
Sign up to save your podcasts
Or


Ahogy az előző adásban, úgy most egy kedvenc könyvünkről fogunk beszélni. Ez ma Gary Chapman Öt szeretetnyelv című könyve.
A könyv népszerű, szinte biztos, hogy Te is hallottál már róla. Azt már viszont kevesebben tudják viszont, hogy nem csak a szerelmi életben kaphatunk tanácsot, ha megismerjük a szeretetnyelveket, hanem a munka vagy a család viszonylatában is. Az öt szeretetnyelv ugyanis azt mutatja, hogy mások hogyan fejezik ki és élik meg a szeretetet.
„Azt érzem, hogy már nem is szeretsz…”
Ismerős mondat?
A szeretetnyelvek segítenek megérteni azt, hogy nekünk milyen fajta szeretet szükséges ahhoz, hogy táplálni tudjuk a „szeretet tartályunk”. De ennél talán fontosabb, hogy azt is kideríthetjük, hogy hogyan szeressünk valaki mást!
Te tudod mi a szeretnyelved? Teszteld le itt: http://motivaciosiroda.hu/wp-content/uploads/2021/10/DD_szeretetnyelvteszt.pdf
Persze nem lehet mindenkivel teszteket kitölteni. A szeretetnyelvét bárkinek kideríthetjük úgy, ha odafigyelünk, hogy mire panaszkodik, vagy hogyan fejezi ki a szeretetét.
Bármelyik szeretet nyelvet is használjuk legyünk mindig őszinték, mert a hamis motivációk mindig átlátszanak.
Kövessetek minket a https://www.facebook.com/mertekadocsakFacebook oldalunkon. További témákat és blogcikkeket találhattok a http://mertekadocsak.hu weboldalon.
---
0:39 A szeretetnyelvek
4:54 Hogyan töltsük fel a szeretet tartályunk?
6:50 Hogyan szeressünk másokat?
13:11 Hogyan derítsük ki, hogy mi lehet valaki más szeretet nyelve?
17:07 Szeretet nyelvek a munkahelyen
19:55 Az öt szeretetnyelvről
Ez a téma többször előjött már csoportos coaching alkalmával és az egyik kedvencünk lett.
A foglalkozás az azonos című Jean Shinoda Bolen könyv alapján készült és bár első hallásra spiritualitást is láthatnánk benne, a valóság ettől messze áll.
A szerző egy pszichológus, aki a női viselkedés mintákat kapcsolta össze a görög istenek archetípusaival, hogy ez által segítse az önismeretet.
A párhuzam működik, hiszen a könyv még Dórinak is segített az önismeretben és a különböző szerepekben való eligazodásban, pedig aztán ő nagyon szkeptikusan állt hozzá.
Nem csak önmagunk, de a körülöttünk lévőket is felismerhetjük a típusokban. A főnök, az anyós, vagy a saját gyerekünk viselkedését is könnyebben megérthetjük így.
A következő adás két hét múlva érkezik, amiben a szeretetnyelvekről fogunk beszélgetni.
Kövessetek minket a https://www.facebook.com/mertekadocsakFacebook oldalunkon. További témákat és blogcikkeket találhattok a http://mertekadocsak.hu weboldalon.
---
0:53 Shinoda Bolen - A bennünk élő Istennők
5:38 Az istennők és a női önismeret
8:44 Istennők a gyakorlatban
11:16 Hogyan segítheti az istennőd önmagad megértését?
18:48 Az istennők is változnak bennünk a kor előrehaladtával
A mai epizódhoz ismét a Barátnő Terápiát láttuk vendégül, azaz: Mester-Szabó Pankát és Kanalas-Papp Ginát.
Mennyire tudunk nőként/anyaként kikapcsolódni?
Eleve, minden kisgyermekes nyaralás a gyerek körül forog, ami egy felnőtt számára nem minden esetben kikapcsoló.
Mit tehetünk, ha nem szeretnénk 5 napon át pónit simogatni, de a gyerek sem szeretne múzeumokban nyaralni? Kompromisszumot kell kötni vagy szokásainkhoz kell szocializálnunk gyermekünk?
Egyáltalán ki lehet ilyenkor kapcsolni az agyunk, ha pihenni szeretnénk?
A mai adásban kibeszéljük gyerekes kikapcsolódásaink, levonva a tapasztalatokat saját nyaralásaink alapján.
Kövessetek minket a https://www.facebook.com/mertekadocsakFacebook oldalunkon. További témákat és blogcikkeket találhattok a http://mertekadocsak.hu weboldalon.
---
1:25 Lehetnek elvárások egy nyaralással kapcsolatban?
5:06 Hogyan vonjuk be a gyereket a nyaralásba?
10:27 Nyaraláskor megszűnnek a hétköznapok szabájai?
19:22 Ki lehet kapcsolódni egy gyerekes nyaralás alatt?
28:57 Legjobb és legrosszabb nyaralásaink
A mai epizódhoz a Barátnő Terápiát láttuk vendégül, azaz: Mester-Szabó Pankát és Kanalas-Papp Ginát.
