LEAK.

LEAK.

By Szabó Peet, Soós Márk, Vályi Bence ZoltánSportsSoccer
Download on the App Store

LEAK. episodes

  • S05E19 | Az eredmény nélkül kell értékelni

    Amorim már rutinosan veri a Cityt, a Pephez hasonlóan teljesítő edzőt pedig épp most rúgták ki... 😬

    10:29 - a Football Tourette-ben: drógozás, és megint drógozás, és Rashford.

    53:12 - 🔥🔥🔥

    Témák:

    📌 “Bárcsak minden héten a Cityvel játszhatnánk!” - gondolhatja magában Rúben Amorim, hiszen rövid időn belül a Sportinggal, majd pedig a Manchester Uniteddel is sikerült legyőznie Pep Guardiola csapatát. Ezzel a kívánsággal pedig aligha van egyedül, hiszen a Premier League címvédője a legutóbbi tizenegy tétmeccséből mindössze egyet tudott megnyerni, a bajnokságban pedig november eleje óta holtversenyben a legkevesebb pontot gyűjtötte. A továbbra is számtalan gonddal küzdő Manchester City és az építkezés elején járó Manchester United derbije nem is hozott túl magas színvonalat, de mit tanultunk a látottakból? Guardiola tényleg képtelen működésre bírni a csapatát? Kezdjük már látni, hogy mitől működhet Amorim focija? És mi a valódi jelentősége a végeredménynek az egyik, illetve másik oldalon? (01:03:51)

    ⭐️ A teljes adást a https://premierleak.hu/ oldalon, előfizetés után hallgathatod meg, amiben szó lesz még:

    📌 A hétvégén a Liverpool ismét pontokat veszített, és ezt az Arsenal ismét nem tudta kihasználni, hiszen a Fulham után az Everton ellen is csak egy döntetlent tudott összehozni Mikel Arteta csapata. Nemrég még mi is úgy gondoltuk, hogy az Ágyúsok lehetnek az egyetlenek, akik beérhetik a Liverpoolt, de ehhez képest már a Chelsea is szépen előzni tudott. A legnagyobb gondot az akcióból kialakított helyzetek hiánya jelenti, de mi okozza pontosan ezt a problémát? Arteta túlságosan óvatos taktikát alkalmaz? Nincs elég minőség a támadósorban? Esetleg a nyári átigazolási időszak nem sikerült túl jól? Egyáltalán maradt még egyáltalán bármennyi esélye az Arsenalnak az első hely megszerzésére?

    📌 Another one bites the dust. A hétvégén hullottak a fejek, hiszen két edzőtől is elbúcsúztunk a legutóbbi meccsek után, és valljuk be, egyiken sem lepődtünk meg. A Wolverhamptonnál Gary O’Neil egy ideje már a saját játékosait sem tudta kordában tartani, míg a Southamptonnál Russel Martin még az utolsó meccsén is büszkén vezette ki a csapatát a vágóhídra. Mi vezetett pontosan a két szakember távozásához, és időben jöttek-e még ezek a változtatások? Van-e komoly esélye még a két együttes közül bármelyiknek bent maradni a Premier League-ben?

    1 hr 52 min
  • S05E18 | Szöglet ütött a fejünkbe

    Az Arsenal csak a szabálytalan szögletekből tud gólt lőni, de nem ők ám az egyetlenek, akik ráfeküdtek a pontrúgásokra...

    08:23 - a Football Tourette-ben: játékgyorsítás, AI-mez és Mad Pep.

    34:56 - 🔥🔥🔥

    Témák:  

    📌 Egy hete az Arsenal két szögletgóllal verte a Manchester Unitedet, a hétvégén pedig szintén egy szögletből sikerült kiegyenlíteni a Fulham ellen. Az Ágyúsok pontrúgásait különösen az előző szezon óta féli a Premier League mezőnye, de nem csak Mikel Arteta és a pontrúgás-specialista Nicolas Jover helyez nagy hangsúlyt a rögzített szituációkra, különös tekintettel a szögletekre. Az előző szezonban a bajnokság összes góljának közel 20 százaléka valamilyen pontrúgás után született, és ez mostanra sem változott. Emellett a száz szögletenként szerzett gólok átlaga évről-évre folyamatosan növekszik az angol bajnokságban. Minek köszönhető mindez, és mi a nyerő taktika az ilyen szituációkban? Az Arsenal mellett pedig még mely csapatoknak a szabadrúgásaira, illetve szögleteire érdemes odafigyelni? (47:01)

