Az Új Egyenlőség podcast korábbi adásában már foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy milyen mértékben üresedik ki az ideológiai, értékalapú politizálás. Ennek egyik tételmondata: „Ma már nem számít, jobboldal vagy baloldal…” Erről beszélgettünk Scheiring Gábor közgazdásszal, társadalomkutatóval.

Nem magyar, és nem újkeletű az a jelenség, hogy politikai pártok arra építik ideológiájukat, hogy „se nem jobb, se nem bal”. Ezzel szemben centrista, szakértői imidzseket húznak fel, mintha a korábbi értékalapú megközelítések a politikában már nem lennének fontosak vagy érvényesek.

Scheiring Gábor szerint ez nem új epizódja ez a nyugat-európai pártrendszernek. Amióta a baloldal feladta a gazdasági értelemben vett bal-jobb értéktengelyt, és neoliberális fordulatot hajtott végre, eltűnt a pártok közötti különbségek jelentős része. Hiszen a szociáldemokrata pártok már nem a kapitalista gazdasági rendszerrel szemben fogalmazták meg kritikájukat, hanem csak kisebb korrekciókat tartottak szükségesnek. Nem alakítani akarják a piacokat, hanem meglovagolni.

Amint a baloldal kivonult a munka-gazdaság tematikából, a populista jobboldal képes volt megszólítani az olyan hagyományos baloldali csoportokat, mint a munkásság. Ezt pedig nem azzal a céllal teszi, hogy a helyzetük jobbítását ígérje (magasabb bérek, jobb munkahelyek), hanem lényegében a status quót, azaz a globalizmus elleni védelmet ígéri. Ezt látjuk Magyarországon és az USA-ban is.

A baloldal azzal lép fel, hogy neki csak az a feladata, hogy mindenkivel szemben megvédje a demokratikus értékeket. Ez azonban szintén csak a status quo ígérte, és semmilyen módon nem látszik benne a hagyományos baloldalra jellemző átalakító düh, azaz a társadalmi osztályok számára fontos kérdésekben a változás valódi ígérete.

Nemcsak ideológiai veszteséget szenvedett el a baloldal ezáltal, hanem szervezeti eltolódás is kialakult. Ez alatt azt értjük, hogy a tömegpárti jelleget felváltotta a professzionális működés, amely a közpolitika alkotását kiszervezte think tankeknek, a kommunikációt ügynökségeknek. Közben a tagság szerepe leértékelődött, nem is fontos már a tömegpárti jelleg.

Ez a baloldali pártok és a szakszervezetek közötti természetes szövetség lazulását, a baloldali kulturális intézményrendszer lebontását eredményezte.

Voltak kísérletek arra, hogy a baloldal képes legyen kitörni ebből a szerepből, és újradefiniálja magát gazdaságpolitikai kérdésekben. Ez azonban a centrum irányából erős támadásoknak volt kitéve, és el is bukott. Erre látunk példákat a Corbyn vezette Labour esetében, illetve a Szirizánál vagy a Podemosnál.