fricsay Richárd Zenei Díj nyertese

    A székesfehérvári önkormányzat minden évben a Zene Világnapján adja át a Fricsay Richárd Zenei Díjat. A jelöléseket, a felterjesztéseket a lakosságtól is várják, hiszen bárki javasolhat olyan személyt, aki szerinte már több éven át jelentős értékkel gazdagította Székesfehérvár zenei életét. 2023-ban az elismerést Radics Éva, a Ciszterci Szent István Gimnázium ének-zene tanára, karnagya, a MusiColore Énekegyüttes művészeti vezetője vehette át. A Feol Podcast vendégeként úgy fogalmazott, kíváncsi lenne, ki terjesztette fel a díjra, mert bár természetesen örül az elismerésnek, nem gondolta, hogy munkája ennyire meghatározó lenne. Beszélgetésünkből viszont azt hiszem kiderül, hogy Radics Éva nem véletlenül kapta meg a díjat. A Fricsay Richárd Zenei Díj 2023-as nyertese mesél a kezdetekről, hogy hogyan és miért döntötte el már gyermekként, hogy tanítani szeretne, hogyan oktatott Japánban, mit hozott magával az ott töltött tíz évből, és természetesen arról is, hogyan telnek a gimnázium kórusának, valamint a MusiColore Énekegyüttesnek próbái, mindennapjai.

    28 min
  • Feol Podcast - Vendégünk Pukler Gábor, a Jövő Mobilitása Szövetség elnökségi tagja

    Elektromos autók, autóbuszok és rollerek pro és kontra, Pukler Gáborral, a Jövő Mobilitása Szövetség Székesfehérváron élő elnökségi tagjával. Hatótáv, ár, élettartam? Csak néhány azon kérdések közül, amelyek felvetődnek a jövőt – sőt, most már a jelent képviselő elektromos járművek kapcsán. Ezeket is körbejárjuk vendégünkkel.

    Készítette: Németh Krisztián / FMH

    30 min
  • Feol Podcast - Vendégünk Kovács Erik, az MCC Klímapolitikai Intézet kutatója

    A Mathias Corvinus Collegium legutóbbi, mindenkinek szóló előadásának a témája a klímaváltozás volt. A klímaváltozás a 21. század egyik legjelentősebb kihívása a környezet, a társadalom és a gazdaság számára. A jelenlegi globális klímapolitikák alapján a hőmérséklet emelkedése és a szélsőséges időjárási események számának növekedése folytatódni fog gyorsuló ütemben a legtöbb klímaszcenárió alapján. Ennek ellenére várhatóan a környezet és az emberek is kiválóan fognak alkalmazkodni a változó körülményekhez. Kovács Erikkel, az MCC Klímapolitikai Intézet kutatójával Silye Sándor beszélgetett.

    Készítette: Silye Sándor

    16 min
  • Feol Podcast: Jerome Judit gyermekkönyvtárossal beszélgettünk

    Bármilyen műfajról legyen is szó, a könyv szót meghallva jellemzően olyan kötetekre gondolunk, amelyekben a szöveg dominál. A gyermekkönyveknél ez talán kevésbé van így, de talán elsők között ezesetben is a mesekönyvekre gondolunk. Jerome Judit, a Vörösmarty Mihály Könyvtár gyermekkönyvtárosa azonban most olyan köteteket mutat be a Feol Podcast vendégeként, amelyekben egyáltalán nincs, vagy éppen csak minimális mennyiségben van szöveg. Ezek pedig a képkönyvek, amelyek bár ugyanúgy magukba foglalnak egy-egy történetet, mégis a mesélőre van bízva, hogyan alakul. Hiszen csupán a képek azok, amik vezetik az "olvasót". A szakember szerint számos előnye van ezeknek a könyveknek. Valamennyi készség- és képességfejlesztő tulajdonságukon túl az sem elhanyagolható szempont, hogy akár egy még olvasni nem tudó testvér is mesélhet belőlük a kisebbeknek.