    ⭐️ A teljes adást a https://premierleak.hu/ oldalon, előfizetés után hallgathatod meg, amiben szó lesz még:

    📌 Poste-noclue? Nem irigyeljük az ausztrál barátunkat, hiszen miután a Tottenham a múlt heti Bournemouth elleni vereség alkalmával a saját csapatának szurkolói kérték számot, a hétvégén a Chelsea ellen a szezonban második alkalommal sikerült kétgólos előnyről mérkőzést veszíteni. A Tottenham jelenleg az alsóházban kullog, de valóban jogos az a harag, amivel Postecoglounak szembe kell néznie? A Chelsea esetében pedig ismét fel kell tennie a kérdést, hogy az újabb fényes győzelem után, szabad-e már beszélni a bajnoki címről?  

    📌 Már megint áll a bál a Manchester Unitednél. A Newcastle-től óriási huzavona végén nagy nehezen sportigazgatónak elhozott Dan Ashworth ugyanis mindössze öt hónapnyi munka után távozik a klubtól. Miközben a sportigazgatók esetében rendszeresen el kell mondani, hogy a munkájukat igazán hosszú távon lehet megítélni, ehhez képest az egészen magas polcra helyezett Ashworth még szinte be sem rendezkedhetett az irodájában. Mégis mi áll a meglepő döntés hátterében, és mit mond ez el a United jelenlegi működéséről?

    1 hr 49 min
  • S05E17 | Pep az őrület határán

    Bajnok lesz a Liverpool. Vagy nem. Valószínű. Nem tudjuk. Az viszont biztos, hogy innen már csak ők ronthatják el.

    07:14 - a Football Tourette-ben: meztelenkedés, pina és Ruud.  

    30:32 - 🔥🔥🔥

    Témák:

    📌 Pep Guardiola tud olvasni. Erre utal, hogy nagyon akkurátusan mutatta meg a Liverpool szurkolóinak a tabella jelenlegi állását. Ott ugyanis a Liverpool a hétvégi győzelem után az első helyen áll, míg a Manchester City 11 pontos lemaradással az 5. helyen kullog. A múlt heti Liverpool extránkban már jeleztük, hogy nagyon meglepődnének egy City pontszerzésen, de a Vörösök ilyen szintű dominanciája még így is sokkoló volt. Előzetesen arra voltunk kíváncsiak, hogy Guardiola ismét a pálya közepének uralmára tör-e, illetve hogy Slot labdával és labda nélkül is hajlandó lesz-e magasabb fokozatra kapcsolni. Az erre kapott válaszaink pedig szépen körül is írják a teljes mérkőzést. Na de innen már csak elbukni tudja a bajnoki címet a Liverpool? (43:50)

    ⭐️ A teljes adást a https://premierleak.hu/ oldalon, előfizetés után hallgathatod meg, amiben szó lesz még:

    📌 Az már múlt héten kiderült, hogy álnéven Rúben Amorim is Premier Leak előfizető, mostanra pedig világossá vált, hogy Enzo Maresca szintén követi a műsorunkat. A legutóbbi Chelsea-extrában ugyanis Bence azt javasolta az olasz edzőnek, hogy próbálja meg Enzo Fernandez csapatba szuszakolásának érdekében Moises Caicedót jobbhátvédként használni, és láss csodát, ez meg is történt az Aston Villa ellen. A Chelsea pedig egy szinte végig kontroll alatt tartott meccsen nagyon simán legyőzte az Aston Villát, amely immáron minden sorozatot figyelembe véve 8 mérkőzés óta nyeretlen. A látottak alapján képes lehet a Chelsea akár a Liverpoolt is üldözőbe venni? Az Aston Villánál pedig mi romolhatott el ennyire?  

    📌 Nem elég, hogy a Newcastle egy fordulóval korábban a Julen Lopetegui-féle West Ham ellen szenvedett vereséget, a hétvégén a Crystal Palace otthonában sikerült mindössze egy döntetlent elérni. Ez önmagában persze nem akkora tragédia, viszont ha megnézzük, hogy Eddie Howe csapata az egész mérkőzés alatt csupán egyetlen alkalommal, egy szögletet követően próbálkozott egyáltalán lövéssel, akkor máris sokkal rosszabbul fest a helyzet. Mégis mi történik ezzel a csapattal, és mekkora ebben a vezetőedző felelőssége?

    1 hr 45 min
  • S05E16 | Bízz a processzorban!

