Múzsa

Múzsa

By Ma7 MédiacsaládArts
Download on the App Store

Múzsa episodes

  • A felvidéki lány, akit három ország filmipara kedvel: Kerekes Vica - PODCAST
    A Múzsa stúdiójában ezúttal Kerekes Vica színésznővel beszélgetett Nagy Andrea.  A füleki származású színésznő három országban is szép karriert futott be. A Pozsonyi Színművészeti Egyetem elvégzése után több mint 70 mozgófilmben láthatta a közönség, jelenleg a Szlovák Nemzeti Színházban is játszik.
    Elmondása szerint kisebbségi magyarként Fülekről elsősorban a végtelen toleranciát vitte magával azokba az országokba, ahová meghívták játszani.
    Szakmailag több szakaszban érezte, hogy egy újabb szintre fejlődött, hiszen amikor először cseh nyelven játszott, az nagy megterhelést jelentett számára. Azóta már a magyar, szlovák és a cseh nyelven kívül németül és angolul is játszott filmekben. Legutóbb például az volt nagy kihívás számára, hogy bár angol nyelven kellett játszania, ezt azzal tetézték, hogy mindezt francia akcentussal kellett tennie.
    A beszélgetés során az összetartozás, önfejlesztés, előző munkái és a filmes háttérmunkák témáit boncolgattuk. Nézze velünk az érdekes beszélgetést!
    0 min
  • Erdélyből a zenei élvonalba: Bagossy Brothers Company - PODCAST
    A gyergyószentmiklósi zenekar 2013-ban alakult. Első két évükben Erdély számos településén, fesztiválján felléptek, számaikat pedig az erdélyi rádiók mellett több határon túli, magyarok lakta területen működő, illetve magyarországi rádióadó is sugározta.
    Megalakulása óta a zenekar három nagylemezt és egy szimfonikus koncertlemezt adott ki, dalaik sokszoros slágerlista-vezetők, negyedik lemezükkel idén februárban örvendeztették meg rajongóikat.
    A csapat 2020-ban több elismerést is kapott, „Az év hangfelvétele” kategóriában Fonogram-díjjal ismerték el, a Petőfi Zenei Díjat pedig két kategóriában („Az év zenekara”, illetve „Az év férfi előadója”) is elhozta.
    A zenekar két tagjával a beszélgetés során azt a kérdést feszegettük, mi a sikereik titka és mi adja dalaik varázsát. 
    0 min
  • PODCAST: ,,Fogyasztói társad a lom''
    A darab különlegessége, hogy elsősorban a középiskolás korosztálynak szól.  A bemutatón tinédzserek és három színész alakítja a szerepeket.
    Ami különösképp lenyűgöző benne, hogy rendkívül aktuális kérdéseket feszeget. A darab kulcsszavai lehetnének: #környezettudatosság, #felelősség, #felhasználóitársadalom, #influenszer, #koronavírus. Az előadást nem csak az említett korosztálynak ajánlott. 
    A szerző gondolatai a darabról: 
    A darabot 2019 tavaszán kezdtem el írni. Azelőtt is intenzíven foglalkoztatott a természetvédelem kérdése, azonban egy hosszabb vonatút során ismét azzal szembesültem, hogy sokan szemétlerakóként használják a természetet. Ez egyrészt elszomorított, másrészt felbosszantott és úgy éreztem, hogy itt az ideje annak, hogy papírra vessem gondolataimat. Mivel színházi területen dolgozom, így a dráma tűnt a legkézenfekvőbb műfajnak. Körülnézve a világban elképzeltem, hogy mi lesz, ha a fogyasztás, a szemét oly méreteket ölt, amit már nem lehet elrejteni, amit már nem lehet újrahasznosítani, s a végén a szeméttenger elnyel mindannyiunkat. Ennek eredménye lett a Réunion, egy disztópia, egy negatív jövőképet elénk táró mű, ami kellően felnagyítva a problémát rámutat nemcsak globális, hanem egyéni problémáinkra is. Mit tesz velünk és ez által a természettel a mértéktelen fogyasztás, amely akár a legvégső megoldásra is kényszeríthet
