
Sign up to save your podcasts
Or


A H szektor legújabb részében ezúttal a DVSC budapesti vendégszereplése szolgáltatta a fő témát. Dzsudzsák Balázsék vereségét az MTK ellen ezúttal Molnár Szilárd és Orosz Krisztofer beszélte át.
A napokban nagy érdeklődéssel zárult a Debreceni Egyetem főépületében megrendezett jótékonysági gardrób elnevezésű karitatív program. A hallgatók a kezdeményezéssel az adakozás örömét és a környezettudatos magatartást egyaránt megtapasztalhatják. Hogy mit gondolnak minderről a szervezők, a helyszínen Kovács Gergő egyetemi lelkészt és Mándi Zsuzsannát, a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó programjának koordinátorát kérdeztük.
A Hír FM debreceni adásában egy különleges szakma nem mindennapi tevékenységeibe enged betekintést Hajdú Speciális Kutató-Mentő Egyesület elnöke Lukács Péter. Azonban nem egyedül jött a podcaststúdióba, hanem magával hozta King névre hallgató keresőkutyáját is, ugyan az eb nem jutott szóhoz a beszélgetés alatt, de Péterrel sok témát érintettünk. Köztük az érzelmi és fizikai megterhelést, kulisszatitkokat árult el egy-egy keresés kapcsán, de megemlítette, hogy miért fontosabb számukra az itthoni keresés, mint a külföldi kiküldetés. Szóba jött a gyakorlatozás és a megtalált személyek ölelése is.
A Haon podcaststúdiójába Szabó Gyula, a debreceni hivatásos tűzoltók címzetes tűzoltó főtörzszászlósa érkezett, aki a város fájának állításáról, kivágásáról és az elmúlt nyolc év egy extrém karácsonyi esetéről is mesélt.
A Hír FM debreceni adásában „visszaülünk” a fogorvosi székbe és dr. Majtényi Balázs fogorvossal az implantátumokról beszélgettünk. Miért fontos és mit nevezünk implantátumnak, valamint hogyan kell elképzelni egy ilyen eljárást, erről is többet megtudhatunk a bő fél órás beszélgetésben. De természetesen a fájdalom mértékére is rákérdeztem a szakembernél.
A Hír FM debreceni adásában Papp-Kunkli Nóra, a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője a téli időszak veszélyeire hívja fel a figyelmet. Karácsony közeledtével nemcsak az ajándékok, hanem akár kellemetlen meglepetések is várhatnak ránk. A szóvivő szerint a lakástüzek kialakulása nagyrészt az emberi tevékenységre vezethető vissza. Erről is beszélünk a következő percekben, sőt kitérünk a füstérzékelő és a szén-monoxid-érzékelő fontosságára is.
A HAON sportpodcastjében, a H szektorban ezúttal is a DVSC labdarúgói szolgáltatták a fő témát. Dzsudzsák Balázsék szombaton az MTK vendégei lesznek, s van miért visszavágni a fővárosiaknak. A mérkőzés előzetes esélyeit ezúttal Tóth Huba és Orosz Krisztofer beszélték ki.
A Bulvárból jeles című podcastben újra lecsapnak a sztárhírekre a debreceni celebguruk. Dóri és Emese a mai adásban véleményt formálnak a Dancing with the Stars negyedik évadáról, aminek a fináléjába eredetileg három páros jutott: T. Danny és Lissák Laura, Marics Peti és Stana Alexandra, valamint Krausz Gábor és Mikes Anna. A nagyszabású showműsort végül Krausz Gábor és profi táncpartnere, Mikes Anna nyerte.
Továbbá szót ejtettek a debreceni kötődésű Dobó Ágiról, aki már december elején felállította otthonában a karácsonyfát.
Miből készül, mit tegyek bele, hova rakjam, és ki fogja egyáltalán látogatni? Váradi Zoltánnal, a Természettár vezetőjével beszélgettünk a téli madárvédelemről.
A HAON sportpodcastjében a H szektorban ezúttal is a labdarúgásé volt a főszerep. A legújabb adásban Tóth Huba, Molnár Szilárd és Orosz Krisztofer beszélték ki a DVSC kisvárdai döntetlenjét. A sportújságírók arról is szót ejtettek, hogy a magyar labdarúgó-válogatott a németekkel, a skótokkal és a svájciakkal került egy csoportba a jövő nyári Európa-bajnokságon. Az újságírók kivesézték a női kézisek világbajnoki nyitányát is.
From the publisher's feed