
Sign up to save your podcasts
Or


A Haon podcaststúdiójában most Törő András ült le velem szemben beszélgetni. A római katolikus pap rengeteg fronton szolgál, püspöki irodaigazgató, országos katolikus egyetemi lelkészi referens, a Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium igazgatója, egyházmegyei ifjúságpasztorációs referens és rendszeres szereplője a Szólj Be a Papnak kezdeményezés rendezvényeinek. Továbbá nemrég a Debreceni Karitatív Testületnek lett a vezetője. Arról is kérdeztem, milyen feladatok várnak a testületre a nyáron, valamint honnan ered a hite, azonban a szervezetről, és a minden emberben lakozó jóságról is megerősít bennünket.
A Haon sportos podcastjében, a H szektorban ezúttal is a DVSC szolgáltatta a főbb témákat. Ezúttal Molnár Szilárd és Orosz Krisztofer vesézték ki az elmúlt hét történéseit. Szó esett többek között a Vasutas érkezőiről és távozóiról, az ausztriai edzőtáborról, a Loki játékrendszeréről, s az eddig lejátszott két edzőmérkőzésről is elmesélték kollégáink tapasztalataikat.
Kiss Annamarie volt a vendége a Haon podcaststúdiójának. A Hajdú-bihari Napló fotósát számtalan eseményen látjuk nap mint nap, azonban a következő bő fél órában mesél a hobbijairól, a díjairól, és arról, hogy egy női fotósnak milyen helyt állni egy többnyire férfiak uralta szakmában.
A Bulvárból jeles című podcastben újra lecsapnak a sztárhírekre a debreceni celebguruk. Ezúttal Donga Dóra mellett, Kiss Annamarie mondta el a véleményét a héten történt bulvár-történések kapcsán. A hét egyik fő témája volt, hogy Megyeri Csilla a Balaton Soundról rohant Debrecenbe, mert műteni kellett a kiskutyáját. Az orvos 5 százalék esélyt adott az állatnak, hogy túléli. Csilla mindent megosztott a közösségi oldalán, így szinte mindig tudtuk, hogy van Mincsó. A debreceni kötődésű Gubik Petra azonban szomorú hírt osztott meg, a magánéletével kapcsolatban: megcsalták. Annamarie-val ezt is kibeszéljük, mit okoz ez egy nő életében. De Sári Évi bikinis fotóit irigykedve nézve a fürdőruha trendekről is bőven volt véleményünk.
Az Örökségünk nyomában című podcast sorozat adásában ismét egy olyan személy volt a beszélgetőpartnerem, akinek az életében jelen van, és fontos helyen szerepel a hagyományőrzés. A stúdióban velem volt Dezsőházi Tamás prímás, aki 2023-ban, a szakmai kuratóriumnak a döntése értelmében megkapta a Halmos Béla vándordíjat. A Bürkös zenekar prímása több mint két évtizede a Felső-Tisza-vidék népzenéjének egyik legfontosabb képviselője. Van, aki zenetanárként ismeri, és akad, akinek előadóművészként lehet ismerős. Egy biztos, igen jelentős életművet tudhat magáénak.
A stúdióban felidézte az utat, ami elvezette a népzenéléshez, és beszélt arról, szerinte mivel lehetne népszerűbbé tenni a népzenét. Elmerengtünk azon is, milyen világ lenne az, ahol csak népzenét hallanánk…
Ifjú titán, Varga Tibor volt a Haon podcaststúdiójának vendége. A 16 éves debreceni gyorsasági motorversenyző eddigi száguldó karrierjéről és első Európa-bajnoki dobogós helyezéséről beszélt. Továbbá kitértünk arra, hogy szeptembertől elindul egy ismeretlen úton, ugyanis Spanyolországba költözik, hogy valóra váltsa álmát, és a magasba emeljen egy világbajnoki trófeát.
Továbbra is a gitár viszi prímet, de mivel évről évre többen
Már a következő
Ezúttal Ménes Dávid, az Országos Mentőszolgálat regionális kommunikációs munkatársa ült a Haon podcaststúdiójában a mikrofon másik oldalára. Abban a témában kérdeztük a szakembert, hogy a nyár közepéhez közeledve hova vonulnak leggyakrabban a mentősök, valamint mi okozza a legnagyobb problémát ebben az időszakban. De kitértünk az 50 éves debreceni mentőállomás munkájára, valamint az életmentőpontok fontossága is szóba került.
Tombol a nyár, minden héten fesztivál! A Hajdú Online podcastszekciójának két humorhuligánja ezúttal a legkedveltebb közösségi rendezvények, a bulik és fesztiválok történéseibe vetette bele magát a PoénCast aktuális adásában.
Anna és Sanyi ezúttal sem fordított hátat a vicces pillanatoknak, a műsorvezetők meséltek a saját élményeikről, kibeszélték az előadókat és a rajongótípusokat. Volt szó a bulizós viseletekről és a szórakozási trendekről is.
A Haon sportos podcastjéban, a H szektorban ezúttal a DVSC futballistáinak felkészülése és a csapat összetétele volt a fő téma. Orosz Krisztofer és Bakos Attila sportújságírók a Loki hamarosan kezdődő selejtezős párharca és bajnoki megmérettetése kapcsán beszéltek az együttes keretéről. Ezt követően természetesen szó esett a nemrég véget érő debreceni U19-es férfi kosárlabda-világbajnokságról, és habár nem hajdú-bihari esemény, de nem mehettek szó nélkül Szoboszlai Dominik Liverpoolba igazolása mellett sem.
From the publisher's feed