    Rúben jött, látott, beszélt, és szembesült azzal, hogy mekkora feladat vár rá.

    05:32 - a Football Tourette-ben: a swindoni woodoo, Steve Cooper és persze Mohamed Salah.  

    31:37 - 🔥🔥🔥

    Témák:

    📌 “Ezen a héten többet beszéltem a médiával, mint a Sportingnál négy év alatt. Semmi többet nem akarok csak dolgozni a játékosaimmal.” - mondta Rúben Amorim, miután egy Ipswich Town elleni 1-1-es döntetlennel bemutatkozott a Manchester United edzőjeként. Az elmúlt két hétben a különböző nyilatkozatokból és interjúkból valóban sokat megtudtunk a portugál edző személyiségéről és szakmai elképzeléseiről, de az első mérkőzésen valóban látszott amit előre lehetett sejteni: valóban rengeteg kell dolgozni azon, hogy ez a csapat rövid távon is működőképes legyen. Pontosan hogyan néztek ki a Vörös Ördögök az új edzővel az első meccsen? Mi volt Amorim szándéka, és mit üzen a kezdőcsapat összeállítása? Mi működött, és mi az amin sürgősen javítani kell? (45:26)

    ⭐️ A teljes adást a https://premierleak.hu/ oldalon, előfizetés után hallgathatod meg, amiben szó lesz még:

    📌 “Kérlek, játsszatok velünk! Talán meg tudunk verni titeket.” - üzente San Marino válogatottjának egy lelkes szurkolója a Manchester Citynek, miután a Tottenham elleni súlyos zakóval összejött a zsinórban elszenvedett ötödik vereség, ami immár hivatalosan is Pep Guardiola edzői pályafutásának legszörnyűbb sorozata. Az elmúlt hetekben már többször is részleteibe menően vizsgáltuk a címvédőt érintő átfogó problémákat Rodri sérülésétől kezdve a keretépítésen át, de mi ment félre ezúttal? Postecoglu összerakott egy mestertervet, vagy Guardiola képtelen orvosolni a problémákat? Esetleg bizonyos szinten ő a problémák okozója? Esetleg valójában nem is ő hosszabbított a napokban szerződést, hanem Erik ten Hag álruhában?

    📌 Szegény Manchester City. Nem csak a pályán mennek rosszul a dolgok, hanem a tárgyalóasztalnál is. A Premier League klubjai ugyanis 16-4 arányban megszavazták a klubtulajdonosokhoz kapcsolódó szponzori szerződésekkel kapcsolatos szabály módosítását. Erre éppen a Manchester City által kezdeményezett eljárás miatt került sor, azonban gyökeres átalakítás helyett csupán minimális változtatásokat kellett eszközölni, ami csöppet sem tetszik a ligával egyéb fronton is nagy csatában áll klubnak. Miben kellett pontosan módosítani a már létező szabályozás, miért nem jó ez a Citynek, és mit jelent ez a Premier League számára a jövőre vonatkozóan?

    1 hr 45 min
  • S05E15 | Önvizsgálat a nézőink előtt (VI. KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ)

    A közönségtalálkozók legjobb része mindig az, amikor már nem forog a kamera, szóval legközelebb muszáj lesz eljönnie annak is, aki ezt kihagyta. 🤷 

    A szezonbeharangozóban leadtuk a tippjeinket a Premier League végső helyezéseiről, azóta pedig lejátszottak a csapatok 11 meccset, és hát… van amit úgy tűnik nagyon benéztünk, de azért a legtöbb esetben talán egész jó nyomon járunk. A szezon első közönségtalálkozóján az előfizetőink előtt vetettük össze az előzetes várakozásainkat a jelenlegi helyzettel, és ennek megfelelően módosítottuk is a jóslatainkat.

    3 hr 17 min
  • S05E14 | Kotyogós bombán ülnek Guardioláék

    Éppen ideje volt, hogy ne csak Manchester vörös felének jusson a krízisből! 🙏

    04:36 - a Football Tourette-ben: David Coote és Ruud van Nistelrooy.

