LEAK.

S02E43 | A Tottenham cryptoba, az Arsenal meg ingatlanba fektetett be


Listen Later

Ezen a héten extra adás és 🔥🔥🔥 rakások nélkül, ámbár jó hosszan érkezünk, ez a 43. felvétel, és fontos, hogy békével érkeztünk ma is! ✌️ 

Tájmsztemp: 

📌 A Chelsea és a Liverpool ebben a szezonban négy alkalommal találkozott, de a bajnokságban kétszer is döntetlent játszottak, a kupadöntőkben pedig csak tizenegyespárbaj után sikerült győztes hirdetni. Miért nem bírt egyszer sem egymással a két csapat, és mik voltak az állandóan jelenlévő taktikai trendek a meccsek során? 

📌 Az Arsenal már csak akkor érhetne oda a 4. helyre, ha a Norwich City a világ legnagyobb meglepetését szolgáltatva legyőzné a Tottenhamet az utolsó fordulóban. A szezon előtti reális célt az Európa-liga indulás kiharcolásával sikerült elérni, így joggal tehető fel a kérdés, hogy mennyire csalódás az Ágyúsok szezonja, és sikerült-e valóban előrelépni a korábbiakhoz képest? 

📌 Jürgen Klopp, Pep Guardiola, Thomas Frank, Eddie Howe és Patrick Vieira a jelöltek a Premier League Év Edzője díjára, de hiányolunk mellőlük vagy helyettük bárkit? Egyáltalán milyen szempontok döntik el, hogy melyik edző teljesített a legjobban? És akkor már eláruljuk azt is, hogy szerintünk ki volt a legjobb.

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

LEAK.By Szabó Peet, Soós Márk, Vályi Bence Zoltán

  • 5
  • 5
  • 5
  • 5
  • 5

5

1 ratings


More shows like LEAK.

View all
Teljes Terjedelem by Bognár Domokos, Baumstark Tibor

Teljes Terjedelem

1 Listeners

TheVR Happy Hour by WeAreTheVR

TheVR Happy Hour

12 Listeners

Sport TV podcast by Sport TV

Sport TV podcast

6 Listeners

Tribün by Takács Áron, Réthelyi Balázs

Tribün

0 Listeners

Ziccer - 24.hu by 24.hu

Ziccer - 24.hu

1 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

8 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

6 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

24 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

13 Listeners

444 by 444

444

22 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

4 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

2 Listeners

NEM FUTBALL, CALCIO! by Mártha Bence és Baumstark Tibor

NEM FUTBALL, CALCIO!

0 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

4 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

3 Listeners