Legalább ennyit a magyar kortárs irodalomról

Legalább ennyit a magyar kortárs irodalomról

Download on the App Store

Legalább ennyit a magyar kortárs irodalomról episodes

  • Benedikty Béla
    Benedikty Béla dramaturg, szerkesztő, újságíró örvénylő történelmi regényt írt a világot mozgató láthatatlan erőkről, az államok kiszolgáltatottságáról, az államférfiak végzetéről és a civilizációnkat irányító titkos gondolatról. A Menon club – A Teleki merénylet című könyvéről beszélgetünk.
    36 min
  • Dragomán György
    A pusztítás könyvéért 2003-ban Bródy díjat kapott, 2003-ban Soros ösztöndíjas volt, és megkapta a Mozgó Világ nívódíját. A fehér királyért 2005-ben Déry Tíbor jutalmat kapott, 2006-ban Márai Sándor díjat és Artisjus ösztöndíjat. 2007-ben József Attila díjat kapott. 2008-ban Márciusi Ifjak díjat kapott, elnyerte a Litera.hu Litera díját, másodszor is megkapta a Mozgó Világ prózai nívódíját, és a Budapesti Román Kulturális Intézet Kultúra díját.
    A fehér király 2008-ban megjelent németül, angolul, norvégül, finnül, dánul, hollandul, románul, csehül, horvátul, szerbül, szlovákul és világszerte harminc nyelven fog megjelenni. 2014-ben megjelent a Máglya című harmadik regényéről beszélgettünk.
    33 min
  • Kertész Imre
    A végső kocsma. „A könyv szerzője Nobel-díjas író, akinek a hírnév, az ismertség komoly teherré vált. Ellentmondásos érzések tartják hatalmukban. Büszke a lakhelyén őt övező elismerésre és megértettségre és sértett szülőföldjének ambivalens megnyilvánulásai miatt. Egyszerre vágyik még valami nagy művet létrehozni és ugyanakkor tehernek és fárasztónak érzi már az életet. Utálja és imádja a Nobel-díj nyújtotta fényt és luxust. Naplóból, regényrészletből és feljegyzésekből áll össze a kötet, ami egy életmű lezárásának kísérlete. És ebben a mondatban a kísérleten van a hangsúly. A Magvető Kiadó adta ki Kertész Imre A végső kocsma című kötetét. A szöveg gondozójával és a könyv szerkesztőjével Hafner Zoltán irodalomtörténésszel beszélgetünk.”
    32 min
  • Kolozsi László
    Kolozsi László 1970-ben született Szegeden, a jogi karon tanult, az egyetem alatt és után dolgozott segédmunkásként és juhászként is. A rendhagyó foglalkozásokat később újságíróira cserélte, szülővárosában írt különböző lapokba. Húszéves kora óta ír novellákat, lektorált könyveket, majd hét jogászkodással töltött év után újra az újságírás felé fordult: film- és könyvkritikákat ír, forgatókönyvírást tanít. A Ki köpött a krémesbe? (2011) és a Mi van a reverenda alatt? (2012) kiadásai után idén a szerző A farkas gyomrában című művével jelentkezett. Erről beszélgettünk.
    29 min
  • Körösi Zoltán
    1995-től a Magyar Rádió Irodalmi szerkesztőségének vezetője, 2002 júliusától 2007 áprilisáig a Művészeti Főszerkesztőség főszerkesztője. A rádiós munka során egyaránt végzett dramaturgi és szerkesztői tevékenységet is. Volt lapszerkesztő (Kritika) és könyvsorozat (JAK-füzetek) felelőse, dramaturg és forgatókönyvíró, tanár és műsorkészítő. 1998 óta több éven keresztül tagja volt a MEDIAWAVE- Fényírók fesztiválja nemzetközi zsűrijének, illetve 2001-2008 között a Magyar Mozgókép Közalapítvány játékfilmes szakkollégiumának. Foglalkozott tanítással is: néhány szemeszteren át a Színház és Filmművészeti Egyetemen volt óraadó. Most megjelent Szívlekvár című művéről beszélgetünk.