    31:57 - 🔥🔥🔥

    Témák:

    📌 Pep Guardiola egy igazi City legenda nyomdokaiba lépett. Utoljára ugyanis még Stuart Pearce-nek sikerült 2006-ban a csapattal minden sorozatot figyelembe véve egymás után négy mérkőzést is elveszítenie. Ráadásul a katalán mesteredző pályafutása során összességében is most történt meg először, hogy rendes játékidőben négyszer bukjon egymás után. A Tottenham, a Bournemouth és a Sporting után a hétvégén a Brighton ellen maradt alul a PL-címvédő, amelynek bizony mostanában alaposan meggyűlik a baja a sérülésekkel is. De tényleg meg lehet ennyivel magyarázni ezt a rossz szériát, vagy ebben az edzőnek is megvan a maga felelőssége? (42:31)

    ⭐️ A teljes adást a https://premierleak.hu/ oldalon, előfizetés után hallgathatod meg, amiben szó lesz még:

    📌 A Manchester City előtt 5, az Arsenallal szemben pedig már 9 pont a Liverpool előnye, miután a hétvégén az Aston Villa esett áldozatul a Slotmachine-nek. A Vörösök a Bajnokok Ligájában elért eredményekkel együtt egészen csodálatos őszt tudhatnak magukénak, de fenntartható ez a teljesítmény olyan szintén, hogy akár a szezon végéig is sikerüljön megőrizni a mostani előnyt? Milyen változtatásokat láttunk Arne Slottól a hétvégi mérkőzésen ami működött, és mi az ami miatt továbbra is lehet aggályokat megfogalmazni? Na és persze a legeslegfontosabb kérdés: miért maradt ki a hétközi meccs után a kezdőcsapatból ezúttal is Szoboszlai Dominik?

    📌 Ha nem lenne a Nottingham Forest, akkor a szezon meglepetéscsapata egyértelműen a Hale End FC, ismertebb nevén a Fulham lenne. Marco Silva csapatára évről évre rácsodálkoztunk, hogy miként tud simán bentmaradni a Premier League-ben, de most az eredmények mellett a jó játékot is szállítják. Mi változott pontosan erre az idényre, és kik azok a labdarúgók, akik egészen az élmezőnyig repítették az együttest?

    1 hr 45 min
  • S05E13 | Most még csak bukni lehet

    Az Arsenalnak annyi, Pep kiégett, Slot meg taktikai zseni. Kiváló műsorunkban fényt derítünk ezen állítások valóságtartalmára! 

    07:33 - a Football Tourette-ben: Salah, Amorim, Quansah, Astrid, Edu. 

    32:30 - 🔥🔥🔥 

    Témák: 

    📌 Pep Guardiola szerint a bajnokságot az első 10 meccsen megnyerni nem tudod, de könnyen elveszítheted. Ennek tükrében különösen érdekes alakultak az előző hétvége eseményei a három, a bajnoki címre papíron legesélyesebb csapat számára. A Liverpool, a Manchester City és az Arsenal egyaránt hátrányba került a saját mérkőzésen, de közülük csak Arne Slot csapata tudott fordítani a második félidőben, így vissza is vették a vezetést a tabellán. Mi történt pontosan ezen a három meccsen, és milyen hatással lehetnek ezek az eredmények a folytatásra? Innen már nincs megállás a Liverpoolnak? Elszállt az Arsenal? Tavasszal még ismét feltámadhat a City? (44:16) 

    ⭐️ A teljes adást a https://premierleak.hu/ oldalon, előfizetés után hallgathatod meg, amiben szó lesz még: 

    📌 A Chelsea immár 11 éve nyeretlen bajnoki mérkőzésen az Old Traffordon, miközben Manchester Unitednél már mindenki Rúben Amorimra vár. Csak az a helyzet, hogy addig még le kell játszani néhány mérkőzést. Ruud van Nistelrooy pedig egyelőre magabiztosan fogja a kormánykereket, hiszen a hétközi Ligakupa továbbjutás után a Chelsea ellen úgy sikerült egy pontot szerezni, hogy a helyzetek alapján akár a győzelem is összejöhetett volna. Változtatott komolyabban bármit az átmeneti edző a Ten Hag-korszakhoz képest, vagy a meccskép és végeredmény inkább a Chelsea-nek és Maresca tervének volt köszönhető? 

    📌 A Nottingham Forest jelen pillanatban a harmadik helyen áll a Premier League tabelláján. Nem, nem hátulról, hanem elölről a harmadik. Néhány forduló után még arról beszéltünk, hogy Nuno Gomes csapatának a látottak alapján nem kell tartania a kiesés rémétől, most pedig már azt kell pedzegetni, hogy a portugál edző kinevezése óta folyamatosan javuló csapatnak lehet-e esélye odaérni valamelyik európai kupás helyre. De mitől működik most ennyire a Nunoball és miért különleges a jelenlegi Premier League mezőnyben?

