JelenHetilap

JelenHetilap

By JelenHetilapNews
Download on the App Store

JelenHetilap episodes

  • Ungár Péter: Nem váltotta le Márki-Zay Péter az ellenzéket
    A melegségét nyíltan vállaló politikus szerint nyugodtan szóvá lehet tenni a meleg fideszesek álszentségét. Pontosan tudom, hogy a családi hátterem miatt, mert meleg vagyok, mert ilyen a hangszínem, egy részben érdekes, részben furcsa színfolt lehetek sok szavazó számára - jelenti ki Ungár, aki sejtelmesen válaszolt Benyó Ritának arra a kérdésre, hogy lenne-e az LMP elnöke.
    1 hr 5 min
  • Ujhelyi: A mi szövetségünkben fasisztáknak nincs helye!
    “Ujhelyi István: - Én ma az MSZP jelenlegi vezetésének bármikor hátat merek fordítani. Ez nem feltétlenül volt így az elmúlt évtizedekben.
    B.R.: - És az összellenzék vezetésének?
    Ujhelyi: - Április 4-én kérdezzen meg, és elmondom a véleményemet. A kampányban nem adnék muníciót a Fidesz-KDNPnek, hogy az én mondataimat vagdossa ki. De azt hiszem, hogy nem egyenlő módon érzi mindenki a súlyát és felelősségét annak, hogy Magyarország milyen úton megy tovább.”
    56 min
  • Lehetnek olyan szankciók, amelyek fájnak Putyinnak
    A hűtőszekrény és a televízió küzdelmét egyre több orosz háztartásban az előbbi nyeri meg, azaz a megélhetés miatti aggodalom a propagandával szemben egyre többet nyom a latban, ami csökkenti Putyin népszerűségét - így aztán az Ukrajna elleni háborúnak is az egyik kézenfekvő magyarázata a belpolitikai népszerűség-helyreállítás szándéka. Sz. Bíró Zoltán szerint ugyanakkor mélyen erkölcstelen, hogy az Oroszországot huszonkét éve teljhatalommal irányító elnök akár belpolitikai, akár külpolitikai céljait szerződéseken és legfőképpen emberéleteken átgázolva próbálja elérni. Habár Putyin a maga szempontjából azzal helyesen számolt, hogy az Egyesült Államok és a NATO nem bocsátkozik konfliktusba a szuverén Ukrajna védelmében egy nukleáris hatalommal, abban azonban tévedhet, hogy a NATO meghátrál, hiszen még akár bővülhet is a szövetség az Oroszországtól való, most beigazolódott félelmek miatt. Emellett az amerikai és európai szankciós politika is hozhat olyan intézkedéseket, amelyek tényleg fájhatnak az orosz elnöknek, elsősorban az, ha országának gazdaságát elzárják a legfejlettebb technológiáktól. Szakértő vendégünk arról is beszélt, hogy a magyar kormány hiába ragaszkodik Paks 2-höz, az ezt finanszírozó bank szerepel az USA és az EU szankciós listáján, így minimum annyi elmondható, hogy tervezett formájában a beruházás bizonyosan nem valósulhat meg, akármit is kommunikál erről a magyar miniszterelnök. Ezen kívül arról is beszélgettünk, hogy Kína számára miért nem egyszerű reagálni fő szövetségese és fő riválisa szembenállására.
    1 hr 14 min
  • A rák nem egyenlő a halállal
    Azt, hogy ennek az adásnak a témája mennyire nehéz, hogy mennyire nincs rutinunk arra, hogy a halálról, az elmúlásról, a gyászról beszéljünk, akkor értettem meg igazán, mikor leültem vázlatot készíteni ehhez a beszélgetéshez. Mondják, a halál az élet része, és mint minden ilyen, egyszerre tűnik végtelenül egyszerűnek, és már a felfoghatatlanságig misztikusnak.
    A PanoDráma társulat Kár, hogy rák című előadása, a társulat életében is különleges helyet foglal el, egyrészt mert épp ezeket a súlyos tabutémákat próbálja érthetővé, feldolgozhatóvá tenni, másrészt pedig azért, mert a darab ötlete Lengyel Anna dramaturgtól, a társulat életrehívójától származik, aki a saját rák történetét akarta színpadra állítani, igaz, nagyon más formában, mint ahogy végül a közönség láthatta, Anna ugyanis a bemutatót már nem élhette meg.
    Hárs Annával, az előadás dramaturgjával, és Singer Magdolna író, gyásztanácsadóval szembenézés nehézségeiről, megküzdési stratégiákról fogunk beszélgetni, és megpróbáljuk feltárni, hol rejlenek a válaszok az elmúlással kapcsolatos kérdéseinkre.
    1 hr 6 min