    28 min
  • Krausz Tivadar
    A rozsnyói születésű, evangélikus teológus 1980 óta foglalkozik irodalommal, 1990-ben elnyerte a Magyar Írók Szakszervezetének nívódíját. Krausz Tivadarral beszélgettünk.
    1 hr 1 min
  • Nyíri János
    „A regény szerzője 15 éve meghalt. A könyv 1990-ben jelent meg először, akkor szinte észrevétlen enyészett bele a felszabaduló könyvpiaci kínálatba. Jó lenne, ha a ma sem csekély számú olvasnivaló ellenére az őt megillető helyére kerülne. Nálam az 2014-ben megjelent és általam elolvasott könyvek toplistáján biztosan előkelő helyezést kap Nyíri János Madárország című regénye. A kötetről Dés Mihály, irodalmár, lapkiadó és íróval beszélgetünk.”
    38 min
  • Temesi Ferenc
    Temesi Ferenc, Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar író, műfordító, drámaíró, forgatókönyvíró – talán legismertebb regénye az 1986–1987-ben megjelent kétkötetes Por. E művével létrehozta a „szótárregény” műfaját Magyarországon.
    A műsorban beszél életéről, életében bekövetkezett fordulatokról.
    58 min
  • Térey János
    1998 óta szabadfoglalkozású író. Verseit 1990-től közli az Élet és Irodalom, a Holmi, a Jelenkor, az Alföld és a 2000. Nyolc verseskönyve és egy novelláskötete jelent meg. Legjelentősebb munkája a Paulus című verses regény, illetve drámatetralógiája, A Nibelung-lakópark. A drámaciklus harmadik részét, a Hagen avagy a gyűlöletbeszéd címűt a Krétakör Színház mutatta be 2004 októberében a budavári Sziklakórházban. Az előadás vendégjátékként szerepelt Wiesbadenben, a „Neue Stücke aus Europa” fesztiválon. Következő darabja a Papp András társaságában írott Kazamaták (budapesti Katona József Színház, 2006); a legutóbbi pedig az Asztalizene (Radnóti Színház, 2007). A Protokoll c. verses regényének dramatizált változatát ugyancsak a Radnóti Színház tűzte műsorára (2012). A 2014-ben megjelent Átkelés Budapesten című 14 verses elbeszélést tartalmazó kötetről beszélgettünk a szerzővel.
    24 min
  • Tóth Gábor Ákos
    Hogyan lesz egy fizikai munkásból tördelő, újságíró, rovatvezető, szerkesztő majd produkciós igazgató, miközben végig író marad, szamizdat folyóiratot és az irodalmi leveleket szerkeszt Petri Györggyel és Farkas Péterrel? Tóth Gábor Ákos a 15 kötetes, Művészeti Alap Elsőkötetesek Díjas (1989), Bölöni György-jutalmas (1989), EURÓPA 1968 pályázati díjas (1993) író, újságíróval történt beszélgetésből minderre fény derül.
    57 min

About Legalább ennyit a magyar kortárs irodalomról

From the publisher's feed

Sorozatunkban a kortárs irodalom értékteremtő szerzőit, s rajtuk keresztül műveiket kívánjuk bemutatni a szélesebb közönség számára. Programunk célja, hogy megismertessük az embereket a hazai (lehetőség szerint határon túli) magyar szépirodalom kortárs gyöngyszemeivel, és minél szélesebb kört inspiráljunk a szépirodalmi művek olvasására, a magyar irodalom megismerésére. Műsorainkban a magyar irodalom képviselői – írók, költők, színházi szakemberek, szerkesztők, irodalmárok fordulnak meg – elismert alkotók, illetve sok esetben olyan fiatalok, akik még csak szárnyaikat bontogatják.