A Keresztény Kultúra podcast legújabb adásában – amely a Kötőszó bloggal együttműködésben készült – ezúttal olyan témát boncolgatunk, amely sokakat személyesen, másokat pedig közösségi szinten érint. Habár az első adásban már vizsgáltuk a kereszténység és az atipikus családok kapcsolatát, úgy éreztük, hogy a válás témája, annak teológiai és egyházi vetületei megérdemelnek egy külön epizódot.

Köszönjük, hogy itt vagy, és olvasol bennünket! Ha tetszenek az írásaink, iratkozz fel vagy támogasd a munkánkat előfizetéssel.

Vendégünk volt dr. Simon Attila evangélikus lelkész, hitoktató és lelkigondozó, illetve Bárdossy Tamás egyházmegyei felügyelő, mentálhigiénés szakember. Azon túl, hogy mindketten kellő szakértelemmel tudnak hozzászólni a témához, nem titok, hogy különböző szinteken érintettek is. Általuk vált igazán őszintévé és érzékennyé az a beszélgetés, ahol olyan kérdésekre kerestük a választ, mint hogy bűn-e a válás; hogy vajon mit tesz/tehet és mit nem tesz/tehet az egyház azon tagjaival, akik elválnak házastársuktól; és hogy egy ennyire nehéz, érzelmileg és társadalmilag is megterhelő helyzetben vajon hogyan szólalhat meg és válhat valósággá az isteni kegyelem. Különösen a kereszténység gondolkodásában, ahol a válást sokszor a „bűn vagy nem bűn” leegyszerűsített dichotómiájában tárgyaljuk. Erre hívta fel a figyelmet Bárdossy Tamás is:

„A válás már csak a beismerése annak, hogy nem tudjuk megváltoztatni azt, amit elrontottunk. […] De ha erkölcsi piedesztálra emelünk egy ideálképet, kizárjuk Isten kegyelméből azokat, akik ennek nem felelnek meg – ez viszont nem az, amire minket Krisztus elhívott.”

De mit is jelent ez a krisztusi elhívás? Hol van ennek a valósága? Amikor az evangélikus egyház válással kapcsolatos megengedőbb álláspontjáról kérdeztük a résztvevőket, Simon Attila így felelt:

„Mi mindig abban a Krisztusban reménykedünk, aki egy új életre hív el. És ebben az új életben nagyon sok minden lehetséges. Az is lehetséges, hogy a bűnt magunk mögött hagyjuk, és egy új életet kezdjünk el, akár párkapcsolati értelemben. [...] Az evangélikus egyház azt mondja, hogy Krisztus kegyelmében osztozva lehetséges új élet. És ennek a párkapcsolatok jelenvalóságában is mindig újra és újra meg kellene történnie. Amikor pedig egy házassági válás történik, akkor is hihetünk abban, hogy valaki a saját bűnével le tud számolni, és azt mondja: én Krisztus kegyelmében ezt beismerem, és az ő kegyelmét kérem, hogy engem újítson meg, egy új párkapcsolatra akár. Ezért is esket az evangélikus egyház elváltakat.”

A kérdés már csak az, hogy mit jelent ennek az új életnek az evangéliumi fényében élni. Vajon hogyan látszódik meg az, hogyha a kegyelemből élünk és újrakezdünk? Van-e út vissza, befelé – önmagunkhoz, a közösséghez, Istenhez? És tudunk-e vajon újra egy krízist követően kapcsolódni a jövőben egy másik emberhez?

Az egyháznak vállalnia kell azt a feszültséget, hogy egyszerre irányt mutat, miközben – különösen ezekben a krízishelyzetekben – példát ad abban is, mit jelent jelen lenni és irgalommal fordulni azok felé, akik a saját határaikba, hibáikba, fájdalmaikba ütköztek. Ez nem mindig könnyű – sem közösségi, sem egyéni szinten.

A beszélgetés során a következő kérdések merültek még fel:

* Mit mond a Biblia a válásról – és mit nem mond?

* Miért nehéz erről az egyházban (is) beszélni, különösen nőknek?

* Hogyan segítheti egy közösség a váláson átesett embereket a gyógyulásban és az újrakezdésben?

* Mi a lelkész szerepe egy ilyen helyzetben – akár mint segítő, akár mint maga is érintett?

