
Sign up to save your podcasts
Or


A Haon podcast adásában egy igazán különleges vendéggel, a debreceni Szabó Orsival, a Miss World Hungary Magyarország Szépe verseny első udvarhölgyével fogok beszélgetni. A kiváló kommunikációs készségekkel megáldott 25 éves lány még mindig az a cserfes cívisvárosi lány, aki azért utazott fel Budapestre és adta fel a munkahelyét, hogy megvalósítsa álmát, és részt vegyen az ország egyik legprofibb szépségversenyén. Mesél az odavezető útról, többek között a válogató- és a tábor izgalmairól, valamint kihívásairól, emellett általa betekintést nyerünk a kulisszatitkokba is, de kitérünk a sztereotípiákra, és a negatív, rosszindulatú kommentekre is. Kiderül, milyen praktika vált be neki stresszhelyzetben és mit jelent neki a szépség, sőt elmondja mi a legnagyobb vágya így a verseny után.
A Bulvárból jeles című podcastben újra lecsapnak a sztárhírekre a debreceni celebguruk. Dóri és Emese a mai adásban véleményt formált a helyi ismert celebekről, ezúttal első körben arról beszélgettek, hogy Danielfy Gergőnek, a debreceni énekesnek pénteken este megjelent a legújabb dala, ami Éljük át címen elérhető a különböző zenemegosztó oldalakon. Továbbá Megyeri Csilla debreceni influenszer is szóba került, aki a férfiak nagy örömére bikinire vetkőzött.
A Haon podcaststúdiójának vendége Sipos Zsuzsanna, az Autisták Országos Szövetségének nemsokára megnyíló debreceni Infopontjának munkatársa. Zsuzsanna őszintén vallott autista kisfiával töltött hétköznapokról, annak minden szépségével és nehézségével együtt. A beszélgetésből kiderül, miként áll hozzájuk a társadalom, és hogyan mondjuk, és meséljünk a gyermekeknek az ő kivételes helyzetükről. Azonban először a hamarosan a látogatók előtt is megnyíló Infopontról kérdeztem.
Az Örökségünk nyomában című podcast soron következő adásában beszélgetőpartnerem volt Hubert Erzsébet, a Debreceni és Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület vezetője. Az adásban szó esik arról, hogy milyen szerepe lehet a fiataloknak a hagyományok továbbörökítésében; hogy mitől működhet jól évtizedeken át egy hagyományőrzéssel foglalkozó egyesület, és arról is, milyen célokat fogalmazott meg az egyesület a közeljövőre vonatkozóan.
A Haon podcastvendége ezúttal egy kiváló fighter, a debreceni Kálucz Martin volt, aki sokak szerint Magyarország egyik legjobb ketrecharcosa.
A nyárral megérkezett a kellemes, meleg időjárás, a sok szabadidő és az igény az előbbi kihasználására az utóbbi hasznos eltöltésével. Minderre kiváló helyszínnek bizonyulnak például a strandok vagy épp a fesztiválok. A PoénCast aktuális adásában a tömegeket vonzó események érdekes, vicces, olykor abszurd helyzeteit vette górcső alá Anna és Sanyi.
A klasszikus hűtőtáskából előkerülnek a rántott húsos szendvicsek és a mindent védő plédek, törülközők. A mélyvizet kerülve, a megmosolyogtató élményeket elevenítette fel a Hajdú Online podcast tagozatának két poéngyárosa.
A Haon podcast műsorának első felében Donga Dóra a Varga Utcai Bölcsődében dolgozó Józsáné Farkas Tündével beszélgetett, aki az országban elsőként, a közelmúltban kapta meg a kultúráért és innovációért felelős miniszter által adományozható Bölcsődékért díjat kisgyermeknevelőként. A beszélgetésből kiderül az korábban óvónőként dolgozó édesanyja mit szólt lánya sikeréhez, emellett a bölcsődés mindennapokra is kitérünk. A műsor második felében pedig a test és a lélek összhangja kerül előtérbe, azaz a masszázs és a jóga fontosságát emeli ki Varga Kasza Mónika jógaoktató és gyógymasszőr, aki, mint mondta, receptre írná fel mindenkinek a masszázst és a mozgást is.
A Haon podcaststúdiójának vendége, Takács-Pántya Barbara egyszemélyben édesanya és edző. A Feeling Mazsorett és Táncegyesület vezetője abból az apropóból érkezett beszélgetni, hogy kislánya, a 7 éves Szofi nemrég szerezte meg újabb világbajnoki aranyérmét, így már négyszeres világbajnok.
A Haon sportos podcastját, a H szektort ezúttal is a DVSC körüli történések uralták. Bakos Attila és Molnár Szilárd sportújságírók a női kézisek frissen kisorsolt Bajnokok Ligája-csoportját járták körbe. A focisták már egy hete edzenek, zsurnalisztáink ennek kapcsán a felkészülés programjáról beszélgettek, valamint a cívisvárosban zajló U19-es férfi kosárlabda-világbajnokság magyar vonatkozású eseményeit is boncolgatták.
Tizenhat epizód után elérkezett az Anyacsavar utolsó adása, ahol a két nagyszájú édesanya, Donga Dóra és Pálfi-Tóth Zoé ezúttal egy komolyabb témát veséz ki: a kritizáló szülőkről, valamint a lelki és
From the publisher's feed