
Sign up to save your podcasts
Or


A Bulvárból jeles című podcastben újra lecsapnak a celebhírekre a debreceni celebguruk. Dóri és Emese a mai adásban véleményt formált a helyi és az országosan is ismert celebekről, ezúttal első körben a Magyarország Szépe verseny két hajdúsági szépségről Szabó Orsiról és Nehéz Nóráról beszélgettek, akik a felkészülési táborban több alversenyben is jeleskedtek, ma pedig órási a tét számukra, ugyanis az sem lehetetlen: egyikük fejére kerül a korona!
Majd kibeszéltük a felkapott hazai előadókat, többnyire azokról ejtettünk szót, akik a Campus Fesztiválon is szórakoztatni fogják a nagyközönséget. Most pedig mindenki megtudhatja, kedvencei mekkora gázsiért lépnek színpadra.
A Hír FM debreceni adásának vendége ezúttal Fejér Tamás, aki a Haon podcaststúdiójában ült le velünk beszélgetni. Idén tíz éve, hogy Debrecen ikonikus filmszínházát, a 110 éves Apolló mozit menedzseli, és a kerek évforduló izgalmas munkálatairól, illetve a magyar filmekről faggattuk a filmszakértőt.
A Hír FM debreceni adásában igazán kalandos utazást teszünk a cívisváros utcáin Horog Máté segítségével. A Haon podcaststúdiójának vendége grafikus, pedagógus, a City-Legends.com alapítója és alkotója, emellett már 2017 óta tart Alföldi "Szellemes" Városjárás címmel sétákat az érdeklődőknek.
A két műsorvezető által népszerűnek gondolt, tematikátlan poénműsor hatodik felvonásában ezúttal a vígjátékok, humoros sorozatok kerültek terítékre. Anna és Sanyi kedvenceivel fűszerezett műsorban egyúttal kísérletet tesz arra is, hogy mitől is viccesek ezek az alkotások.
Akár a Nő az életerő címet is kaphatta volna a Hajdú Online legutóbbi stúdióbeszélgetése, melynek vendége a Tankcsapda alapítótagja, Tóth-Laboncz Attila volt. A Nő a hangerő című podcast új adásából kiderül, miként tekint vissza a népszerű debreceni basszusgitáros és tanító a közelmúltban meg- és túlélt betegségére, és milyen gondolatok mentén fordult végül a saját, nagybetűs élete felé. Zene, hivatás és egyensúly: ilyen „Labi”, és ilyen a rock and roll.
Nincs olyan Loki-rajongó, aki ne ismerné a Hír FM debreceni adásának mostani vendégét: Dombi Tibor magyar válogatott labdarúgó, egykori jobbszélső és jelenlegi a DVSC asszisztens edzője, aki hétszeres magyar bajnok, ötszörös Magyar Kupa-győztes, ötszörös magyar Szuperkupa-győztes és egyszeres magyar Ligakupa-győztes a klubbal. Az Alföld Gepárdját több témában is kérdeztük.
Késmárky András, a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportjának a vezetője ült le megint a Haon podcaststúdiójának mikrofonja mögé. A szakemberrel igen aktuális témáról beszélgettünk. Beköszöntött a tikkasztó meleg, a jó idő, élvezzük a napsugarakat, ám ennek az időjárásnak számos veszélye is van, amelyekkel olykor hajlamosak vagyunk nem foglalkozni.
Az Anyacsavar című podcast legújabb adásában ismét együtt vesézi ki az anyaságot a két nagyszájú debreceni édesanya, Donga Dóra és Pálfi-Tóth Zoé. Ezúttal az utazásról lesz szó, melynek kapcsán a beszélgetőpáros abban egyetért, hogy az anyák számára a nyaralás egyet jelent egy másik környezetben való gyerekfelügyelettel. Na de milyen volt Zoé számára két gyerekkel, autóval elkocsikázni Korfuig? Dóra hogyan viseli a repülőutakat? Többek között ezekre is fény derül. Szórakoztató történetekben és nevetésben most sem lesz hiány!
A Hír FM debreceni adásának vendége ezúttal a helyi Természettár megálmodója és vezetője, Váradi Zoltán volt. A szakember nemcsak a növényvilág, hanem az állatvilág területén is otthonosan mozog: a titokzatos szorgos méhcsaládokról és rejtélyes közösségükről beszélgettünk vele.
Molnár Szilárd, Orosz Krisztofer és Bakos Attila megpróbálta átbeszélni a Loki egész idényét.
From the publisher's feed