Szellem a palackból

Szellem a palackból

By MTVA PodcastSociety & Culture
Download on the App Store

Szellem a palackból episodes

  • Pincelesen: A Nagy-Eged lábánál, Bukolyi Marcellnél
    A borban járatos idősebb generáció tagjai még jól emlékezhetnek a Bukolyi névre, Bukolyi Lászlóra, aki az ezredforduló táján elsőként fogott neki nemcsak az Egri borvidék, hanem az egész ország egyik legjobb szőlőtermőhelyének, a Nagy-Eged hegynek a visszahódításához! A sok évszázados múltú, különleges adottságú termőhely a filoxérával kipusztult, majd sokáig alvó állapotából részleges visszatelepítés után az 1970-es évektől végleg elhagyták, s a természet visszafoglalta. A hajdani szőlők helyét a dzsungel foglalta el, s ebből az állapotából kezdte Bukolyi László előbb kipucolni, majd szőlővel újratelepíteni. Az erre épülő gróf Buttler borászat innentől gyakorlatilag szériában csúcsborokat készített. Később még mások is bekapcsolódtak az újratelepítésbe, de Bukolyiék voltak az úttörők!
    Bukolyi Marcell apja fia, almaként „nem esett messze a fájától”, szintén borászkodásra adta a fejét annyira, hogy saját borászata a Nagy-Eged lábához települt. Ott is lakik a család, s onnan készíti teljesen organikus gyönyörű borait, neveli bájos gyermekeit, egyszóval organikus egészséges életet él, ami manapság nem könnyű!
    A részletekről majd kifaggatjuk…
    Szabadítsuk ki a szellemet a nagy-egedi palackokból…
    Műsorvezető: Dr. Csizmadia András
    Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna
    30 min
  • Borász staféták: Nyári Ödön és Nyári Emese - A Nyári pince #224
    Ma egy receptet osztok meg hallgatóimmal. Így szól: „Végy egy legalább 150 éves öreg présházat, gyönyörűen felújítva és parádés rendben tartva, hozzá illő félméteres pincekulccsal, egy hatalmas lilaakác özönnel, lugasnak is mondják, mely alól páratlan gyönyörű kilátás nyílik a szomszéd szőlőhegyekre, a távolban megcsillan a Balaton tükre is. Nos, a földrajzban és borban egyaránt járatosak már sejtik is: ez bizony a Szent-György hegy déli oldala, és ha hozzáteszem, hogy a gazdának rendkívüli méretű és igen tekintélyes bajusza van, akkor vinofil testvéreim már tudják, hogy ez bizonyosan a Nyári pince, Nyári Ödönnel és Emese lányával.
    Itt egy klasszikus staféta átadásnak lehetünk tanúi. Minden részletet tudjunk meg tőlük maguktól!
    Szabadítsuk ki a szellemet a Szent-György hegyi Nyári palackokból…
    Műsorvezető: Dr. Csizmadia András
    Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna
    30 min
  • Pincelesen: A'Capella szőlőbirtok - Dunai János #223
    Már a név is sejtet valamit a gazda zenéhez való viszonyáról. És valóban, egy zenész hangmérnökből televíziós előélettel egyszer csak borosgazda lesz! Nem szokványos történet, de előfordul. Hogy mi volt a kiváltó ok, csak ő tudja…
    Mindenesetre már egy jó évtizede egy bár méretében kicsi, de minőségében igen professzionális borászattá lett, komoly borokkal. Mindez a Balatonnál, a Badacsonyi Borvidéken, Ábrahámhegyen.
    A részletekről a gazdát faggatjuk…
    Szabadítsuk ki a szellemet az Á Capella palackokból…
    Műsorvezető: Dr. Csizmadia András
    Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna
    30 min
  • Borkedvcsinálók - Ripka Gergely #222
    Borkedvcsináló sorozatunkban ezúttal Ripka Gergely a vendégünk, aki nélkül a Tokaji borokról, és Hegyaljáról való magasszintű tudás elképzelhetetlen. Ripka Gergő független borszakíró, mellesleg álnéven titkos blogger is, s jó évtizede az igen nagy hiányt pótló Tokaj kalauz / guide írója és szerkesztője egy személyben.
    Egyszóval valódi Tokaj-specialista, aki oktat is, s időnként bűvös tokaji kóstolókat is tart valódi ritkaságokkal tűzdelve.
    Műsorvezető: Dr. Csizmadia András
    Szerkesztő: Gyarmati Orsolya
    29 min
  • Borhölgyeink: Bai Edit, a Tokaji Dereszla és Carpinus pince főborásza #221
    Hegyalja szülötte, Hegyalja nevelte, Hegyalján él és bor-életművével Hegyalját gazdagítja. Bai Edit annak az igen nagy múltú Dereszla birtoknak és pincének a főborásza, amelynek egykor olyan híres történelmi nagyságok voltak tulajdonosai, mint a Hunyadiak, Bocskai, Bethlen, majd a Rákócziak is.
    Emellett testvérével alapítottak egy kis családi méretű pincészetet is, a Carpinust, így Edit kis méretben és jóval kisebb tételekben is kipróbálhatja tehetségét és ötleteit.
    Műsorvezető: Dr. Csizmadia András
    Szerkesztő: Gyarmati Orsolya
    30 min
  • Pincelesen: Garamkövesden Geönczeöl Attilánál #220
    Igazi családi kis pincébe látogatunk, éppen csak a mai határ túloldalára, az Alsó-Garammentére. Itt készíti Geönczeöl Attila szépen érlelt borait már jó negyed százada. Saját borain kívül jól ismeri a nagyvilág borait is, minthogy nemzetközileg is jegyzett borbíráló, borszakíró és tanácsadó is! Sőt, borkedvcsináló.
    Fontos feladatának tartja, hogy szűkebb pátriájában szervezze és összefogja a helyi borászokat, így a Párkányi Borok Háza létrejöttében is oroszlánrésze volt.