Az adást a Magyarországi Evangélikus Egyház YouTube-csatornáján is megtalálod:

Köszönjük, hogy itt vagy, és olvasol bennünket! Ha szeretnéd támogatni a munkánkat, az alábbi gombra kattintva áttekintheted, milyen további előnyökkel jár, ha előfizetsz a csatornánkra. Részletesebben pedig itt olvashatsz rólunk.

A Keresztény Kultúra podcast legújabb adását – anyák napjához is jól illeszkedve – videós formában készítettük el a Kötőszó bloggal történő egyűttműködés keretében, ahol a család fogalmáról, annak történetéről, bibliai vonatkozásairól és az egyházban speciálisan betöltött szerepéről esett szó.

A beszélgetés során különösen nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy a kereszténység gyakran tekintélyből, erőteljesen előíró módon képes a családról beszélni, fenntartva ezzel egy tökéletes, már-már elérhetetlen családképet, miközben a valóság ennél sokkal változatosabb, amit nem szabad reflektálatlanul hagyni sem az egyházi közösségek mindennapjai, sem a nagyegyházi megnyilatkozások szintjén.

Köszönjük, hogy itt vagy, és olvasol bennünket! Ha tetszenek az írásaink, iratkozz fel vagy támogasd a munkánkat előfizetéssel.

A felvételen velünk volt állandó szerzőnk, dr. Seben Glória lelkész, hitoktató, pszichológus.

Ő például megmutatta nekünk, hogy mennyire veszélyes is a bibliai családmodellek és a nukleáris családmodellek közé egyenlőségjelet tenni. A család fogalma és valósága történelmi korokon át és különböző közösségeken belül is folyamatosan változó. Ebből kimerevíteni egy idealizált képet egyrészt téves, másrészt következményekkel jár azokra nézve, akik ezen kívül vannak:

„Az egyik lehetséges hozzáállás[a az egyháznak] a tabusítás: az, hogy egyszerűen nem beszélünk róla, nem vesszük tudomásul ezt a fajta különbséget, és továbbra is ragaszkodunk hozzá, hogy mi családnak azt nevezzük, amikor valaki az első házasságában él a házastársának vagy saját magának a haláláig; és csak azt nevezzük családnak, amelyben saját biológiai gyerekek születnek. Ezt is megteheti egy gyülekezet, de ha ezt teszi, akkor nem a Szentírásban gyökerezik – mert ott is rengetegféle atipikus családdal találkozunk –, azaz nem veszi elég komolyan azt, hogy Isten kegyelme egy jóval szélesebb dolog. […] Ha erkölcsi piedesztálra emelnénk egy ilyen ideálképet, az azt jelentené, hogy kizárjuk Isten kegyelméből azokat, akik ennek a képnek nem felelnek meg. Ez azonban nem az, amire minket Krisztus elhívott.”

Dóri arról a kérdésről, hogy vajon az egyházi közösségek mikroszintjén hogyan gondolkodnak a családról, azt felelte, hogy a jelenleg aktív szülőként funkcionáló generációk (elsősorban a negyven-ötven éves felnőttek és fiatalabbak) folyamatosan reflektálnak az örökölt szülői mintákra vagy nevelési elvekre, és arra döbbennek rá, hogy gyakran ezek a korábbi minták nem feltétlenül működnek, viszont hogy hogyan lehet ebből ellépni, azt nehéz megtalálni. Igaz lehet ez a keresztény közösségekre, akik kiválóan berendezkedtek a családos állapotú emberek életére, de egyszerűen „nincsenek még felkészülve az atipikus, például egyszülős vagy mozaikcsaládokra vagy csak simán a házassági vagy szülői mintákban jelen lévő krízisekre.

Ma már annyiféleképpen élünk – hasonlóan kicsit az ősközösséghez –, nem feltétlenül a család az elsődleges bázisa egy közösségnek, hanem pont ez a sokféleség, aminek mentén a családi létet a közösségeinkben élhetjük meg.”

A beszélgetésben még a következőkről esik szó:

* Milyen atipikus családtörténetei vannak a Bibliának?

* Mennyire képes az egyház arra, hogy segítse a krízisben lévő családokat?

