A testünk mindig jelez, ha valamit rosszul csinálunk. És minél inkább ráhangolódunk arra, hogy figyeljük ezeket a jelzéseket, minél inkább megismerjük a saját fizikumunkat, annál biztosabb az, hogy nem fog hidegen hagyni, ha elhanyagoljuk az egészségünket. Furcsa belegondolni, de amellett, hogy próbáljuk megismerni a világot, benne a magunk helyét, elfelejtjük azt, hogy először talán saját magunkat kellene megismernünk. Nem csak a gondolkodásunkat, a lelkünket, hanem a szerveink működését, az izomcsoportok, idegszálak helyét és jelentőségét is ugyanúgy. Ebben a témában Sándor Évát hívtam segítségül, aki a manuálterápia szakterületén belül segít az embereknek jobban, egészségesebben élni.

Az utóbbi években nagyon sok katasztrófa történt az emberiséggel. Ezek pedig akaratlanul is elvonják a figyelmünket egy még nagyobb problémáról, ami nem más, mint a Földet fenyegető környezeti rombolás. Bár a Netflixen mára már rengeteg olyan dokumentumfilmet találunk, ami vagy érzékenyít, vagy elrettent, vagy pedig közelebb akarja hozni az emberhez a természetet, mégis, egy nagyon bonyolult és teljességében visszafordíthatatlan folyamat közepében vagyunk. Ezzel az érzéssel pedig kezdeni kell valamit. 

Nyírő Fanni már évek óta tevékenykedik különböző szervezetekben, egy időben aktivistaként próbált harcba szállni azért, hogy egy tisztább bolygót tudhassunk a magunkénak, ma pedig a WWF Magyarország-nál tevékenykedik, ami a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezetéhez tartozik. Őt kérdezem a Létköznapi legújabb részében, hallgassátok, figyelemmel.

Február környékén nagyon sokat beszélünk az érzésekről, a szerelemről. Én magam is megfogalmaztam a napokban, hogy tudat alatt valahogy ilyenkor könyvekben is az érzelmeket központba helyező könyveket keresem. Sokat beszélünk magunkról, a generációs különbségekről, viszont szerintem érdekes lenne visszamenni még régebbre, amikor az emberek hittek a mitikus lényekben és történetekben. Szucher Ágnest az Instagramon ismertem meg, mint illusztrátor. Azért szerettem meg nagyon a munkáját, mert mindig történeteket rajzol, egyetlen képben. És nagyon sok a mitológia a rajzai között. Ugyanakkor edukatív tartalmakat is készít, hiszen én magam is rengeteg új történetet ismertem meg általa. Ezért gondoltam arra, hogy jó lenne beszélgetni vele a szerelemről, a különböző népek mítoszain keresztül.

Nincs február farsang nélkül. Alapvetően sosem volt a kedvenc ünnepem, viszont az tény, hogy az iskolai mulatságaink közül talán a farsangi az, ami a legélénkebben él bennem. Beöltözni, másnak kiadni magunkat mindig kizökkent a szürkeségből. Viszont vannak olyan emberek, akiknek a munkájuk része az, hogy karakterek bőrébe bújjanak, méghozzá hosszabb időre, mint egy néhányórás esemény. Ilyen például az író, vagy a színész.

Bartos Zsuzsa író az Alkonyőrzők című regényével debütált 2016-ban. A Töredezés című regénye tavaly jelent meg szintén a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában. Leginkább a társadalmi sci-fik érdeklik. Tanult a Könyvmolyképző Kiadó íróiskolájában, majd elvégezte a kiadó szerkesztőképző kurzusát is, és most szerkesztőként is tevékenykedik.

Simon Boglárka-Katalin a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat színésze. A közönség már számos szerepben, több típusú karakter bőrébe bújva láthatta játszani estéről estére, a gyermeki játékosságtól, egészen a női lélek legmélyéig merült már alá, és tárta felszínre önmagát a színpadon.

Nagyon nehéz dilemma szerintem az, hogy a gyerek zenei pályára való, vagy sem. Főleg, ha mondjuk abban gondolkodik a szülő, hogy már az elemi iskolát zeneiskolában kezdjék. Ebben a kérdésben egy olyan személyt kerestem meg, aki már mindkét oldalon állt. Zeneiskolát, konzervatóriumot végzett, jelenleg a Funkorporation zenekar énekese és billentyűse, ugyanakkor magántanárként gyerekeket oktat zenére. Székely Erika mesél a gyermekkori, illetve az oktatói tapasztalatairól.