    embereket azért, hogy megszerezzék a kívánt árucikket, vagy épp elhajózzanak egy szigetre, amiről azt állítják, hogy élővilága még érintetlen. 
    0 min
  • PODCAST: Professzionális népzene laikusoknak is
    A Folkkvartett zenekar ugyan csak két éve alakult, de a tagokat sokéves barátság és szakmai kapcsolat köti össze. A formáció tagjai: Király Miklós (prímás, hegedű), Horváth Balázs (hegedű), Orsós Tamás (brácsa), Hanusz Zoltán (nagybőgő), a zenekar állandó vendégművésze pedig Kuti Sándor (cimbalom).
    Zenéjükben sikeresen ötvözik a különböző Kárpát-medencei népek, nemzetiségek zenéjét, teszik mindezt úgy, hogy mind a zeneértő, mind a laikus közönség számára maradandó zenei élményt nyújtanak.
    Nagyon fontosnak tartottuk a zeneiségre helyezni a hangsúlyt. Ez nem egy néprajzi, ismeretterjesztő előadás. Aki ért a zenéhez, annak épp azért érdekes, mert a metszéspontokat megtalálja benne, a laikusokat pedig remélhetőleg jó érzéssel tölti el a koncert”
     - hangsúlyozta Hanusz Zoltán.
    A zenés műsor összeállítása során az elmúlt évek azon zenei felismerései inspirálták a zenekart, miszerint bár az egyes Kárpát-medencei népek, nemzetiségek egészen különbözőnek tűnnek, mégis ugyanazt a zenei nyelvet beszélik.
    Ezt a nyelvet alakították a saját ízlésükre és ezekből a zenei párhuzamokból és metszéspontokból állt össze a műsor anyaga, melyet olyan nem mindennapi zenei élménnyé gyúrtak össze, amely minden zenekedvelő számára izgalmas lehet.
    A dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban szervezett koncert a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.
    0 min
  • Podcast: Sokszínűség és változatosság - ilyen az idei Képzőművészeti Spektrum
    Szlovákia sok tehetséges művésszel büszkélkedhet, akik közül többen is képzőművészeti egyetem elvégzése nélkül, időt és energiát nem spórolva élnek az alkotás örömének.
    A Képzőművészeti Spektrum elnevezésű verseny legfőbb célja az, hogy Szlovákia területén a művészi alkotások minden műfajában buzdítsa és támogassa az amatőr képzőművészek munkáját, valamint teret adjon az alkotásaik bemutatására. 
    A verseny bíráló bizottsága, Bohumír Bachratý, M. Kiss Márta és Ferdics Béla, a kiállításra 58 nem hivatásos művész 126 alkotását választotta ki.
    Ferdics Béla stábunknak elmondta, hogy az előző évekhez képest, idén kevesebb alkotó nevezett be a versenybe, amely szerinte a koronavírus-járványnak tudható be.
    Nagyon színvonalas kiállítási anyag érkezett, tehát volt miből válogatni. Nagyon különböző irányzatú alkotások érkeztek, úgyhogy annak ellenére, hogy idén kevesebb alkotás érkezett, nagyon nehéz volt a zsűri dolga. - hangsúlyozta.
     A kiállítást a nyilvánosság az aktuális egészségügyi előírások betartásával látogathatja, ha azonban különféle okok miatt valakinek nincs lehetősége arra, hogy élőben megcsodálhassa az alkotásokat, virtuálisan is gyönyörködhet benne.
    0 min
  • PODCAST: Csöndes ház vet véget a csöndes színháznak
    A tragikomédia és a fekete humor műfaji határán mozgó, rendkívül szórakoztató Csöndes ház 2003-ban elnyerte a szlovák Irodalmi Alap legjobb drámai szövegének járó díját, ezt a darabot tekinthetik meg egyelőre a bérletes nézők Garajszki Margit rendezésében minden májusi hétvégén.
