
Sign up to save your podcasts
Or


Podcast stúdiónk, és Bokányi Zsolt vendége Schéda Zoltán rádiós szerkesztő-műsorvezető volt, aki évtizedek óta hívja a hallgatókat a készülékek mellé különböző műsoraival. A mai alkalommal a nyári slágerek lélektanáról szólt a beszélgetés, amiből kiderül majd, hogy mit gondol a kiváló rádiós szakember a sokak által lekicsinyelt, egyszerű de fülbemászó, könnyed és nyárias dallamokról, vagyis a nyári slágerekről, de megismerjük gondolatait a sláger születésének témakörében is.
A nagy utazóval és önkénteskedővel, Kákonyi Kristóffal ismerkedhettek meg hallgatóink az első két részben. Legutóbb megtudtuk, hogy Kristóf útja során hallhatta az Oroszlánkirály című rajzfilm eredeti törzsi nyelvét is, de döbbenten hallhattuk, hogy a multik miként akadályozzák a kenyaiakat, hogy a maguk által termesztett kávét, teát fogyasszák is. Kérem, hallgassák meg a harmadik, befejező részt is!
Kenyában önkénteskedő Kákonyi Kristóffal folytatott beszélgetésünk első részében megtudhattuk Kristóftól, hogy elsősorban a hit vitte őt olyan távoli országba. Másodlagos szempontja az volt, hogy angol tanárként tudjon beszélgetni azokkal, akikkel találkozik. Kenya ilyen ország. Előző részünkben ott hagytuk abba, hogyan is segít a hit céljaink megválasztásában. Kérem, hallgassák meg a második részt is!
A Fecsegő, avagy arcok, harcok, emberek, életutak beszélgetőest sorozat vendége Juhász Zsófia, a Székesfehérvári Közösségi Kulturális Központ igazgatója, a Szedte Vette zenekar vezetője volt. Silye Sándorral beszélgettek a többi között a kultúra, a közművelődés korábbi és jelenlegi lehetőségeiről, a népzenéről.
Podcast stúdiónk és Bokányi Zsolt vendége Hargitai-Kiss Virág, média szakember és kineziológus volt, akivel a pályakezdés pillanatairól, az első rádióban eltöltött élményeiről, a ma már nem működő, de életének fontos állomásáról, a családi média vállalkozásról is beszélgettünk! De mind ezek mellett megismerhetjük a közösségépítő és szerető embert, a párkapcsolati és lelki tanácsadót, illetve megtudhatjuk mit is jelent pontosan a dúla kifejezés, és feladat!
Podcast stúdiónk és Bokányi Zsolt vendége Farkas Bendegúz, a fiatal, pályakezdő szaxofonos volt, aki zenekarával első koncertjére készül a székesfehérvári 123-klub színpadán. A beszélgetésből kiderül mi inspirálta a szaxofon tanulás irányába? Hogyan készülnek az első, bemutatkozó koncertjükre? Milyen zenészekkel játszana szívesen a fiatal tehetség? És hogy ötvözik a klasszikus, illetve a modern jazz dalokat egymással? Hallgassa meg!
Podcast stúdiónk és Bokányi Zsolt vendége Tóth Gábor sebész szakorvos, illetve kiváló zongorista volt. A hangulatos beszélgetésből kiderült, hogyan fér össze a szike és a zongora, hogyan kezdte pályafutását és hogyan találkozott kedvenc zenei stílusával a Boogie Woogie zenével a kiváló muzsikus, de kiderül majd az is, hogy a kórházi ügyeletben is megszólalt néha a zongora.
Róth Nóra nem csak egy könyvbemutatóra, hanem író-olvasó találkozóra is hívja az érdeklődőket pénteken délután a helyi művelődési házba. Az írónő bár néhány évig élt ugyan Székesfehérváron, elsősorban lovasberényinek tartja magát, így haza érkezik majd a kötetével az alkalom kapcsán. Az aktuális könyv, amiről majd a beszélgetés zajlik, a Szerelmi baj c. írás, ami azt kell mondjuk, sokunk számára ismerős probléma lehet, illetve izgalmas kérdés, hogy mit gondol róla a könyv szerzője, no és persze az olvasók. Egy rövid interjúra sikerült utolérni a könyv szerzőjét, és az est házigazdáját, aki örömmel mesélt nekünk a készülő alkalomról!
Podcast stúdiónk és Bokányi Zsolt vendége Radnai Zoltán sárbogárdi tánctanár volt. A beszélgetésből kiderül, hogyan kezdte pályafutását stúdiónk vendége, szóba kerül a társastánc jövője, a kimondottan sikeres új program a Mátrix, amivel túl vannak az európai megmérettetésen és már készülnek a világbajnokságra, illetve megtudhatjuk mi a legnagyobb kihívás a táncos gyermekeket nevelő szülők számára.
From the publisher's feed