
Sign up to save your podcasts
Or


Ma este díszelőadással ünnepli 15 éves jubileumát a Megadance Székesfehérvári Táncszínház.
Kiss Gábor immár tizenkettedik kötetét adta ki nemrégiben. Széles és színes palettán tevékenykedik íróként, hiszen az elmúlt évtizedekben olvashattunk tőle többek között novellákat, meséket és verseket is. Ezúttal karrierje mellett legújabb könyvéről beszélgettünk, amely a Rajzoltam NEKED egy bárányt! címet viseli.
Készítette: Baráth Eszter / FMH
Az egyik legjobb magyar kosárlabdázó, a nemzeti együttes oszlopa négy éve, 2020 tavaszán érkezett Székesfehérvárra az olasz élvonalból. Nem titkolt célja volt, hogy bajnoki aranyat és kupagyőzelmet ünnepeljen az Arconic-Alba Fehérvárral, ami eddig nem jött össze. Három éve bronzot, tavaly ezüstöt, ezúttal a remek alapszakasz után az áhított arany helyett a harmadik hely össze. Azt mondja, ennek is szívből tud örülni, mert a szezon közben sok problémával küzdöttek, kulcsemberek estek ki, emiatt fontos meccseken nem tudtak teljes kerettel kiállni. Jövőre ismét megpróbálják, annak pedig kifejezetten örül, hogy ősszel is kilépnek a nemzetközi porondra.
Készítette: Horog László / FMH
Praktikus tudnivalók a Virágos Székesfehérvár pályázat több mint 4000 nyertese számára, és mindazoknak, akik a beszélgetés hallatán kedvet kapnak a jövőbeni pályázásra.
Nyitott műterem programsorozatot indított a Székesfehérvári Művészek Társasága a Felsővárosi Alkotóházban. Erről kérdeztük Szűts Angéla vezetőségi tagot.
A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia szakemberei a székesfehérvári Csónakázó-tavon is tartanak edzéseket, miközben a sukorói létesítmény építése a célegyenesben van. Vendégünk a névadó, háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin.
Készítette: Németh Krisztián / FMH
Mitől értékes egy érme? Hogyan vadássza le a hőn áhított darabokat a gyűjtő az internet korában? Ezekre a kérdésekre is válaszol Oblat Zsolt numizmatikus, az XXXVII. Alba Regia Éremgyűjtő Találkozó szevezője.
Készítette: Németh Krisztián / FMH
Podcast stúdiónk és Bokányi Zsolt vendége Fett Krisztián, Mór város alpolgármestere és egyben polgármesterjelöltje volt, aki születése óta móri lakos, egy német nemzetiségi családban nőtt fel. Elmondása szerint minden a szülővároshoz köti, ide járt óvodába, általános iskolába, és a mai napig tartó erős barátságai születtek. A beszélgetésben megismerheti a hallgató a magán embert és a polgármesterjelöltet is, terveivel jövőbe vetett elképzeléseivel együtt!
From the publisher's feed