    29 min
  • Húsz éve halt meg Papp Laci, a világhírű ökölvívó: fia emlékezik rá a FEOL Podcastjában

    A FEOL Podcastjában kérésünkre felidézte édesapja alakját, aki csak a szorítóban volt rendkívül kemény ember, egyébként szerényen, aranyszívű apaként és férjként élt a mindennapokban, akit mély istenhite is segített abban, hogy örökérvényű, nagyszerű sporteredményeket érhessen el. Papp Laci nyugdíjas fia beszélt arról, hogy édesapja a három olimpiai aranyérem közül a Helsinkiben kiérdemeltet tartotta a legtöbbre, felidézte szeretett apjának 2003-ban bekövetkezett halálát és az azt megelőző fájdalmas időszakot. Elárulta a FEOL kérdéseire azt is, hogy szerinte mi volt igaz, és mi lehetett csak legenda a hozzá kötődő történetek közül, amelyek nagy száma népszerűségét igazolják. Valóban megverte a rá és feleségére támadó huligánokat? Tényleg Puskás Öcsi és Kubala szervezte számára Madridban kasztíliai vendégmunkásokból a fizetett szurkolókat, amikor már Európa-bajnokként védte meg a címét? Milyen viszonyban volt a kommunista pártvezetőkkel, akik profi pályafutását segítették, és később akadályozták? Október 16-án lesz húsz éve, hogy meghalt: ezekkel az izgalmas, múltidéző történetekkel emlékezünk rá tisztelettel a FEOL Podcastját hallgatva.

     

    Készítette: Tihanyi Tamás / FMH

    20 min
  • Feol sportpodcast: Friedmann Ferenc korábbi elnök, Jakab Tamás, Kadlecsik Tibor játékosok beszélnek a Régi idők rögbijéről

    Hol volt, hol nem volt, mi több ma is van. Rögbi szakosztály, rögbi csapat, Fehérvár Rugby Club néven. A történet régi, és a kezdetekre emlékezünk vissza a 32 perces podcastban. Ismerjük a filmet, a Régi idők focija című mozit, ezúttal a Régi idők rögbije valóság jelenti a témát. Friedmann Ferenc korábbi elnök, Jakab Tamás, Kadlecsik Tibor játékosok beszélnek a kezdeti időkről, nehézségekről és örömökről. A sport elkötelezettjei ők, jó hallgatni visszaemlékezéseiket.


    33 min
  • Feol Podcast: Vendégünk Menyhárt Bendegúz hőlégballon pilóta

    Menyhárt Bendegúz 21 évesen történelmet írt az Ifjúsági Hőlégballon Világbajnokságon. A székesfehérvári fiatalt már gyermekkorában elvarázsolták a hőlégballonok, tizenévesen pedig már el is kezdte a pilótaképzést. Kitartásának köszönhetően ő volt az első magyar, aki hazánkat az Ifjúsági Hőlégballon Világbajnokságon képviselhette, ahol történelmet írt. Bendegúz versenyszámot nyert a megmérettetésen, ami azért is különleges, mert a fiatal első nemzetközi versenye volt a világbajnokság. Menyhárt Bendegúz a Feol Podcast vendégeként mesél a kezdetekről és természetesen a világbajnokság menetéről is.
    Készítette: Baráth Eszter / FMH

    25 min
  • Feol Podcast: Vendégünk Kapos Bálint, a Székesfehérvári Asztali Szerepjáték Műhely vezetője

    Az asztali szerepjátékok az 1990-es években nagy népszerűségnek örvendtek, ám mondhatjuk, hogy ma már csak egy szűkebb kör ismeri ezt a kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget. Ez egy olyan hobbi, amelynek keretében a játékosok különböző fantázia világokban, más-más kalandokat élhetnek át korosztálytól függetlenül. Székesfehérváron szervezetten is bepillantást nyerhetnek az érdeklődők az asztali szerepjátékok világába, hiszen Kapos Bálint vezetésével rendszeresen zajlik műhely a Vörösmarty Mihály Könyvtár Budai úti tagkönyvtárába. Hogy mi is pontosan ez a játék és milyen világokba "utazhatnak" a játékosok? Többek között erről is beszélgetünk Kapos Bálinttal, a Székesfehérvári Asztali Szerepjáték Műhely vezetőjével.
    Készítette: Baráth Eszter / FMH

    28 min

About Feol.hu

From the publisher's feed

A feol.hu közéletre, kultúrára és sportra fókuszáló podcast csatornája.