    A darabot a Holocsy testvérpár játsza, őket kérdeztük arról, hogyan élték meg az elmúlt időszakot és milyen érzésekkel állnak színpadra. Holocsy Krisztina és Holocsy Katalin is kiemelte, hogy a legnagyobb feladat a memóriát és az idegrendszert újraedzeni és vegyes érzésekkel állnak majd a pódiumon, de mindketten nagyon várták, hogy felgördülhessen a függöny.
    Holocsy Katalin kihasználva a pandémia miatti lezárást, filmszerepet vállalt, amit a járvány nélkül nem tehetett volna meg, így ő inkább a nyereségekre fókuszál. Holocsy Krisztina is új, addig ki nem próbált dolgokba fektette az energiáit, hiszen elmondása szerint a kezdeti időszakban a hirtelen leállás miatt a felgyülemlett energiával nehéz volt mit kezdenie.
    A jelenleg érvényes járványügyi intézkedések értelmében az előadás megtekintéséhez szükséges az alábbi dokumentumok közül legalább egy: 72 óránál nem öregebb PCR, vagy 24 óránál nem öregebb antigén gyorsteszt, vagy igazolás arról, hogy 180 napnál nem régebben esett át COVID 19 betegségen (ebben az esetben becsületbeli nyilatkozatot kell aláírniuk az előadás előtt, arról, hogy 7 napja nem találkoztak Covid 19-ben szenvedő beteggel), vagy oltási igazolás. FFP2 maszk használata kötelező, amit a színház nem biztosít.
    Az intézmény mindenkit szeretettel vár.
    0 min
  • PODCAST: Varga Anikó: Hinni kell az álmainkban!
    A magyar és a szlovák, a színházi és a televíziós, a szlovákiai és a magyarországi közönség egyaránt ismeri. Színészi pályája Kassán a Thália Színházban indult, a pozsonyi Színművészeti Egyetemen diplomázott. Tizenkét évig a magyar fővárosban élt. A Bárka Színházban eltöltött évek meghatározóak az életében. „Egy pezsgő, inspiratív közeg volt, amelyben feszegettük a határainkat,” – nyilatkozta a színművésznő, aki saját bevallása szerint szakmailag mai napig ezekből az élményekből és tapasztalatokból táplálkozik.
    Szabadúszóként több szlovák színházban játszott. A kassai Thália színpadán az utóbbi években láthatta újra a közönség.
    Egyik legnehezebb vállalása egy monodráma - Háy János A halottember című darabjának kétnyelvű színpadra vitele. A tévénézők a betléri kastélyban forgatott 1890 című sorozatból és jelenleg is forgó Nővérkék című sorozatból ismerik.
    Több filmben és kampányvideóban is szerepet vállalt. Legutóbb a népszámlálás népszerűsítéséhez adta nevét és arcát. Mivel számára a kétnyelvűség érték. A palócság pedig a szíve csücske.
    Ismerjék meg Varga Anikó történetét, amely élő példa a kitartásról, az alázatosságról és arról, hogy hinni kell az álmainkban.
    0 min
  • PODCAST: A felvidékiek gyönyörűen fogalmaznak - beszélgetés a Dal harmadik felvidéki muskétásával, Szekér Gergővel
    Versenytársaival még a műsor indulása előtt beszélgettünk, így nekik nem volt lehetőségük élménybeszámolót tartani, de Gergő bepillantást engedett a próbafolyamatokba, illetve mivel figyelemmel követte az élő adásokat a mezőnyről is nyilatkozott: 
    Idén rendkívül erős a mezőny. Kicsit líraira sikeredett dalok vannak túlsúlyban, ami nem baj. 
    Az idei showműsor kikötése volt, hogy a versenyzők magyar dalokat adjanak elő. Gergő saját produkciójának szövegírója is, a szintén felvidéki származású Varga Viktorral egyetemben, aki a szarvasi Cervinus Teátrum főrendezője, valamint Galda Levente Eredő című dalában is megtalálhatók az ötletei.
    A beszélgetésben kitérünk arra is, miért olyan nehéz magyarul dalt írni, illetve hogy Gergőben honnan a finomság és érzékenység a szóhasználat iránt:
    Szerintem a nyelvünket nem csak művelni, hanem ápolni is kell, ezáltal fejlődhetünk. 
    Szekér Gergő Hazatérsz című szerzeménye sokakról és sokaknak szólhat. Egy az otthonától távolra szakadt fiatal, akiben munkálkodik a világ megváltásának vágya, de a honvágy is. A kettősség jellemzi a történetet, amelyben hangsúlyos szerepet kapnak a gyökerek, csakúgy, mint a szövegíró életében. 
    Holnap, azaz február 13-án Szekér Gergőt láthatjuk a színpadon, akit remélünk a zsűri egyenes ágon juttat tovább a középdöntőbe, amennyiben nem így lenne, támogassuk őt is! 
    0 min
  • PODCAST: A Dalban mondják el
    A beküldött produkciók közül a 40 legjobb vehet részt az élő showkban, idén ez három felvidéki énekesnek, illetve zenekarnak is sikerült. Az elkövetkező Múzsa adásokban igyekszünk valamennyiüket megszólítani.
    Elsőként Takács Noémit kapcsoltuk online, akit a közönség Noemo néven ismerhet és nem először fog A Dal színpadán állni. Hableány című dalával a február 6-i élő showban mutatkozik meg a nagyérdeműnek.
    Noémi rendkívül finom lélek és művészetének értelmét a közönség érzékenyítésében látja. Erről tanúskodik a Hableány témája is, amely a könnyűzenére nem jellemző módon a halál, gyász, elvesztés, elengedés kérdéskörét járja körül. Noémi csengő hangja hangszerkíséret nélkül is megállná a helyét.
    A fiatal művész elmondása szerint ahogy közeledik a nap, mindinkább izgul, főleg azért is, mert régen állhattak színpadon és hosszú idő után nagy tétje van az előadásnak.
    Támogassuk őt!
    0 min
  • PODCAST: Gál Tamás: Folytatjuk a megkezdett munkát és amint lehet visszatérünk a színpadra
    Gál Tamás hatalmas lelkesedéssel vágott bele tavaly májusban a színház vezetésébe, a járvány azonban szinte teljesen felülírta a terveit. A megszorítások következtében elmaradt bevételek miatt egy hatalmas gazdasági problémahalmaz is nehezítette a munkáját.
    Egyik legfőbb feladatomnak tartom, hogy megtaláljam a módját annak, hogy hogyan lehetne végre a két kőszínházunkat olyan anyagi támogatással megerősíteni, ami jár. Ha nem kaptunk volna támogatást Magyarországtól, akkor ahogy átvettem az intézményt, úgy be is zárhattam volna. Csak abból a pénzből tudtunk gazdálkodni. - hangsúlyozta az igazgató.
     A koronavírus-járvány második hullámára reagálva megpróbálták kreatív módon folytatni a színház működtetését. Időben felismerték, hogy milyen veszélyekkel jár a nagyszínpadi előadásokra építeni, épp ezért vágtak bele a kétszereplős darabok próbafolyamataiba.
    Próbáljuk minden erőnkkel a nagyszínpadi előadásokat bemutatni, de ha kénytelenek leszünk befagyasztani ezeket az előadásokat, akkor a kétszereplős produkciókkal kárpótolni tudjuk a közönséget. Ugyanaz a haditerv, amelyet már bevetettünk az első COVID hullám alatt is. A kétszereplős darabokkal sikerült megmentenünk a bérletes előadásainkat. A bérleteseknek nem kellett visszaadni a pénzt és megköszönték, hogy kaptak valamit a pénzükért."
    Az igazgató úr mindezek mellett azt is hangsúlyozta, hogy annak ellenére, hogy a járványhelyzet ennyire hátráltatja a munkát a színház falain belül, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány lecsengése után színvonalas, új előadásokkal örvendeztessék meg a színház szerelmeseit.
    0 min

About Múzsa

From the publisher's feed

Mű, alkotás, élmény! A Múzsa a Ma7 Médiacsalád kulturális műsora, középpontban művészeti és kulturális életünk meghatározó eseményeivel és szereplőivel. Hallgassa velünk!