Hogy minden rosszban van valami jó, annak talán az egyik legékesebb bizonyítéka Loyolai Szent Ignác élete. Történt ugyanis, hogy 1521. pünkösd vasárnapján a francia tüzérség Navarrában tűz alá vette Pamplona citadelláját, és ekkor Iñigo López de Loyolának, a város védelméért harcoló baszk katonának egy ágyúgolyó eltalálta a lábát. A sérülés maradandó volt és nemcsak orvosi értelemben.
Örökre megváltoztatta a fiatal, szépreményű katona életét. Ignác feladta eredeti álmait és előbb katolikus papként és teológusként, majd a Jézus Társasága (Jezsuita rend) megalapításával annak szentelte életét, hogy segítse az embereket, hogy rátaláljanak Istenre.
Lelki élettel kapcsolatos tapasztalatait a Lelkigyakorlatok című művében foglalta össze. Az általa alapított Jezsuita rendet 1540 szeptember 27-én III. Pál pápa hagyta jóvá. Loyolai Ignácot éppen 400 éve 1622-ban avatták szentté, XI. Piusz pápa pedig éppen 100 évvel ezelőtt, 1922-ben nyilvánította minden lelkigyakorlat védőszentjének.
Vízi Elemér provinciális, Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya
ÉnIdő-A lélektér, érdekes téma, klassz zenékkel
Minden szombaton 11.00 órától az FM90 Campus Rádió műsorán.
Online is hallgatható adásunk: www.demedia.hu
Írhatnak is nekünk: [email protected]