
Sign up to save your podcasts
Or


Korábban nevelőtiszt volt Baracskán, ma a JóPont Alapítvány elnöke Szépréti Krisztina. A szervezet Agárd után Székesfehérváron is megnyitotta adományboltját.
"Az Alba Innovár ingyenes, így biztosítja, hogy ne csak a jómódú családból származó gyerekek találkozzanak a magas szintű technológiákkal, és a legjobb tanárokkal" - vendégünk Laufer Tamás, az Alba Innovár Digitális Élményközpont vezetője.
Jelenleg Brüsszelben folyik ellenünk a pozsonyi csata: feltétlenül meg kell nyernünk ezt a magyarság szempontjából ismét sorsdöntő, másik ütközetet is, mert ez a nemzet túlélését jelenti! – egyebek mellett ezt állítja Cey-Bert Róbert Gyula író, egykori ötvenhatos szabadságharcos, nemzetközi gasztronómiai szakértő, aki egy időben a székesfehérvári Kodolányi János Főiskolán tanított. Erről, kalandos életének fordulóiról, egykori párizsi egyetemistaként a franciaországi migránslázadásról, a magyarság valódi múltjának megismeréséről beszélgettünk a FEOL Podcastjában. De megkérdeztük azt is, mit szól ahhoz, hogy az amerikai nagykövetség közelmúltbeli kampánya igyekezett összemosni az ötvenhatos szabadságharcot a jelenleg Ukrajnában tomboló háborúval. Izgalmas kérdésekre hasonló válaszokat hallhat, amennyiben ránk szán az idejéből közel negyven percet. Megéri velünk tartani!
Készítette: Tihanyi Tamás
Lelkesen készül első hivatalos bajnoki szezonjára az iváncsai származású Somogyi István „Soma” által alapított első magyar gyökerű németországi futballklub, a Hunok FC. A „mannschaftra” a helyiek is odafigyelnek, első edzésüket még a polgármester is megnézte, és a német sajtó is tudósított róla.
Agárdon, a Borpart napjaiban kiváló vármegyei és vármegyén túli borászok várták, szolgálták ki az érdeklődőket. A borok mellett voltak kiváló ételek, kávék, fagylaltok egyaránt. A Fáncsi Viktória által szervezett rendezvényen sokan voltak, sokan élvezték a finom ételeket, borokat. Ott beszélgetett Silye Sándor a pázmándi a Borostyán Kovács Tamara sommelierrel, borásszal. A még az ifjak táborához tartozó boroslány hallhatóan élvezettel beszélt a nedűkről, pályájáról, Pázmándról, Fejér megye borászatáról. Ismerjék hát meg őt, véleményét, ismereteit az élet folyékony öröméről.
Adásunkban Györök György, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának dékánja mesél hallgatóikról, diplomaosztóról Németh Krisztián újságírónak.
Lőrincz Ottó csókakői mester azt mondta a Feol Podcastjában, hogy ő soha nem hagyja abba, nem marad üresen a kovácsműhely. Miért hiszünk neki? Hallgassa meg!
Meglepetés érte a stúdióban nyugállományba vonuló kollégánkat, Káldor Andrást. Pályájáról, emlékezetes pillanatokról és a kutyák iránti szeretetéről is mesélt a Feol Sportpodcast adásában.
A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség számára a sport mellett kiemelten fontos a jótékonyság, a rászorulók támogatása. Évekkel ezelőtt éppen ezért hozták létre akciócsoportjukat, amely a Jót, Szívből - Dunaújvárosért nevet viseli. A közösség töretlenül dolgozik a dunaújvárosiak támogatásán számos kitűzött célt valósítottak már meg közös erővel, de a jövőre nézve is bőven szerepelnek tervek listájukon. Petrás Gáborral, a Jót, Szívből - Dunaújvárosért akciócsoport vezetőjével többek között arról beszélgettünk, hogyan is épül fel szervezetük, amely - mint kiderült - rengeteg civil támogatóval karöltve tevékenykedik. Működésük mellett tervekről, célokról, a jelenleg is futó, bölcsődék és óvodák fásítását célzó kampányról, valamint a csoport országos elismeréséről is beszélt, amelyet nemrégiben a Vöröskereszttől vehettek át.
A Vörösmarty Mihály Könyvtár Gyermekrészlegének munkatársai töretlenül dolgoznak azon, hogy a legkisebbekkel is megszerettessék a könyveket, az olvasást. Jerome Judit gyermekkönyvtárossal többek között arról beszélgettünk, kollégáival közösen milyen foglalkozásokat tartanak a könyvtárban, hogyan teremtenek kapcsolatot a hozzájuk érkezőkkel és milyen tapasztalatokat gyűjtöttek az elmúlt években az olvasóközönséggel kapcsolatban. A szakembert arról is kérdeztük, mit tehetnek otthon a szülők annak érdekében, hogy gyermekeik szívesen forgassák a könyveket. A Feol Podcast vendégeként Jerome Judit elmondta, ezen a területen miért fontos a példamutatás, a rituálék, valamint az élmények, de választ ad arra is, vajon a filmek, sorozatok és az online játékok valóban elvonják-e az olvasóközönséget.
From the publisher's feed