Megkérem az ellenzéki pártokat, hogy még egyszer fontolják meg Tóth Csaba támogatását Zuglóban.
Nem csak elhinni szeretném, de hinni is szeretnék benne, hogy nem csak ígéret az elszámoltatás és a demokráciát ellehetetlenítő mutyi alapú összefonódások felszámolása a pártok között. Ehhez azonban hiteles jelöltekre van szükség. Ha nem ilyen jelöltek lesznek az országgyűlésben, bármit is akar a miniszterelnök, nem szavazza meg a többség.
Miniszterelnökként se lesz másképp az, amit Karácsony zuglói polgármesterként a parkolási csalásról mondott a helyi, Tóth Csaba által uralt MSZP kapcsán:
"Egy polgármester egy olyan kerületben, ahol a testület 90 százaléka vele szembejön, hát hogy mondjam, nem mindenható. Tehát vannak bizonyos eszközei, de azért ezt a döntést megváltoztatni nem tudja."
Tóth csaba neve felmerült fiktív tagbeléptetés ügyében, a Zuschlag-féle civil szervezeti lenyúlások kapcsán, Zuglóban az ő emberének szavazat vásárlásánál, bűnözőkkel van kapcsolatban saját bevallása szerint is, együttműködött a Fidesszel a parkolási csalás zuglói szálában, a helyi médiát propaganda gépezetté formálta a helyi MSZP, fenyegeti és feljelenti politikai ellenfeleit és média munkásokat, lejárató kampányok indulnak az érdekében, mentegeti a különböző antiszemita és menekülteken gúnyolódó kollégáit.
Mi kell még ahhoz, hogy azt mondjuk: hiteltelen, nem ilyen emberekre van szükség a Fidesz politikájának megtöréséhez.
Nézd meg a videót, és küldd el az általad támogatott miniszterelnök jelölt-jelöltnek, hogy fontolja meg a döntését még egyszer.
És oszd meg, hogy minél többen megtegyék!
Így támogathatod a csatornát:
Rendszeresen a PATREON-on:
https://www.patreon.com/JuhaszPeterVideo
Vagy egyszeri utalással a lenti lehetőségeken:
Számlaszám: 12010628-01769811-00200009
IBAN: HU08-12010628-01769811-00200009
HUF 12600016-19049524-63380532
Ha van kedved véleményeddel, ötleteiddel segíteni a csatorna munkáját, csatlakozz hozzám, lépj be a Juhival Együtt együtt csoportba:
https://www.facebook.com/groups/199560478218901
https://www.tiktok.com/@juhaszpetervideo