* Milyen gyakorlati példái lehetnek annak, hogy egy egyházi közösségben bevonják és támogatják az egyszülős vagy más atipikus családokat?

* Milyen speciális szerepben vannak jelen a lelkészcsaládok egy gyülekezetben?

Az adást a Magyarországi Evangélikus Egyház YouTube-csatornáján is megtalálod:

Köszönjük, hogy itt vagy, és olvasol bennünket! Ha szeretnéd támogatni a munkánkat, az alábbi gombra kattintva áttekintheted, milyen további előnyökkel jár, ha előfizetsz a csatornánkra. Részletesebben pedig itt olvashatsz rólunk.

A Keresztény Kultúra legújabb podcast adásában a Till Attilla És mi van Tomival? című filmjének apropóján beszélgettünk az alkoholizmusról, a függőségről, a társadalmi felelősségről és az egyház szerepéről meghívott vendégünkkel, Böcskei Balázsal addiktológiai konzultánssal, aki - mint a beszélgetésben elmondta - gyógyuló alkoholista. (Balázs szakmai Facebook-oldalát itt találjátok.)

A beszélgetést a film elemzésével kezdtük, kiemeltük, hogy mennyire empatikusan közelíti meg az alkoholizmus problémáját, anélkül, hogy romanticizálná vagy stigmatizálná azt. Erőssége az is, hogy felhívja a figyelmet a barátok és a családtagok felelősségére a függő segítésében.

Böcskei Balázs hangsúlyozta, hogy a függőség mögött mélyen gyökerező érzelmi és lelki problémák állnak, amelyekkel a felépülés során is foglalkozni kell. Érintettük a családi rendszer szerepét a függőség kialakulásában, és rámutattunk arra, hogy a gyermekkori traumák és a családi minták jelentős hatással lehetnek a megküzdési stratégiákra.

A beszélgetés második felében alaposan kiveséztük az egyház felelősségének kérdését is. A résztvevők egyetértenek abban, hogy az egyháznak fontos szerepe lehet a függők segítésében, ugyanakkor azt is kiemelik, hogy az egyházi közösségek gyakran tabusítják a problémát, és nem nyújtanak megfelelő támogatást.

A beszélgetés fontos eleme az “úrvacsorai korty” problematikájának kivesézése volt, ami a gyógyuló alkoholisták számára trigger lehet, Balázs ezt megerősítve arról számolt be, hogy ő gyógyuló alkoholistaként nem tud élni az úrvacsora szentségével.

A protestánsok az úrvacsoravételekor “két szín alatt” áldoznak, tehát bort is magukhoz vesznek, ami a visszaesés kockázatát jelentheti azok számára, akik az alkoholbetegségből gyógyulnak. Ha nem vesznek részt az úrvacsorában, akkor hitéletük gyakorlásának fontos elemétől esnek el, ha pedig elkülönítve, szőlőlé formájában veszik magukhoz Krisztus vérét, akkor mindenki számára láthatóvá válik a problémájuk akkor is, ha adott esetben nem szeretnének ilyen “láthatósági köpenyt” magukra venni - mindkét esetben egyfajta kirekesztést élhetnek meg. Ennek a problémának a súlyát is jól illusztrálja az És mi van Tomival? című film egyik jelenete, amelyben a főszereplő egyetlen korty alkohol hatására valóban visszaesik.

A beszélgetés résztvevői szerint a keresztény közösségek kettős hatást gyakorolhatnak a társadalomra az alkohol-probléma kezelésében. Pozitív hatásként említhető az egyházi közösségek szerepe vagy a különböző iszákosmissziók az alkoholisták gyógyulásában. Az egyház, mint intézmény, és a hívő közösségek biztonságos teret és kapaszkodót nyújthatnak a szenvedélybetegek számára. A személyes hit pedig, mint megküzdési stratégia és kapaszkodó, segíthet a felépülésben. Nem véletlen, hogy az AA (Anonim Alkoholisták) körök is élnek a spiritualitás eszközeivel, amikor gyűléseken az ott elhangzó szövegekben beépítik a “felsőbb erő” jelentőségét a gyógyulásban.