Tudni kell kikapcsolni a munkából, vagy a mindennapi mókuskerékből. Kisgyerekekkel azonban ez nem lesz pihentető. Főleg, ha a kicsik között nagyobb korkülönbség is van.
Ameddig az egyiket pelenkázni kell, a másik már meg is szökött mellőlünk, a harmadik pedig félig felmászott a csúszdára. Vagy éppen nem lehet őket kirobbantani a telefon mögül.
Jogos a kérdés: „..és én ezért fizettem?!”
A mai adásunkban átbeszéljük hogyan lehet jól csinálni a kikapcsolódást akkor, ha több gyerekre is figyelnünk kell. Ehhez pedig nem is kell feltétlenül tengerpartra utaznunk.
Legközelebb két hét múlva jelentkezünk.
Kövessetek minket a https://www.facebook.com/mertekadocsakFacebook oldalunkon. További témákat és blogcikkeket találhattok a http://mertekadocsak.hu weboldalon.
---
1:29 Mi is az a Barátnő Terápia?
5:47 Kisgyerekes szülőknél mikor kezdődik a szabadság?
12:02 Lehet nyaralás nélkül is szabadságra menni?
17:49 Hogyan neveljünk apukát?
20:16 Mit tehetünk, ha nem tudunk fejben kikapcsolni?
22:49 Segítséget kérni nem szégyen
Amikor másnak nemet mondasz akkor magadnak mondasz egy nagy igent!
Mindenkinek más az értékrendje, de ha elnyomva érezzük magunkat bizonyos helyzetekben vagy szorongunk, ha választani kell akkor biztosan helyre kell tegyünk valamit saját magunkban.
Nemet mondani felszabadító, és fontos lehet, de nem egyszerű az biztos. Tanulni kell a módját, fejleszteni az önismeretünk és a magabiztosságunk, de megérni a belefektetett munka.
Ha ugyanis felállítunk egy saját értékrendet, amit követhetünk a választásainknál és elfogadjuk, hogy nem kell nekünk megoldani mindent sokkal kiegyensúlyozottabb életet teremthetünk magunknak.
Merjünk kérdezni és beszélni a dilemmáinkról. Együtt gondolkodva könnyebb meghozni a döntést.
Ha pedig megszületett a válasz akkor ne csak szóval mondjunk nemet, de legyünk minden téren következetesek!
Kövessetek minket a https://www.facebook.com/mertekadocsakFacebook oldalunkon. További témákat és blogcikkeket találhattok a http://mertekadocsak.hu weboldalon.
---
0:50 Te tudsz nemet mondani?
4:09 Meg kell tanulni nemet mondani
6:26 Ne gátold magad!
8:15 Aki nemet mond az kimarad?
11:33 Merjünk kérdezni!
12:26 Nagy nemet mondó story
15:56 Állítsunk fel saját szabályokat
20:00 Így mondjunk nemet?
A mÉrtékadó Podcast vendége Szutter Levente.
Levente nem szokott nemet mondani és igazából nem is szeret. Ez viszont nem feltétlenül jó.
Mind a szakmai mind a magánéletben adódnak helyzetek, amikor nemet szeretnénk mondani, de mégsem tesszük. Sokszor akkor is így van, ha ebből hátrányunk keletkezik.
De hát miért nem szeretünk nemet mondani?
Azért, mert aki határozottan tud elutasítani az igazából csak önző? És mi a helyzet a szakmai szabályokkal? A családi konfliktusokról nem is beszélve.
Szögezzük le, a nemek nem károsak. Kereteket és határokat szabnak az életünknek, amit megfelelő önismerettel a javunkra is szabhatunk.
Legközelebb két hét múlva jelentkezünk.
Kövessetek minket a https://www.facebook.com/mertekadocsakFacebook oldalunkon. További témákat és blogcikkeket találhattok a http://mertekadocsak.hu weboldalon.
---
1:44 Milyen területeken nem tudunk nemet mondani?
3:27 Szakmai nemek
4:58 Mi történik, ha nekünk mondanak nemet?
8:11 Keretek és határok
9:54 Önzőség nemet mondani?
13:23 A problémamegoldás kulcsa
18:31 Ráutaló magatartás
20:27 Meghatározó nemek
Ahogy az első részben már említettük, szülés után visszatérni dolgozni nagy kihívást jelenthet. Mivel éveket maradtunk ki a mókuskerékből, így mindenkinél felmerülnek majd félelmek: Megkopott a tudásunk? Fel lehet venni a ritmust? A gyereken kívül tudunk egyáltalán másról beszélni?
Pedig az otthon töltött idő alatt sok olyan hasznos készséggel lettünk gazdagabbak, amire nagy szükség van bármilyen munkahelyen. Lojalitás, hatékonyság, időbeosztás csak hogy a fontosabbakat említsük.
Sajnos ezekre ritkán gondolunk, sőt inkább kisebbítjük erényeink. Hiába vagyunk azonban évek óta anya szerepben, a munkahelyünkön kollégára van szükségük.
Hogyan növeljük akkor magabiztosságunk?