  • Dobrev Klára: Kőbe van vésve Márki-Zay Péter miniszterelnöksége
    Bármi is történik a választáson, európai parlamenti képviselő marad Dobrev Klára, akit Márki-Zay Péter arra kért, hogy legyen a második az ellenzéki pártok közös listáján. Ha a pártelnökök is így döntenek, akkor elfogadom - jelentette ki Benyó Rita újságírónak a JelenValó legújabb videójában a DK politikusa, aki szerint Orbán azért megy Putyinhoz, hogy megkapja az utasításokat, hogyan kell szétrombolni az Unió és a NATO egységét.
    https://jelen.media/video/dobrev-klara-kobe-van-vesve-marki-zay-peter-miniszterelnoksege-2835
    56 min
  • Az Élelmiszerek Hatósági Árazása A Kommunikációs Kormányzás Legnagyobb Átverése
    A JelenValó legújabb adásában Benyó Rita újságíró Reizer Balázs közgazdásszal beszélget az "árstop" tényleges hatásáról, a multikat támogató kormányzati gazdaságpolitikáról és a magyarországi minimálbér világszinten is magas adóterhéről. A Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézetének kutatója azt mondja, a költségvetés olyan állapotban van, hogy bárki nyer a választáson, elkerülhetetlen lesz a megszorítás.
    https://jelen.media/video/az-elelmiszerek-hatosagi-arazasa-a-kommunikacios-kormanyzas-legnagyobb-atverese-2830
    1 hr
  • Hadházy Ákos: nem most van ideje a belső vitáknak
    Hadházy Ákos sokáig bizonytalan volt abban, hogy szabad-e a választáson való indulással legitimálni Orbán Viktor rendszerét, de elfogadta az ellenzéki többség döntését - derül ki a Benyó Ritával folytatott beszélgetésből. A korrupcióellenes küzdelmet folytató politikus a JelenValó legújabb adásában azt mondja: a belső viták helyett gőzerővel a kampányra kell koncentrálni.
    Benyó Rita újságíró
    https://jelen.media/video/hadhazy-akos-nem-most-van-ideje-a-belso-vitaknak-2767
    1 hr 6 min
  • Látványpékség az árrögzítés
    Több év kormányzati gazdaságpolitikája játszik döntő szerepet a magas hazai infláció kialakulásában Bodnár Zoltán pénzügyjogász, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke szerint. Habár a válság tagadhatatlanul szintén oka az árszínvonal emelkedésének, Magyarországon már 2019 végére a jegybanki toleranciaszint határára jutott az infláció, mégsem történt semmilyen hathatós intézkedés a folyamat megfékezésére. A kormány által legutóbb bejelentett árrögzítő döntések nem csak elégtelenek, hanem alkalmatlanok is a probléma kezelésére, Bodnár Zoltán szerint mindez csupán a politikai kommunikáció területéhez tartozik, gazdaságpolitikai intézkedésként szinte teljesen értelmezhetetlenek. Az ellenzék által javasolt áfa-csökkentés hozhatna részmegoldást, de valójában a gazdaságpolitika alapvető átalakítása szükséges. Ugyanez vonatkozik az államadósság kezelésére is, erről szintén szól a beszélgetés, amelynek végén Bodnár Zoltán néhány olyan intézkedést említ, amelyek segíthetnének mozgástérhez juttatni egy lehetséges új kormányt, amennyiben az ellenzék nyerné meg a tavaszi választást.
    59 min
  • 2021 legjei Lakner Zoltánnal és Ceglédi Zoltánnal
    - ki volt az év legnagyobb nyertese,
    - ki volt az év legnagyobb vesztese,
    - mi volt az év legsúlyosabb botránya,
    - mi volt az év legérdekesebb vitája,
    - mi volt az év sztorija.
    Legyél előfizetőnk és olvasd szabadon a Jelen közéleti magazin cikkeit!
    https://jelen.media/elofizetes
    Ennek a videónak az elkészülését a Jelen Mindenütt Alapítvány segítette. Ha szeretnéd, hogy hasonló műsorokat készítsünk neked, akkor kérlek, támogasd te is a Jelen Mindenütt Alapítványt. Ezt megteheted a https://jelenmindenutt.hu oldalon. Minden felajánlást köszönünk.
    Kövess minket Facebookon!
    https://www.facebook.com/jelenhetilap/
    Kövess minket Instagramon!
    https://www.instagram.com/jelenhetilap/
    Elérhetőség:
    (1) 239 4944
    www.jelen.media
    1 hr 16 min

About JelenHetilap

From the publisher's feed

Podcast by JelenHetilap