Másrészt a podcast rávilágít arra, hogy az egyház maga is a társadalom része, így az alkoholizmus problémája is megjelenik benne. Az egyházi közösségekben gyakran tabusítják a témát, és emiatt elmarad a megfelelő segítségnyújtás vagy az őszinte párbeszéd. Ez részben a tökéletességre való törekvésből fakad, ami miatt sokan nem mernek segítséget kérni, és inkább elrejtik a problémájukat. Az egyház, kereszténység hatása a problémára tehát meglehetősen összetett és ellentmondásos. A podcast üzenete, hogy fontos a nyílt párbeszéd és a társadalmi érzékenyítés az alkoholizmus kérdésében, és ebben az egyháznak is felelősséget kell vállalnia.

Úgy gondoljuk, hogy Balázs személyes példája rávilágít az egyház felelősségére a gyógyuló alkoholisták segítésében. Podcastunkban őszintén beszél a küzdelmeiről, és felhívja a figyelmet arra, hogy az egyháznak rugalmasabb megoldásokat kellene találnia az úrvacsora kérdésében, hogy a gyógyuló alkoholisták is teljes mértékben részt vehessenek a közösségi életben.

A beszélgetésből az is kiderül, hogy Balázs nemcsak személyes tapasztalatain keresztül, hanem addiktológiai konzultánsként is foglalkozik a függőséggel. Írásaiban és előadásaiban segítséget nyújt mindazoknak, akik függőséggel küzdenek, és azoknak is, akik szeretnének jobban megérteni a problémát. Balázs szakmai Facebook-oldalát itt találjátok.

Köszönjük, hogy olvastok, hallgattok bennünket, tegyétek fel nekünk kérdéseiteket a témával kapcsolatban vagy írjátok meg, miről olvasnátok, hallgatnátok még szívesen.

Ha pedig szeretnétek támogatni munkánkat, ajálnjatok másoknak is, hogy iratkozzanak fel vagy fizessenek elő Substack-csatornánkra.

A Keresztény Kultúra substack podcastjának legutóbbi adásában alaposan elmerültünk Harrison Butker, a Kansas City Chiefs háromszoros Super Bowl-győztes játékosának beszédében, amit a Benedictine College diplomaosztóján mondott el. Butker beszéde nagy vihart kavart az USA-ban, idehaza azonban nem különösebben kapta fel a nyilvánosság. Szerkesztőnk, Nagy Szabolcs úgy gondolta, hogy Butker tradicionális katolikus nézőpontját tükröző beszéde több érdekes témát is felvetett, ezért ebben az adásban kísérleteztünk kicsit: ő hozta a beszédet, Dóri pedig élőben reagált annak felvetéseire. Izgalmas párbeszédbe kerültünk így Butker beszédével, egymással, progresszív és tradicionális kereszténység között feszülő ellentétekkel és természetesen a hagyományos férfi-női szerepekkel.  

Köszönjük, hogy itt vagy! A Keresztény Kultúra egy olvasói bázisra építő felület. Ha tetszenek a tartalmaink, iratkozz fel pénteki hírlevelünkre, vagy támogasd munkánkat előfizetéssel.

Butker beszédét meghallgathatod itt, a magyar fordítás pedig ezen a linken érhető el:

Az alábbiakban pedig összefoglaljuk a podcast legfontosabb üzeneteit:

Butker beszédében elsőként azt hangsúlyozta, hogy a keresztényeknek nem szabad elrejteniük hitüket, hanem bátran ki kell állniuk mellette. Szerinte ugyanis egy olyan világot élünk, ahol a társadalom arra kényszeríti a keresztényeket, hogy inkább hallgassanak hitükről. Erős utalást tesz arra, hogy ma már azokat is börtön fenyegetheti, akik Jézus gyilkosairól beszélnek. Erről az antiszemitizmusba hajló gondolatról mi is írtunk itt dr. Fabiny Tamás Júdás – az elveszett tanítvány című könyve nyomán. Butker hangsúlyozta azt is: a végzősöknek azonban bátraknak kell lenniük, és ne rejtsék el a hitüket, vallják meg azt nyíltan, még akkor is, ha az népszerűtlen lehet.