    1 hr 52 min
  • S05E12 | Manchesterben ismét messiás kerestetik

    Köszönjük az emlékeket, Erik! Szép volt, de elég volt. Ráadásul már jön is Bence kedvence, úgyhogy készülhetünk a tudathasadásos manchesteri derbire.

    06:46 - a Football Tourette-ben: Federico Chiesa és Mad Hag.

    36:07 - 🔥🔥🔥

    Témák:

    📌 Már azt hittük, hogy sosem fog megtörténni, de végül eljött a pillanat, amelyre oly hosszú ideje várunk: a West Ham elleni vereséget követően a Manchester United vezetősége megszabadította a szenvedéseitől Erik ten Hag-ot. Műsorunk elmúlt éveiben kevés dologról beszéltünk annyiszor, mint a holland edző regnálása alatt felmerülő problémákról, úgyhogy most igyekszünk őt méltóképpen búcsúztatni. Az elmúlt időszak döntéseit figyelembe véve eddig nem túl jól vizsgázó új klubvezetés viszont úgy tűnik villámgyorsan megtalálta azt az embert, aki szerintük a következő években sikerre tudja vinni a csapatot. A Sporting hivatalos közleménye szerint Bence nedves álmát valóra váltva a United kész kifizetni Ruben Amorim 10 millió eurós kivásárlási árát, de valóban ő az, akire fel kell építeni a klub új projektjét? (47:52)

    ⭐️ A teljes adást a https://premierleak.hu/ oldalon, előfizetés után hallgathatod meg, amiben szó lesz még:

    📌 Thomas Partey, Benjamin White, Jakub Kiwior, Myles Lewis-Skelly. Bizony ez volt az Arsenal védősora a Liverpool elleni rangadó utolsó húsz percében. A sérülések és eltiltások által megtépázott Ágyúsok így nem meglepő módon végül nem tudták megtartani az első félidő végén kialakított egygólos előnyüket, de legalább azt sikerült megakadályozni, hogy az ellenfelük még jobban elszakadjon tőlük a tabellán. A kérdés viszont adott: megszerzett egy, vagy elveszített két pont volt ez a látottak alapján az Ágyúsoknak a Chelsea elleni rangadóhoz hasonlóan ismét sokáig passzívan védekező Liverpool ellen? És tényleg arra fázott rá az Arsenal, hogy Mikel Arteta a Mourinho-módszerrel próbál nyerni, és túlságosan visszaálltak a meccs végén?

    📌 Pep Guardiola hízelgő szavai olyanok, mint a méreg. A Manchester City a hétvégén legyőzte a Southamptont, és természetesen az original kopasz filozófus ismét egekig magasztalta az aktuális ellenfél edzőjét a csapata kiválóan megtervezett támadásépítési sémái kapcsán. Való igaz, a Soton számos alkalommal ki tud jönni a nyomás alól, és picit jobb játékosokkal akár többször is árthattak volna a Citynek. Ahogy azt tette korábban a Wolverhampton vagy épp a Fulham is. Merthogy bár ez eredményekben ez nem mutatkozott még meg, de van gond a manchesteriek védekezésével a letámadás és labdavesztést követő pillanatok során. Tartható lesz-e ez az állapot ha jönnek a keményebb meccsek, és fel lehet-e mindezt írni Rodri hiányának számlájára?

    2 hr
  • EURÓPA LEAK | S01E12 - Az őrület és a zsenialitás közötti centik

    Eheti műsorunkat elsősorban mazochista Real Madrid szurkolóknak, és reális képre vágyó Barca-fanatikusoknak ajánljuk. A catenaccio szerelmesei viszont inkább ne figyeljenek... 

    04:02 - a Football Tourette-ben: Aranylabda, Lothar Mattheus és Józsi. 

    Témák: 

    📌 A Barcelona a klub történetének egyik legjobb hetét zárta: azután, hogy 4-1-re legyőzték a Bayern Münchent a Bajnokok Ligájában, néhány nappal később a Real Madrid következett számukra, ezt az akadályt pedig még az előzőnél is könnyedebben vették: 4-0-ra gázolták le az ősi riválist. Legalábbis az eredmény szintjén gázolásról beszélhettünk. De mi a helyzet a teljesítmények szintjén? A Real Madrid végig ennyire sansztalan volt? A Barcelona védelmi vonala és lesre állítása legyőzhetetlen fegyver? Vagy esetleg a kép - szokás szerint - ennél összetettebb? (27:05) 

