Haon.hu

Haon.hu

By Haon.huNewsDaily News
Download on the App Store

Haon.hu episodes

  • Nemes-ügyben: a siker nem fontosabb az egyénnél – vallja a Nemes József karnagy

    Ahogy legutóbb a Salzburgban megrendezett nemzetközi versenyen, a debreceni Lautitia Kórus úgy vetett, ahogy aratott: viharos sikerrel. Az énekkar vezetője a Haon Nő a hangerő-podcastjében számolt be a közelmúlt történéseiről. Úgy véli, a befektetett munkának az a gyümölcse, hogy a gyerekek a színpadon azt érzik: mindent megtettek a sikerért. – Nem csak szellemileg, fizikailag is nehéz egy nap négyszer színpadra állni, és rengeteg lemondással járt maga a felkészülés is, a diákok és a szülők részéről egyaránt – fogalmazott. Elképesztő energiákat fektettek bele a megmérettetésbe, a karnagy hitvallása szerint azonban a siker nem fontosabb sem az egyénnél, sem a közösségnél.

    31 min
  • Bulvárból jeles podcast, 11. rész: filmet forgatnak Debrecenben

    A Bulvárból jeles című podcastben újra lecsapnak a celebhírekre a debreceni celebguruk. Dóri és Emese a mai adásban véleményt formált a helyi és az országosan is ismert celebekről, ezúttal első körben arról beszélgettek, mekkora szenzációnak számít, hogy filmet forgatnak Debrecenben. Továbbá a vármegyei hölgyek is szóba kerültek, akik eleget tettek a nyári meleg kérésének, és ledobták magukról a ruhadarabokat, falatnyi bikiniben mutatták meg magukat az elmúlt napokban.

    Majd kibeszélték Marics Peti esését is, akiről megjegyezték, minden bizonnyal a barna hajú, szemű és bőrű lányok az esetei.

    21 min
  • Lehetett volna belőle földrajz tanár is – Derencsényi Istvánnal, azaz Derivel beszélgettünk

    A Haon podcaststúdiójában egy ismert fotóriportert köszönthettem a mikrofon másik végén. A debreceni Derencsényi Istvánt, sokan csak Deriként ismerik, aki a világ számos pontjáról ajándékozza meg a nagyérdeműt különleges és egyedi fotóival. Aki követi a közösségi oldalon, jól tudja, hogy imádja a Hortobágyot, és a vízi sportok szerelmese, nem hiába hivatalos fotósa is a szakágnak. Azonban az elkövetkezendő percekben egy másik oldaláról is megismerhetjük: kiderül mi szeretett volna lenni gyerekkorában, és mitől jön zavarba, emellett elárulja melyik volt eddigi pályafutása alatt a legmeghatóbb pillanata, de beavatott egy-két fotós kulisszatitkokba is.


    28 min
  • Örökségünk nyomában: „Egészen pici korom óta bent voltam a műhelyben”

    Az Örökségünk nyomában című podcast-sorozat ezen adásában egy olyan mézeskalácsost ismerhetnek meg, aki nemcsak egy nagyhírű, régi mesterséget éltet, hanem akire ez a szakma is egyfajta hagyományőrzés mentén, egészen pontosan családi örökségként szállt. A stúdióban itt volt velem Radics Zoltán, aki mézeskalácsos családba született, és már egész fiatalon megismerkedett a tükrös-mézes szívek világával. Eljött vele felesége is, hiszen ők ketten nemcsak a magánéletben, hanem a munkájuk elvégzésében is fogják egymás kezét. Az adásban szó volt arról, miként lehet jól kezelni egy megörökölt kézműves vállalkozást, hogyan egyeztethető össze a családi élet és az országjárás, és arról is, kell-e a közös gyermeknek tovább vinni a mézeskalács-készítést a Radics családban…