Butker nem csupán katolikus, hanem vállaltan konzervatív és tradicionális katolikus is. Ez az irányvonal a II. vatikáni zsinat után erősödött fel, mivel annak eredményeit a „tradkatolikusok” [nem tudjuk, hogy létezik-e ez a kifejezés, mi a podcastban ezt használtuk – a szerk.] sokszor bírálják és elítélik. Ennek a bírálatnak az egyik alappillére a latin miserend eltörlése, viszont Butker és a tradkatolikusok szerint a régi latin miserend követése a legszentebb formája az istentiszteletnek.

Kritikusan szólt az Egyesült Államok jelenlegi vezetőiről is, akik katolikus hitüket hangoztatják, miközben abortuszpárti álláspontot képviselnek. Ez a kettősség erőteljes kritikát váltott ki Butker részéről, aki szerint ez összezavarja az embereket és gyengíti a katolikus hit tekintélyét. (A beszélgetésben utaltunk rá, hogy az abortusszal kapcsolatban a magunk nézőpontját korábban számos cikkben kifejtettük már, ezeket megtaláljátok például ebben a cikkben.)

A beszélgetés során azt is felvetettük, mennyire helyes, ha sportolók vagy más laikusok teológiai kérdésekben nyilatkoznak. Butker saját bevallása szerint nem teológus, de mégis fontosnak tartja, hogy hitéről beszéljen. Ez a jelenség nem új, hiszen sokszor látjuk, hogy politikai és vallásos tartalmak összemosódnak a közbeszédben.

Ezekről a kérdésekről is sokat írtunk már, például ebben a bejegyzésben:

A podcastban az is elhangzik, hogy Butker beszéde elsősorban arra világít rá szerintünk, mekkora igény lenne arra, hogy egyházi személyek aktívan részt vegyenek a közéleti vitákban. Szó esett arról, hogy sokszor laikusok töltenek be olyan szerepeket, amelyeket az egyháznak kellene. Ez azért is fontos, mert az egyházi vezetők hitelesebben tudnák képviselni és megvédeni a keresztény értékeket a nyilvánosság előtt – amennyiben részt mernének venni ezekben.

Butker egyébként azt is kiemelte, hogy a papság nem egyszerűen átlagos emberekből áll, hanem olyan kivételes személyekből, akiknek különleges erényeket kell képviselniük. Szerinte a papok feladata a hit tisztaságának megőrzése és az egyházi közösségek helyes vezetése. Hangsúlyozta, hogy a papoknak minden körülmények között példamutató életet kell élniük, és az igazságosság, a jó modor és a munkás élet erényeit kell képviselniük. Mi a beszélgetés során arra is kitértünk, hogy vajon ez a tökéletesség mennyire egészséges elvárás és, hogy milyen kihívással szembesülhetnek a mai papok, lelkészek ennek az elvárásnak a súlya alatt.

Butker beszédének legfontosabb és legnagyobb port kavaró része talán a házasság és a családi élet, valamint a férfi és női szerepek, elsősorban a női szerepek latolgatása volt. Az amerikai focista azt hangsúlyozta, hogy a házasság és a család fontos hivatás minden ember számára. A házas férfiak és nők hivatása nem csupán a házasság betöltése, hanem a kiteljesedés is ezekben a szerepekben. Őt idézzük:

„…úgy gondolom, hogy Önök, a nők azok, akiket a legördögibb hazugságokkal traktáltak, hányan ülnek most itt, akik most készülnek színpadra lépni, és az összes előléptetésre és címre gondolnak, amit a karrierjük során kapni fognak.

Néhányan Önök közül sikeres karriert futnak be a világban. De megkockáztatom, hogy a legtöbben a házasságuk és a születendő gyermekeik miatt izgulnak a legjobban. Elmondhatom Önöknek, hogy gyönyörű feleségem, Isabel lenne az első, aki azt mondaná, hogy az élete akkor kezdődött igazán, amikor elkezdte élni a hivatását feleségként és édesanyaként. Ma azért állhatok itt ezen a színpadon, és lehetek az, aki vagyok, mert van egy feleségem, aki a hivatásának megfelelően él. Isten számos tehetséggel áldott meg engem. De nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy minden sikeremet az tette lehetővé, hogy az a lány, akivel még a középiskolában találkoztam, megtért a hitre, a feleségem lett, és elfogadta minden címek közül az egyik legfontosabbat: az otthonteremtőét.”

