Random Generátor podcast

Ezúttal egy kínai mentolos-propoliszos cukorka adja meg az alaphangot, aztán az AI által írt „vicces” IT-kvíz veszi át az irányítást.

Huszonöt kérdésen keresztül próbáljuk eldönteni, mit mond a CAP-tétel, miért nem kérünk a quick fix commitból, mit tud az ACID, az idempotens PUT, az N+1 query, a cache invalidation, a DNS TTL, a memory leak és a JavaScript event loop.

Két billentyűzetharcos, nulla merge conflict - a debugger pedig udvariasan meghajol.

Az Astra megérkezett, vele együtt pedig a régi kérdés új csomagolásban: gyorsabb lett-e az AI-fejlesztés, vagy csak sokkal tempósabban gyártjuk a javítandó dolgokat?

Beszélünk Codex- és Claude-agentekről, kvóták elégetéséről, látványos webdizájnokról, 4000 soros style guide-ról, elfelejtett követelményekről és arról a 70/30-as arányról, ahol a 70 százaléknyi gépi lendület után az emberre marad a review, a tűzoltás és a felelősség.

Nyilván jön még lakásfelújítás topic is - mosdótál, ami állítólag nem mosdótál, OBI-készlet, ami a rendszer szerint létezik, valóságban is, csak valahol máshol, illetve víztisztító alkatrész és kivitelező, akik valahol biztosan léteznek, csak bújkálnak.

Vagy legalábbis válaszolni nem szeretnek.

Az adás elején még a miskolci élet, a bobozás, a lakásfelújítás és a kamerakáosz szolgáltatja a bemelegítést, aztán megérkezik a technológiai optimizmus valóságtesztje.

Szóba kerül három túrázó, akik a Gemini útitervével indultak túrázni, kevés élelemmel és vízzel, majd a hegyimentők segítségére szorultak. Innen csak egy lépés a nem létező romániai halászléfőző fesztivál, ahová busznyi turistát vitt a frissítetlen eseményadat és a ChatGPT-be vetett acélos hit.

Beszélünk arról, mikor használható az AI utazástervezésre, miért veszélyes ellenőrzés nélkül rábízni magunkat, hogyan lesz a hibás forrásból magabiztos válasz, és milyen saját asszisztens készül az Okoska-projektből.

Mert ha az AI szerint rotyog a halászlé, akkor biztosan csak a kondér hiányzik...

Az AI mindig elérhető, türelmesen meghallgat, és még azt is megkérdezi, hogy hogy sikerült a vérvétel. Csak épp nem létezik.

Beszélgetünk öregedésről, magányról, gépi társaságról, eltűnő munkákról és arról, hogy az egészségügyet is sikerül-e végre egyszerűsíteni — vagy csak drágábban összezavarni.

Egy ártatlan rendrakásból garázstető, falbontás, vízvezeték, rozsdás vasbeton és falba ragadt kábel lett — vagyis egy teljesen átlagos felújítási hét. A teflonszalag és a kender hívei ismét összecsapnak, a lakás pedig bebizonyítja, hogy minden rejtett hiba csak időt kér, nem engedélyt.

Két AI-agent összeveszik, az okosotthon három nap alatt elfogyasztja a havi keretet, a tablet pedig lassan több joggal rendelkezik, mint a tulajdonosa.

Szó lesz automatizálásról, tokenégetésről, biztonságról és arról, milyen szép jövő vár ránk, amikor a gép már nem hagyja, hogy leállítsuk.

Az AI elvileg nem fárad el, nem zavarja a gyári zaj, és milliméteres hibákat is kiszúr. Aztán a Ford visszahívja a minőségellenőröket, a techcégek rájönnek, hogy a kirúgott fejlesztők helyén nem nő automatikusan működő termék, és kiderül: a valóság szeret olyan hibákkal együttélni amelyeket egy kamera udvariasan figyelmen kívül hagy.

Közben könyvek kerülnek szkenner alá, hogy az AI majd okos legyen tőlük, a könyvpiac pedig hirtelen felfedezi, hogy a régi, senkinek sem kellő kötetekben mégis lehet pénz — ha elég nagy datacenter várja a túloldalon.

Szó esik AI-slopról, YouTube-összefoglalókról, archív miskolci villamosbalesetekről és arról is, hogy miért nem egy prompttal helyettesíthető a gondolkodás.

Linkek:

Szabadságon sincs pihenés: macskák, lomtalanítás, ázó garázs és a kertből előkerülő, gondosan elásott építési civilizáció.

Ezután jön a vibe coding: AI-ok vitáznak egy Godot játékon, míg egy másik éjáj konkrétan filmet néz, hogy megjavítsa a tévélejátszót.

A jövő itt van — csak közben a GPU-k felfűtik a bolygót, a RAM aranyáron van, mi meg csak tokeneket számolgatunk.

Hőség, Paks, túlterhelt klíma, kiolvadt villany és egy lakás, amely láthatóan személyes bosszút áll. Közben az AI elkezd rendet tenni az okosotthonban — először csak felkapcsol egy lámpát, aztán már mindenki gyanús lesz.

Szóba kerül az AI-al sakkban tartott szakik világa, a panelvillany romantikája és az is, miért nem szabad félni az uborkától. 🥒

Az AI-etika valahol ott kezdődik, hogy előbb összelapátoljuk a fél internetet engedély nélkül, aztán nagyon komoly arccal megbeszéljük, milyen szabályok mentén ítélkezzenek a gépek. Mire az AI-esküdtszék összeül, addigra egy Elementorral összerakott WordPress-oldal és a miskolci villamosbalesetek térképe is megkapja a maga digitális megváltását.

Romániában közben a telekkönyvi rendszer adatai és forráskódja fekete piaci sétára indulnak, a felelősség pedig szépen eloszlik a beszállítók, szerződések és a „mi csak licenceket adtunk” mondatok között. A jogi szakmában pedig már AI-iroda képvisel ügyfelet, mert egy beszkennelt, kereshetetlen PDF láttán nyilván az volt a hiányzó láncszem, hogy még több algoritmust ültessünk rá.

Zenegeneráló oldalak, böngészőn kattintgató agentek és képgenerálási erkölcstan: a jövő csodálatos, csak mindig elfelejtette megkérdezni, akarjuk-e, hogy a gép a kérés helyett valami sokkal furcsábbat csináljon.