    Bucsi Bernadett

    29 min
  • Minden Júliával kezdődött – Csáki Benedek podcast

    Egy ifjú színész-, és rendező palánta ült le velem szemben beszélgetni a Haon Podcaststúdiójában. Csáki Benedek neve nem ismeretlen a cívisvárosi színházba járók körében, aki arról is mesél, hogy nem szeretett volna színész lenni, azonban a színpadon találta meg önmagát. A műkorcsolya-edzősködéssel kacérkodott, de idővel rájött, hogy a pódium az otthona, azonban arról nem mondott le, hogy a kettőt ötvözze és a jégen rendezzen meg egy darabot. Motiváltsága kivételes, hisz már rendezői székbe 16 évesen beleült, és még most is csak a 20-as évei elején jár. Beszélgettünk színházról, Pestről és ambíciókról, és Benedek elárulta azt is, hogyan képzeli el magát 10 múlva.

    28 min
  • A legnépszerűbb poszt a fociban a csatár, hisz mindenki gólt akar rúgni – Tisza Tibor podcast

    A Haon podcaststúdiójában egy újabb futballikon foglalt helyet a mikrofon mögött, méghozzá Tisza Tibor. Ritka az a jelenség, amikor egy csatár három klubnál is legendának számít, de Tisza Tibor esetlében pontosan ez a helyzet, többek között erről is kérdeztem az egykori Lokistát. De válogatottsága és a tehetséggondozás is szóba került, emellett a kisfia foci álmaira is kitérünk a következő bő félórában.

    28 min
  • Melyik az „aranytojást tojó” bor az országban? - Kovács Pál borásszal beszélgettünk

    A Haon podcaststúdiójának vendége Kovács Pál, a Magyar Borszakírók Körének Tagja és a Debreceni Borozó Borászati Magazin Felelős Lapkiadója jóvoltából betekintettünk Debrecen város borának kulissza titkaiba. A szakértő pár éve megkapta a szakma legrangosabb elismerését, a Borászok Barátja címet, de ahogy mindenki ismeri Pali bácsit, elárulta azt is, hogy szerinte milyen a jó bor, sőt visszautaztunk az időben, amikor is a Debreceni lakosokról elmondható volt, hogy ’majd minden egyes tagja borászkodással foglalkozott. Megtudtuk, mennyibe került a legdrágább bor, amit ivott és melyik volt a legidősebb, amit megízlelt. Továbbá arra is rávilágított, hogy szerinte melyik az „aranytojást tojó” bor az országban.

    28 min
  • H szektor, 20. rész: Minden készen áll az U19-es fiú kosár-vb rajtjára

    A Haon sportos podcastjában, a H szektorban ezúttal Debrecen sportéletének egyik meghatározó alakja, Becsky István volt a vendég, aki a hétvégén kezdődő U19-es fiú kosárlabda-világbajnokság kapcsán nyilatkozott nekünk. A debreceni világesemény szervezőbizottságának az elnöke beszélt az előkészületekről, illetve arról, mi mindenre kell figyelniük, amikor a Föld minden pontjáról összesen 16 válogatott megérkezik a cívisvárosba. Ezen kívül természetesen szóba kerültek a magyar nemzeti együttes esélyei, valamint arra is kíváncsiak voltunk, a mieinken kívül mely együtteseket a követi még kiemelt figyelemmel a szakember.

    18 min
  • Anyacsavar podcast, 16. rész: Hol húzzuk meg a gyereknél a határt?

    Szülőként nem mindig könnyű megítélni mivel teszünk jót: ha engedünk a gyerek(ek)nek, vagy ha szigorúan betartatunk minden szabályt. Pálfi-Tóth Zoé és Donga Dóra a legújabb Anyacsavar podcast adásában a határok meghúzásáról beszélgetnek. Szóba kerül, mi a legtöbb konfliktushelyzet okozója Zoé és a gyerekek között, mikor lehet engedni és mikor muszáj következetesnek lenni, de mesélnek a minden szülő által ismert „gyerekkel a bevásárlás” helyzetekről is.

    31 min

About Haon.hu

From the publisher's feed

A haon.hu podcast csatornája.