    Műsorvezető: Dr. Csizmadia András
    Szerkesztő: Gyarmati Orsolya
    30 min
  • Borhölgyeink Homoky Dorka - aki a tállyai dűlőket faggatja #219
    A Homoky család több generáció óta foglalkozik szőlővel és borral a hegyaljai Tállyán, Dorka eleinte mégse gondolta, hogy ezt kellene folytatnia. Inkább bölcsészetre adta a fejét. Az ELTE filozófia szakja következett, de azért a bor valahogy, lassan, de biztosan visszaszivárgott az életébe, a szőlő visszavonzotta. Így a bölcsész diploma mellé a szőlész- borász is hamarosan megkerült, közben külföldi tanulmányutak, és kóstolóutakfokozták a tudását és az elszántságát.
    Így aztán a családi szőlő- és borgazdaságba visszaszállt. Ez 2012 táján történt, azóta saját neve alatt készít kristálytiszta természetes borokat.
    Nem titkolt célja, hogy a tállyai dűlőket, azok titkait kutatva, felhelyezze őket a hegyaljai bortérképre. Mádot és dűlőit már jó ideje és elég jól ismerjük, Szepsy Istánnak és az őt követőknek hála. Éppen itt az ideje, hogy a szomszédos hagyományos tokaj-hegyaljai borközségek is sorra kerüljenek: Rátka, Tállya, Abaújszántó.
    Mindenesetre a tállyai dűlők megismerését és megismertetését Homoky Dorka, úgy tűnik, magára vállalta
    A részletekről őt magát kérdezzük.
    Ezért most szabadítsuk ki a szellemet a tállyai palackokból!
    Műsorvezető: Dr. Csizmadia András
    Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna
    30 min
  • Dícsértessék a magyar bor – Magyar Borok Ünnepe #218
    Idén május 18-án kerül sor a Magyar Borok Ünnepére. Ez alkalomból Nyikos Istvánt hívtuk meg a stúdióba, hogy vele beszélgessünk ünnepről, a magyar borkultúra hosszú útjáról, újjászületéséről és az idei eseménynek helyet adó különleges életérzés-hotelről.
    Műsorvezető: Dr. Csizmadia András
    Szerkesztő: Gyarmati Orsolya
    30 min
  • Pincelesen Egerszóláton - Az Egersoul pincészetnél #217
    Röviden és stílusosan úgy kezdhetem, hogy „új csillag tűnt fel az egri borvidéken, avagy egy „új Egri csillag?” Egy konkrét termőhelyre összpontosítunk, Egerszólátra, ami már a régi világban is olaszrizling fogalom volt, azaz a fajta egyik legszebb arcát mutató híres termőhely, s érdekes, hogy e minőségét, hírét még a Kádár korban is képes volt nagyjából fenntartani.
    Ha alaposabban belegondolunk, az elmúlt két-három évtizedben Szólátot a Kántortag dűlős csúcsrizlingjei révén Gál Lajos vitte a hátán, szinte egyedül. De szóláti híres pincéknek nem hallottuk hírét, noha szőlő akad bőven Szólát határában. Úgy tűnik, az Egersoul birtok egyik – máris elért – eredménye, hogy Egerszólátot nemcsak mint szőlőtermő helyet, hanem mint borközséget is fel- vagy visszahelyezte a vidék bortérképére. Erre utal az elnevezés is: Első Szóláti Borház.
    Már ezért is dicséretes ez a kezdeményezés, de ha hozzávesszük, hogy a mai világban, amikor folyton azt halljuk és tapasztaljuk, hogy egyre kevesebben isznak bort, és a felnövekvő generációk elfordulnak a bortól, más puritán fanatikusok az alkohol miatt támadják a borokat, masszívan félreértve és félre magyarázva a borkultúra fontos és szép világát, nos ha valaki egy ilyen korban mindezek ellenére létrehoz egy vadonatúj birtokot, borászatot, az teli kell legyen egészséges optimizmussal és önbizalommal.
    A mai adásban éppen egy ilyen borházba lesünk be, mert úgy vélem, nagyon megéri!
    Szabadítsuk ki a szellemet ezúttal a szóláti palackokból!
    Műsorvezető: Dr. Csizmadia András
    Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna
    30 min
  • Borpiaci körkép a szakújságíró szemével: Viniczai Sándor #216
    Sokféle gond van a világban és sajnos ez a borvilágot is érinti.. A szőlőtermelők, a borosgazdák gyakran és sokat morognak, egy szó mint száz, világszintű a gond. Az EU-s gazdáknak túl szigorú az EU-szabályozás, bezzeg az újvilágiak azt csinálnak, amit akarnak. Kaliforniában vizezhetik a bort, másutt szabadon locsolhatják a szőlőt, közben itt a nyakunkon a felmelegedés, olyan országok kezdtek és kezdenek szőlőt és bort készíteni, ahol korábban ez szóba se kerülhetett. Angol pezsgő és most már bor is? Dániában, Lengyelországban szőlőket telepítenek. Közben a dél-európai mediterrán szőlőművelés válságos helyzetbe jut Dél-Spanyolországban, Dél-Itáliában.
    És mindehhez társul az a tény, hogy a felnövekvő újabb generációk egyre kevésbé isznak bort. És akkor még nem is említettük a minden alkoholt hivatalból üldöző puritánokat, akik folyamatosan összemossák a részegeskedőket azokkal, akik a borkultúrát mértékkel és méltósággal gyakorolják.
    A mai adásban a borvilág ezen problémáit próbáljuk kibeszélni meghívott vendégünkkel.
    Tartsanak velünk, szabadítsuk ki a jó szellemet az egészséges boros palackokból!
    Műsorvezető: Dr. Csizmadia András
    Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna
    30 min