Írjuk újra az önéltrajzunk akkor is, ha a meglévő munkahelyünkre térnénk vissza. Ha új helyre jelentkezünk akkor készüljünk fel az interjú kényes kérdéseire is.
A jó hír, hogy nem vagyunk egyedül a feladatokkal! Pont azért hoztuk létre a hat hetes AnyaMenedzser programot, hogy segítsünk eligazítani a friss anyákat ebben a szokatlan helyzetben.
A részletekért keresd fel a http://motivaciosiroda.hu/anyamenedzser/weboldalt.
Legközelebb két hét múlva jelentkezünk.
Kövessetek minket a https://www.facebook.com/mertekadocsakFacebook oldalunkon. További témákat és blogcikkeket találhattok a http://mertekadocsak.hu weboldalon.
---
2:53 Újra az első munkanapon
5:30 Kolléga helyett anya szerepben a munkahelyen is
7:29 Önéletrajz anyáknak
12:15 Vadonatúj kompetenciák
15:04 Mit válaszoljunk kényes kérdésekre?
17:05 Hogyan vegyük fel a fonalat még a visszatérés előtt?
Kemény témával indul a második évad: Mi történik velünk a gyermekvállalás után?
Sok mindent eltervezünk a gyermekvállalásig, kivéve azt, hogy mi lesz utána – főleg, hogy a szellemi kapacitásunk hogyan fogjuk tudni lekötni.
Persze vannak saját terveink és ott a társadalmi elvárás, miszerint a gyerek mellett van a helye az anyának akkor is, ha már úgy érzi szüksége van a felnőtt társaságra.
Tanácsot kapni pedig nehéz, hiszen általában mindenkinek megingathatatlan elképzelése van erről, és szinte biztos, hogy ez minden generációnál más. A tanácstalanság viszont magával hozza az önbizalom hiányt és a szorongást.
Magára hagyjuk a gyereket csak mert visszalépünk a munkába? Felemészt, hogy más anyák mit gondolhatnak rólunk? Rossz anya, aki bölcsödébe viszi a gyerekét?
A jó hír, hogy nem vagyunk egyedül az érzéseinkkel! Pont azért hoztuk létre a hat hetes AnyaMenedzser programot, hogy segítsünk eligazítani a friss anyákat ebben a szokatlan helyzetben.
A részletekért keresd fel a http://motivaciosiroda.hu/anyamenedzser/weboldalt.
A következő adásban arról beszélünk, hogy hogyan lépjünk magabiztosan és bátran vissza a munka világába! Legközelebb két hét múlva jelentkezünk.
Kövessetek minket a https://www.facebook.com/mertekadocsakFacebook oldalunkon. További témákat és blogcikkeket találhattok a http://mertekadocsak.hu weboldalon.
---
0:57 Gyerek mellől visszatérni a munka világába
2:35 Tervezzünk vagy majd lesz valahogy?
5:43 A gyerekek környezete számít. De anyának mi a jó?
14:30 Magányosan, szellemi kihívások nélkül. Mi az ellenszer?
20:05 Vissza a munkába!
24:20 Mit gondolhatnak rólunk más anyukák?
A változás sosem egyszerű, de ha nekünk kellene változtatnunk valamin, a döntéseket meghozni még nehezebb. A komfortzónán kívülre lépni olyan hiábavaló feladatnak tűnik, mint megenni egy elefántot. Az ismeretlentől való félelem, a kifogások, halogatások és társas összehasonlítások ösztönösen visszafognak minket.
Változni mégsem lehetetlen és ha tudatosan csináljuk mindig pozitív hatása lesz.
Hogyan lehet akkor megenni egy elefántot? A mai adásból kiderül.
· Mi a különbség változás és változtatás között?
· Hogyan éltük meg az eddigi változásaink?
· Félelmek és korlátok
· Motiváló mondataink
· A változás első lépései
Minden nagy változás látszólag apró lépések megtételével kezdődik. Érdemes ezeket a lépéseket tisztán megfogalmazni és ha kell áldozatokat is hozni értük. Mindez persze jóval könnyebb segítséggel:
Irány a coach!
Kövessetek minket a https://www.facebook.com/mertekadocsakFacebook oldalunkon. További témákat és blogcikkeket találhattok a http://mertekadocsak.hu weboldalon.
Legközelebb két hét múlva jelentkezünk, vendégünk Hajdu Judit lesz.
---
2:01 Mindennapi kifogásaink.
3:03 Változás vagy változtatás?
6:26 A változáshoz való hozzáállás.
7:50 Félni a változástól, mert „nem úgy szoktuk”.
10:27 Hogyan éltük meg az eddigi változásaink?
11:51 Társas összehasonlítások, azaz „neked könnyű”.
13:55 A változásért meghozott áldozatok.
16:26 Hogyan együnk meg egy elefántot?
18:53 Ne hagyd, hogy más lépjen helyetted!
21:54 Addig nem szoktunk változtatni, ameddig nem fáj eléggé.
24:04 A változtatás első lépései.
From the publisher's feed