A beszélgetés második felében ezekről a szerepekről beszélgettünk és arról, vajon mennyire élhető az a modell, amelyben az az elvárás és az egyedüli opció, hogy a nő feleségként, anyaként, kizárólag gondoskodó funkcióban teljesedjen ki; hogy milyen férfias értékek képviselhetők ma a társadalmunkban; és hogy mi a mai fiatal, szülői generáció feladata és kihívásai az öröklött mintáink tükrében.

A beszélgetést azzal zártuk, hogy a következő alkalomra Dóri hoz majd egy szöveget, és annak állításaira Szabinak kell majd reagálnia „vakon”. Ha tetszik ez a formátum, javasoljatok ti is témákat, szóljatok hozzá vagy írjatok e-mailt a [email protected] címre. Ha pedig szeretnétek a podcastgyártásunk technikai feltételeihez vagy tervezett közösségépítő tevékenységeinkhez hozzájárulni, támogassatok bennünket előfizetéssel!

Köszönjük, hogy itt vagy! A Keresztény Kultúra egy olvasói bázisra építő felület. Ha tetszenek a tartalmaink, iratkozz fel pénteki hírlevelünkre, vagy támogasd munkánkat előfizetéssel.

Korábbi podcastadásunkat a Magyar Péter-jelenségről itt hallgathatjátok meg:

Rendhagyó pénteki poszttal jelentkezünk, ugyanis ez az első a Keresztény Kultúra substack történetében, hogy nem írásban, hanem szóban fejtjük ki a véleményünket – ezúttal a Magyar Péter-jelenségről. Az általunk is több szempontból tárgyalt kegyelmi ügy nyomán kibontakozó botránysorozat egyik megállíthatatlan főszereplője, felkelő csillaga lett Magyar Péter, akiről akárhányszor akarunk írni vagy beszélgetünk róla, mindig elbizonytalanodunk. A Magyar Péter által szervezett legutóbbi tüntetésen felszólaló Tarr Zoltán egykori református lelkész szereplése és egyházkritikája azonban egyértelműen kijelölt egy másfajta keresztény kurzust is, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Mivel kiforrott véleményünk nincs, inkább ezt a párbeszédes formát választottuk, és podcast formájában beszéljük most ki, hogyan látjuk ezeket az új közéleti szereplőket.

Beszélünk arról, milyen volt a hangulat a tüntetésen, miért látja Dóri úgy, hogy Tarr Zoltán beszéde fontos politikai pillanat volt, mi lehet a teológiai és politikai olvasata Magyar Péter mottójának: Ne féljetek! Érintjük a Varga Judit-jelenséget is, a kapcsolati erőszak és a nők egyenjogúságának kérdését is, ami egyelőre kimaradni látszik Magyar Péter politikai agendájából.

A Keresztény Kultúra podcast első adásában a női lelkészek helyzetével foglalkoztunk, és a beszélgetést azzal zártuk, hogy a nemek közötti egyenlőtlenségek kérdését az egyházban sokszor összemossák a genderidentitás és a homoszexualitás kérdésével, ezzel tulajdonképpen el is lehetetlenül az erről szóló párbeszéd. Ezért szánunk egy külön adást ennek a kérdéskörnek: mennyire egyházi sajátosság ez az összemosás, külön kell-e ezeket a problémahalmazokat kezelni, mit jelent a gender és a genderidentitás fogalma, vannak-e valóban aggodalomra okot adó tendenciák, és vajon mennyiben kapcsolódik mindehhez a kereszténység? A beszélgetőtársak Réz Anna filozófus, az Üvegplafon blog alapítója, Laborczi Dóra újságíró és Nagy Szabolcs evangélikus teológus voltak.

Első podcast adásunkban a két nagyobb hazai protestáns - az evangélikus és a református - egyházban szolgáló női lelkészek helyzetét jártuk körül. Létezik-e női lelkészi szerepkör vagy mindenkit egyéni tehetsége és elhivatottsága szerint érdemes megítélni? Miben más a helyzetük, milyen lehetőségeket és milyen nehézségeket tapasztalnak? Miért kaphatnak kiemelt figyelmet az egyház nőkkel kapcsolatos, női szolgálókat érintő ügyei? A beszélgetőtársak Dr. Fekete Ágnes református lelkész, Laborczi Dóra újságíró és Nagy Szabolcs evangélikus teológus voltak.