Az Alkotók Egymást Közt sorozat legújabb részében Rab Roland volt a vendégünk. Roland már 20 éve foglalkozik fényképezéssel, és közel ugyanennyi ideje dolgozik a VM modellügynökség bookereként is, pedig az eredeti szakmája merőben eltér ezektől. A beszélgetés során elmesélte nekünk, hogyan indult a szakmai pályafutása, ki volt a mentora, és miként került szinte rögtön a divatvilág közepébe.
A fotózáshoz fűződő kapcsolatáról is kérdezzük őt, és végigkísérjük szakmai fejlődését a kezdetektől egészen a mai napig. A beszélgetés egyben betekintést nyújtott a nemzetközi és hazai modellügynökségek életébe, mindezt egy rendkívül elhivatott booker szemszögéből. Emellett arra is választ kapunk, hogy mit is csinál valójában egy booker, és hogy milyen érzés részt venni egy külföldi, nagy divatmagazin fotózásán.
Szóba került, hogy miben különbözik egy nemzetközileg elismert stylist vagy fotós a hazai szakemberektől, és válaszokat kapunk számos további érdekes kérdésre. A beszélgetés témája volt a kiégés is, majd beszéltünk annak kezeléséről és az utazás lelkeket tisztító erejéről.
Bízunk benne, hogy ti is annyira élvezni fogjátok a beszélgetést, mint mi és ismét rengeteg értékes tapasztalattal gazdagodtok majd.
-------------------------------------------------------
📸 Fotós tippek, trükkök kezdőknek éshaladóknak
https://fotosworkshopok.hu/blog
-------------------------------------------------------
📲 Közösségi oldalak:
https://www.facebook.com/fotosworkshopokhttps://www.facebook.com/bodogansandorphotographyhttps://www.instagram.com/fotosworkshopok.hu/ https://www.instagram.com/bodogansandor/
https://www.tiktok.com/@sandor_bodogan
-------------------------------------------------------
📲 Weboldal:
https://fotosworkshopok.hu/
https://www.bodogansandor.hu/
https://primestudio.hu/
-------------------------------------------------------
🎧 Podcastek:
https://open.spotify.com/show/0dM8Zq6YSBwAxmxFxUmG6j
https://anchor.fm/bodogn-sndorhttps://vimeo.com/user92218853 https://www.youtube.com/@bodogansandorhttps://podcasts.apple.com/hu/podcast/fotosworkshopok-hu/id1657212920?l=hu https://podcasts.google.com/feed/aHR0cHM6Ly9hbmNob3IuZm0vcy9kMWQ5YjgyOC9wb2RjYXN0L3Jzcw
-------------------------------------------------------
✉Hírlevél:
https://fotosworkshopok.hu/feliratkozas
-------------------------------------------------------
🤝Támogatás:
https://www.patreon.com/bodogansandorMBH Bank, Bodogán Sándor
18203246-01475403-10010015