Nemrég megtalált engem egy hír, hogy egy Chelsea Banning nevű írónő egy Twitter bejegyzésben panaszkodott, hogy majdnem senki nem jött el a könyvbemutatójára. És ezután hirtelen többen is megjelentek a posztnál, többek között Stephen King, Neil Gaiman, és Margaret Atwood is, hogy elmeséljék a saját, rosszul sikerült bemutatójukat. Atwood például azt írja, hogy “Üdv a klubban. Volt egy dedikálásom, ahová senki nem jött el, egy pasi kivételével, aki ragasztószlagért jött, és azt hitte, a személyzet tagja vagyok.” 

Engem nagyon feldobott ez a történet. Hogy felnőtt emberek kiálltak, és elmondták ezeket a kudarc-sztorikat, és úgy éreztem, hogy nagyon szeretnék erről beszélni. Hogy egyrészt mennyire vállaljuk fel a saját kudarcainkat, másrészt pedig arról is, hogy a siker és a kudarc mennyire jár kéz a kézben. Beszélgetőtársam ezúttal Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó, egyetemi oktató.

Karácsony körül viszonylag sok adománygyűjtő akcióba botlunk bele, magánakciók és szervezetek által indított kampányok keretében. Ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés, hogy ez vajon elég-e. Hogy vajon lehet-e őszintén így, karácsonyba tömörítve igazi segítséget nyújtani. Mai vendégem Csata Orsolya riporter, aki már számos akció részese, vagy akár kezdeményezője volt. Talán az egyik legvisszhangosabb a csíksomlyói romatelepen történt tűzeset utáni segítségnyújtása volt. Többek között mesét olvasott a tűzeset után az ottaniaknak, mostanában pedig szaladó - és úszóedzésekre viszi a gyerekek egy részét.

Nagyon sokan beszéltek már arról, hogy hogyan hatott az elmúlt három év az egyénekre, a közösségekre, és a gazdaságra. Csődbe mentek és megszülettek vállalkozások. Fizikai térből online platformokra költöztek, és fordítva.  Most, egy gazdasági válság küszöbén talán még fontosabb beszélni arról, hogy mennyire vagyunk együttműködők. Hogy képesek vagyunk-e felismerni azt, hogy most a célba csak összefogással tudunk beérni. 

Czirjék Kati neve mostanra már nagyon sok vállalkozó számára vált ismertté. A Női vállalkozók Erdélyben csoport egyik vezetője, tréner, számos esemény szervezője nagyon sok szemszögből látja azt, hogy Erdélyben hogyan alakulnak az emberi és üzleti kapcsolatok. Nem utolsó sorban pedig egy olyan közösséget tart kézben, amely többször is bizonyította már azt, hogy egymást segítve sokkal jobb vállalkozni.

Beszélgető partnerem, Szilágyi Szilamér unitárius lelkész nagy utat tett be viszonylag rövid időn belül, ami a hivatását illeti, és nem csak. Végigstoppolt már vagy tíz országot, majd közösségépítőként, templomőrzőként került a Nyárád mentére, ahol jelenleg is szolgál. Ismeri azt a nyelvet, amivel univerzálisan szólhat a hitről, és hisz abban, hogy a gyerekek válthatják meg majd a világot. Az adventtel kapcsolatban pedig nem akar képmutatónak tűnni, ugyanakkor rendkívül fontosnak tartja ennek az időszaknak a szentségét.

Valahogy mindig úgy éreztem, hogy akinek köze van magyarként Kolozsvárhoz, az megértett valamit a közösségi erő mibenlétéről, amit sokan nem érzünk. Nem tudjuk a magunkévá tenni. És nem csak a nagyobb közösségekről beszélek, hanem az olyanokról is, mint a család. Daray Erzsébet, a marosvásárhelyi Gemma Book Café vezetője családanya, feleség, önkéntes, közösségi ember, két város között ingázik és nem utolsó sorban kitartóan népszerűsíti az irodalmat. Amikor megnyitott ez a könyves kávézó, azt hiszem minden vendég nevében beszélhetek, amikor azt mondom, hogy valami hihetetlen otthonosságot engedett ki magából az a hely. És idővel az is kiderült, hogy miért. A Gemma Book Café családi vállalkozás. Mégpedig abból is egy nagyon különleges fajta. És annak ellenére is az tudott maradni, hogy több, nem családtag is részévé vált a fennállás óta ennek a boltnak.