Az argentin elnökválasztás második fordulója igazi politikai földindulást hozott Javier Milei nagyarányú győzelmével. Nagy Sándor Gyula Latin-Amerika szakértővel, a Corvinus Egyetem tanárával beszélgettünk arról, hogy milyen előzmények vezettek a választási eredményekhez, és milyen lépéseket várhatunk a sokakat megbotránkoztató nyilatkozatokat tevő új elnöktől.

 

Nagy Sándor Gyula szerint a korábbi elit súlyos bukását egy komplex, többszintű válság előzte meg. Az elmúlt négy évtizedben számos gazdasági és társadalmi válság sújtotta a latin-amerikai országot, gyakran utcai megmozdulásokkal kiegészülve. A helyzetet jól jellemzi, Argentína lényegében a mai napig az IMF 50 milliárd dolláros segélycsomagjából működik, 100% feletti az éves infláció mértéke, a jegybanki alapkamat pedig 140%. A koronavírus rossz kezelése tovább súlyosbította az ország amúgy is kiszolgáltatott és bizonytalan helyzetét. Az argentin társadalom súlyos válságát szemlélteti, hogy a COVID előtti, már akkor is magas 25%-os szegénységi ráta mindössze néhány év alatt körülbelül 45%-ra emelkedett.

Javier Milei erre a helyzetre adott radikális gazdasági-társadalmi javaslatokat, ezzel tudta megszólítani az argentin társadalom többségét. Milei előéletét tekintve közgazdász végzettségű, többéves egyetemi oktatói tevékenység és nemzetközi pénzintézeteknél végzett munka után került a közéletbe. Ismertségét saját YouTube-csatornája és TV-műsorokban való szereplése révén építette fel, az elmúlt évekre gazdasági kérdésekben ismert médiaszemélyiség lett. Ezen felül 2021 óta tagja az argentin Nemzeti Kongresszusnak.

Az argentin fizetőeszközbe, a pesoba vetett bizalom teljesen megszűnt, mindenki dollárban takarít meg. Ez viszont a többszintű árfolyamrendszer és a korlátozott váltási mennyiség miatt előidézte a feketepiaci, úgynevezett „blue-árfolyamot”, amelyen a lakosság illegálisan vált valutát. Ezt a spontán már végbement dollarizációt intézményesítené Milei a jegybank és a peso megszüntetésével. Ennek fő akadálya, hogy a nyugdíjak és az állami alkalmazottak fizetéséhez nem áll rendelkezésre elég devizatartalék az argentin kormány számára. Ennek előteremtéséhez Milei klasszikus neoliberális receptet követne: állami cégek privatizációja és az ország kritikus nyersanyagaira (pl. az akkumulátoripar számára kulcsfontosságú lítiumra) épülő koncessziók révén egészítené ki az IMF hitel következő részletét.

Arra a kérdésre, hogy a neoliberális gazdaságpolitika miként fog hatni a szegényekre és az állami közszolgáltatásokhoz való hozzáférésre, Nagy Sándor Gyula elmondta, hogy az rövidtávon várhatóan további elszegényedéshez fog vezetni. Kiemelte viszont, hogy a választási eredmények földrajzi eloszlásából az látszik, hogy Milei a korábbi peronista-kirchnerista bázisokon, a hátrányosabb helyzetű választók között volt a legsikeresebb. Ennek oka szerinte a hatalmas kiábrándultság a rosszul működő állami újraelosztásból, mivel ennek ellenére folyamatosan romlott az átlagos életszínvonal. Ez az elkeseredettség a megnövekedett bűnözéssel együtt teremtette meg az igényt a biztonságra és a rosszul működő állam leépítésére. Az állam gazdasági szerepének minél radikálisabb csökkentéseként a kampányidőszakban Milei az oktatás és egészségügy teljes privatizációját is képviselte. Azonban az elnökválasztás első fordulója után megállapodást kötött két másik elnökjelölttel, akik támogatásáért cserébe módosította ezt a programpontját. Így bár a privát szektor szerepének növelése része programjának, az állam teljes kivonulása nem. Ez a megállapodás azért is fontos, mert az új argentin elnök pártjának körülbelül 15%-os részaránya van a törvényhozásban, így más pártok támogatására nagy szüksége lesz.

Az, hogy a tervezett nagyszabású privatizáció révén ki szerezhet befolyást Latin-Amerika második legnagyobb országában Nagy Sándor Gyula szerint nem egyértelmű. A kampány alatt Milei élesen kritizálta Kínát kommunista vezetése és geopolitikai tevékenysége miatt, azonban piaci alapon...