About Szellem a palackból

From the publisher's feed

A bor az istenek ajándéka, része az egyetemes emberi kultúrának és része a mindennapjainknak is. Jeles napok, emlékezetes pillanatok aligha képzelhetőek el nélküle, mert ha mi, magyarok koccintunk…

More shows like Szellem a palackból

Bartók Rádió Podcast by MTVA Podcast

Bartók Rádió Podcast

0 Listeners

Gurulj be lassítva is! by MTVA Podcast

Gurulj be lassítva is!

2 Listeners

Söprögető Kocsi by MTVA Podcast

Söprögető Kocsi

0 Listeners

Bozsik gazda podcast by Kossuth Rádió Podcast

Bozsik gazda podcast

0 Listeners

Emberemlékezet by Kossuth Rádió Podcast

Emberemlékezet

1 Listeners

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában by MTVA Podcast

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában

1 Listeners

Petőfi Rádió Podcast by MTVA Podcast

Petőfi Rádió Podcast

0 Listeners

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál by Kossuth Rádió Podcast

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál

1 Listeners

Rozmaring tippek a családnak by MTVA Podcast

Rozmaring tippek a családnak

0 Listeners

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól by MTVA Podcast

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól

0 Listeners

Ez itt a kérdés by MTVA| M5

Ez itt a kérdés

0 Listeners

40x20 by M4 Sport|MTVA

40x20

0 Listeners

Kommentár Klub by MTVA| M5

Kommentár Klub

0 Listeners

Agapé+ by Agape+

Agapé+

0 Listeners

48 perc by MTVA Podcast

48 perc

0 Listeners

Napközben by Kossuth Rádió Podcast

Napközben

0 Listeners

Férfi kézi-vb podcast by M4Sport

Férfi kézi-vb podcast

0 Listeners

0-s pálya by M4 Sport| MTVA

0-s pálya

0 Listeners

Rádiószínház by Kossuth Rádió Podcast

Rádiószínház

0 Listeners