    ⭐️ A teljes adást a https://premierleak.hu/ oldalon, előfizetés után hallgathatod meg, amiben szó lesz még: 

    📌 Az idei olasz rangadók alapján azt hihettük volna, hogy a vasárnapi Derby d’Italia egy förtelmes meccs lesz, az Inter és a Juventus azonban gondolt egyet és azt mondták, hogy minden idei szenvedésünket visszaszolgáltatják és ledolgozzák. Őrületesen fordulatos meccset játszottak egymással, a hivatásos károgók viszont ma is munkában vannak: megmondjuk, hogy mi a baj azzal a két csapattal, amely egyaránt 4 gólt tudott szerezni Olaszország egyik legjobb, ha nem a legjobb együttese ellen!

    1 hr 7 min
  • S05E11 | Liverpoolban minden szép és jó (?)

    Nagyon nehéz most belekötni ebbe a Liverpoolba, de nyugi, nekünk sikerült! 😇

    07:02 - a Football Tourette-ben: Sir Alex Ferguson, új PL-kontent és Benjamin White.

    37:32 - 🔥🔥🔥

    Témák:

    📌 Megkezdődött a szezon első igazán nehéz szakasza a Liverpool számára, de az első akadályt sikerült megugrania Arne Slot csapatának. A Chelsea legyőzésével a Vörösök továbbra is vezetik a Premier League tabelláját, és teszik mindezt a legjobb gólkülönbséggel, a legkevesebb kapott góllal, és a legjobb xG-differenciával. Szóval papíron minden oké, de valóban így van ez? A Liverpool hazai pályán is meglepően passzívan védekezett a hétvégi rangadón, és bizony jelentkeztek azok a labda nélküli problémák, amikre már korábban felhívtuk a figyelmet. Ennek ellenére a Chelsea sem alakított ki sorra ziccereket, szóval nincs miért aggódni. Ugye? (45:45)

    ⭐️ A teljes adást a https://premierleak.hu/ oldalon, előfizetés után hallgathatod meg, amiben szó lesz még:

    📌 Das kommt nach hause. Éneklik majd telitorokból az angol szurkolók 2026 nyarán, amikor a válogatottjuk Thomas Tuchel vezetésével óriásit menetel a világbajnokságon. Vagy nem. Merthogy állítólag az angol válogatott kispadján angol edzőnek kellene ülnie. De miért nem talált végül az angol szövetség alkalmas hazai szakembert? Viszont ha már végül úgy alakult, hogy egy igazi topedző tölti be a pozíciót, akkor érdemes megvizsgálni, hogy mit is várhatunk tőle a következő másfél évben. Hogyan fog kinézni a játék, és kik lesznek a legfontosabb játékosok? Ami pedig a legfontosabb: a futball végre tényleg hazatér?

    📌 Andoni Iraola a hétvégén véghezvitte azt, amivel az előző szezonban hiába próbálkozott, és felül tudott kerekedni gyerekkori csapattársán, Mikel Artetán. A Bournemouth végül viszonylag simán, 2-0-ra győzte le az Arsenalt, így elkönyvelhették a harmadik sikerüket is a szezonban. Iraola csapata a tabellán ugyan így is “csak” a 11. helyet foglalja el, de a számok alapján ennél akár már előrébb is tarthatnának a megszerzett pontok számát tekintve. Miben tudtak előrelépni az előző idényhez képest, és hol lehet számukra a plafon?

    1 hr 45 min

About LEAK.

From the publisher's feed

Topfutball. Egy helyen, közérthetően. Szakmaiság, sztorikba csomagolva ⚽️

More shows like LEAK.

TT Extra by Bognár Domokos, Baumstark Tibor

TT Extra

1 Listeners

Balázsék by Balázsék

Balázsék

51 Listeners

Sport TV podcast by Sport TV

Sport TV podcast

6 Listeners

Tribün by Takács Áron, Réthelyi Balázs

Tribün

0 Listeners

PoolBarátok Podcast by PoolBarátok Podcast

PoolBarátok Podcast

0 Listeners

Ziccer - 24.hu by 24.hu

Ziccer - 24.hu

1 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

22 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

15 Listeners

Gurulj be lassítva is! by MTVA Podcast

Gurulj be lassítva is!

2 Listeners

4th & Long by 4th & Long

4th & Long

0 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

21 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

4 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

52 Listeners

NEM FUTBALL, CALCIO! by Mártha Bence és Baumstark Tibor

NEM FUTBALL, CALCIO!

0 Listeners