
Sign up to save your podcasts
Or


Készítette: Baráth Eszter / FMH
A Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett rockzenész legenda, Zeffer András, Zefi lépett szombaton este az Agárdi Popstrand nagyszerű színpadára, hogy Vikidál Gyulával és a többiekkel hatalmas bulit rendezzen a Velencei-tó partján. A Mobilmánia mostani fellépését, Turbók János főrendező „életjel-koncertnek” nevezte el, hogy ezzel is felhívja a figyelmet mindazokra az anyagi nehézségekre, amelyek a létesítmény működését, jövőjét veszélyeztetik az elmúlt sikeres évtizedek után. Zeffer András a FEOL Podcastjában elmondja, miért szeret Agárdon szerepelni, de beszél arról is, miként sikerült túlélnie halálos betegségét, miért hisz Istenben, és mit jelent neki az unokája és a magyar haza, a nemzeti ünnep. Hallgassa meg egy generációk által bálványozott rocker gondolatait!
Székesfehérváron már megszokhattuk, hogy augusztus végéhez közeledve sűrű programsorozat veszi kezdetét. Ebben az időszakban egyházi tekintetben is több kiemelten fontos nap követi egymást. Spányi Antal megyés püspökkel az országfelajánlásról, Nagyboldogasszony-napjáról, valamint arról is beszélgettünk, egyházi, szakrális tekintetben milyen jelentőséggel bír augusztus 20.
Kevesebb, mint fél év. Ennyi ideje volt Ferenczy-Nagy Boglárkának, hogy alkosson valami maradandót és nagyon úgy tűnik, hogy sikerült is.
A Noé Speciális Kutató-Mentő és Önkéntes Tűzoltó Egyesület pákozdi székhellyel működik, de nem egyszer fordult már elő, hogy az ország egy távol eső területére riasztották őket. A Feol Podcast vendége az egyesület vezetője, Dari Csaba, akivel a nem mindennapi csapat megalakulásáról, kutatásairól beszélgetünk.
Hogyan kapcsolódik a kenyér és a bor jelképe az augusztus 20-i ünnephez? Miért fontos a megszentelés és hogyan fordul azon emberek felé, akik nem hisznek? Erről és még sok minden másról beszélgettünk a lelkésszel. Habár beszélgetésünk apropója az augusztus 20-i ünnep volt, olyannyira belemerültünk, hogy igen szerteágazó vallással kapcsolatos témákat feszegettünk. Szó esett a kereszténységet ért támadásokról, azokról az emberekről, akik nem hívők, valamint a megszentelés és a megáldás fontosságára is kitértünk. De mit gondol erről az atya? Podcastunkból kiderül.
Fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepli idén a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület. Az évtizedek alatt valódi közösség kovácsolódott, amely a hagyományok megőrzésén dolgozik. Toma Krisztina, az egyesület elnöke a Feol Podcast vendégeként arról számolt be, hogy a tapasztalatok szerint nem olyan egyszerű megszólítani a fiatalokat, így az egyesület átlagéletkora is emelkedik.
Régen a felnőttek is meséltek egymásnak, azzal adták tovább őseik történeteit. Ez olyan pszichés, segítő háttér volt, amit ma egy pszichológus, vagy lelkész jelent. Tudjuk, ha megjelenik egy testi probléma, mögötte valamilyen érzelmi elakadás bújik meg: régen a mesékkel mozdították ki egymást az emberek a nehéz helyzetekből. Hallunk egy történetet, de egy idő múlva az a történet már bennünk él, mi magunk vagyunk a szereplői, a helyszín lelki helyszínné válik. Képes gyógyítani, de ehhez részt kell venni egy hosszú, mély folyamatban. A mese egy önismereti út, királyi út önmagunkhoz. Csabai Dorina Eszter Székesfehérváron és Pákozdon is tart foglalkozásokat. Szerinte a mese olyan, mint egy gömb, amely elejtve szétszórja a kristályait az egész világban. A hagyományőrzők azt figyelték meg, hogy a Földön mindenhol ugyanolyanok a mesék mintázatai: az indiánoknál, az eszkimóknál, vagy Erdélyben, Kárpátalján, bárhol. Mert ezek a minták bennünk vannak, emberekben. Hallgassa meg Dorinát, kalandozzon vele a mesék csodálatos világában!
Tavasszal nyitotta meg kapuit a Vörösmarty Mihály Könyvtár új részlege, az Okoskönyvtár. Az intézmény Bartók Bála téri épületében kialakított helyiség az a hely, ahol a modern technológia és a könyvek világa kéz a kézben jár.
Ugye emlékszik, emlékszel még a hol volt hol csodálatos 60-as évekre? Már, ha akkor még élt, éltél! Új ifjúsági kultúra született, hódított a beat, a Beatles, a Stones és a többiek, sorra születtek a zenekarock. Szeretkezz és ne háborúzz volt az új jelszó, és mindez hazánkba is gyorsan begyűrűzött. Az IMO, azaz az Illés, Metro, Omega szentháromsága hódított, szent hellyé vált a Budai Ifjúsági Park, a Tabán, a klubok sokasága. Kóbor János, azaz Mecky az Omega frontembere jelenség volt. Sokszor járt Székesfehérváron, az Omegával, meg anélkül is. Ugye, emlékezetes volt a templomi koncertjük? Kóbor Mecky őszinte híve volt Tiber Lacának, a Vidi hajdan neves futballistájának, sokszor eljött a Mancz utcai srácok focijára. Az utolsón, amin itt volt beszélgettem vele. Illetve ezt követően jó két hónapra, az utolsó nyilvános fellépésén, a Fecsegő, avagy arcok, harcok, emberek, életutak beszélgető esten volt a vendégem.
Hallgassák hát szeretettel, emlékezzünk együtt a magyar (zene)kultúra meghatározó alakjára, az EMBERRE, Kóbor Jánosra!
From the publisher's feed