
Sign up to save your podcasts
Or


A Hír FM debreceni adásában a tetoválásokat fogjuk kitárgyalni, ebben pedig Péntek Attila, tetováló volt a segítségemre. Beszélgettünk a tetoválások népszerűségéről, mindamellett kiderült, Attilának mi volt az első tetoválása, de arra is fény derült, mi történik egy testfestéssel, ha nyáron nem védjük megfelelően.
A H szektor, a Haon sporttal foglalkozó podcastjének első, újévi részében a debreceni sportélet legmeghatározóbb történéseire gondolt vissza Molnár Szilárd és Tóth Huba. A DVSC kézilabda- és futballcsapatának szereplése mellett a fő debreceni kosaras eseményekről, valamint a DEAC jégkorong-mérkőzéseiről is szó esett. Emellett a magyar labdarúgó-válogatott Eb-kijutása, illetve a női kézilabda-vb is terítékre került.
Az italválasztásnál lehet nagyon igyekezni és mégis mellé nyúlni – vélekedett Rakonczás Nándor, a DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi- és Környezetgazdálkodási Kar Kertészettudományi Intézetének adjunktusa. Kifejtette, nem szerencsés az ünnepi családi bemutatások előtt hetekig éhezni, hogy az így megspórolt pénzen az apósjelöltnek vegyünk egy olyan prémium pinot noirt, amit egyébként nem engedhetnénk meg magunknak. – Érdemes letapogatni, hogy mit szeret a másik. Ha az após kedvence a hatszáz forintos olasz félédes muskotály, akkor a pinot noirt nem biztos, hogy fogja értékelni. A drága bor is lehet melléfogás – mondta.
Varga „Szikla” Tibor, a VRT Racing motorosa, illetve édesapja, idősebb Varga Tibor volt a H szektor, a Haon sportpodcastjének vendége.
A debreceni labdarúgó továbbra is szeretne a pályán a szurkolóknak bizonyítani, nem gondolkodik még a visszavonuláson, de a foci mellett már edzősködik, és az egyetem terén is a maximalizmusa hajtja. Podcast.
– Néprajzkutatóként a tárgyalkotó művészetről akkor tudok hitelesen beszélni, ha magam is valamilyen szinten ezeket elsajátítom – mondta Mátrai-Nagy Andrea arról, hogyan került kapcsolatba a nemezkészítéssel. Déri Múzeum múzeumi közművelődési szakembere ezúttal nemezművészként mutatkozik be. Az adásban mesél eddigi pályájáról, a nemezművesség eredetéről, jelenkori helyéről és arról is, mikor emelkedik a nemezkészítés művészi szintre.
A H szektor legújabb, két ünnep közötti részében a fő témát a DVSC új rekordigazolása, Szuhodovszki Soma szolgáltatta. Molnár Szilárd és Tóth Huba többek között arról is beszélgetett, hogy a középpályás a pálya mely részén válhat a csapat erősségére, és érkezésével változhat-e a játék képe. Szóba került még, hogy Marko Milosevics a tél folyamán elhagyhatja a Lokit, milyen átalakulás várható még a keretben, és milyen együttesek ellen készülhetnek a futballisták a törökországi edzőtáborban.
A Hír FM debreceni adásában a nemzetek karácsonya című kisebb ünnepi sorozatot folytatva betekintést nyerhetünk a kínai, keleti kultúra ünneplésébe. Kovács László Erik, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Konfuciusz Intézetének munkatársával a karácsonyi szokásaikat elemeztük, azonban bővebben inkább a Holdújévről beszélgettünk, ami számukra az egyik, ha nem a legfontosabb ünnepély az évben. Szó esett a kínai ember személyiségéről, a hagyományaikról és ételeikről is, de a gyereknevelési elveikről is volt szó. És ahogy elérkeztünk a műsor végéhez, arról érdeklődtem a szakembertől, hogy a Magyarországon, ezen belül is a Debreceni Egyetemre érkező diákok, vagy akár a cívisvárosban letelepedők, hogyan élik meg hazánkban a karácsonyt.
A Hír FM debreceni adásában Kapusi Kálmánnal beszélgetünk. A Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetének vezetőjével a karácsonyi zenei hagyományokról, a könnyűzenei slágerekről, a külföldi és magyar ünnepi zenékről beszélgettünk, és próbáljuk megfejteni a több évtizedes slágerek titkát.
A Hír FM debreceni adásában Berényi Andrással, a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központjának vezetőjével beszélgettünk. A szakembert az ünnepek alatt felmerülő addiktológiai problémákról kérdeztük, de azt is megtudtuk, hogyan tudunk kiegyensúlyozott és kellemes hangulatú karácsonyt összehozni, feszültségmentesen. Sőt, Berényi András erre praktikákat és trükköket is elárult.
From the publisher's feed