
Sign up to save your podcasts
Or


Az Aranycsapat Alapítvány elnöke, a korábbi olimpiai ezüstérmes labdarúgó arról is vall hogy élte meg játékosként a BEK döntőt a Liverpool ellen.
Ugocsay-Péterfalvy Bencze Tamás, az I. András Király Lovagrend Katonai Hagyományőrző Egyesület nagymestere a legutóbbi Tűzzel-vassal Fesztiválon flaman zsoldosnak öltözve repítette a történelmi múltba az érdeklődőket, miközben mögötte a sátorban bajtársai, az asszonynép és a porontyok foglalatoskodtak. A korhű ruhába öltözött, hiteles másolatnak számító kardot és lőportartó övet viselő zord katonától a székesfehérvári Rác-templom árnyas kertjében egyebek mellett megtudtuk, mennyire sok flaman zsoldos harcolt és veszítette életét egykor Magyarország területén a különböző hadjáratokban. Miként éltek és haltak ők akkoriban? A katonai hagyományőrzés egyik célja, hogy ne hagyja a múló idő ködébe veszni ezt a tudást. Bencze Tamás hagyományőrző nagymester nem csak a zsoldoséletet és I. András király korát, hanem az 1848-49-es szabadságharc időszakát, valamint az első világháború éveit is életre kelti csapatával a különböző rendezvényeken, tiszteletadásokon. Rendkívüli beszámolóját rögzítette a FEOL Podcastja, a beszélgetésről ön se maradjon le! Izgalmas időutazásra hívjuk az Úr 1543-as esztendejébe: nemes embernek tegeződve, pornépnek magázódva!
Vendégünk Kocsis Julianna, a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának sajtófőnöke. A szakemberrel beszélgetünk a jégkoronghoz köthető kapcsolatáról, a pozíciójával kapcsolatos feladatokról, kihívásokról, de természetesen egy két személyes történetet is felemlegetünk.
A hetvenéves Juhász Imre juhász családban született Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében. Egész életében űzte ezt a mesterséget, közben öt magyarországi vármegyét járt be, hogy aztán nyugdíjas korára Szabadegyházán kössön ki. Ma már csak nyugdíjasként, kedvtelésből tart állatot, és tagja a kézművesek egyesületének. Minap a székesfehérvári Tűzzel-vassal Fesztivál egyik legnépszerűbb résztvevője volt, aki a FEOL Podcastjában mondta el szakmájának segélykiáltását. Azt szeretné, hogy a magyar juhászok megmaradjanak, és ne csak a múltidéző rendezvények vendégeiként képviseljék ősi tevékenységüket. Hallgassa meg, és döntse el, vajon igaza van-e?
Vendégünk Vörös Ferencné, a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bánmegelőzési Osztályának vezetője.
A nyári időszakban sok mindenre érdemes odafigyelniük azoknak, akik kirándulni, nyaralni, strandra mennek, vagy éppen fesztiválozni indulnak. Vörös Ferencnével, a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetőjével többek között arról beszélgettünk, hogyan védhetjük meg értékeinket ezeken a helyeken, de a szakember azzal kapcsolatban is hasznos tanácsokat fogalmaz meg, mire érdemes felkészíteni és figyelmeztetni a gyerekeket, ha egyedül maradnának otthon.
Telt ház várta az MCC Migrációkutató Intézetének kutatóját, Sayfo Omart a Mathias Corvinus Collegium székesfehérvári képzési központjából ahol az iszlám vallásról és az iszlamizmus jelenlétéről is hallhattak az érdeklődők.
Fiatal éveiben Sárszentmihályon lakott, aztán a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumban érettségizett le 1985-ben. Minap már kettős, magyar-amerikai állampolgárként, elismert és sikeres kutatóként látogatott haza, hogy idős édesanyját és barátait meglátogassa.
From the publisher's feed