150 év telt el már azóta, hogy Szent Józsefet IX. Piusz Pápa az egyetemes egyház védőszentjévé nyilvánította. A kerek évfordulóra Ferenc Pápa meghirdette a Szent József évet, amiben márciusban már megtartottuk Szent József ünnepét, s a múlt vasárnap pedig a Hivatások világnapját is, - amire Ferenc Pápa ugyancsak Szent Józsefet állította például elénk, Szent József, a hivatás álma című levelében.
Az életünkben ma is sok tekintetben útmutatást adó szentet, sőt halálunkban is, hiszen a jó halál kegyelmének is védőszentje, akiről Máté evangéliumában azt olvashatjuk, hogy igaz ember, 1955 óta XII. Piusz pápa elrendelésére május elsején is ünnepeljük.
Hogy miben rejlik Munkás Szent József ünnepének egykori és mai jelentősége, arról szól a mai Szomszédolóban az Angyalföldön született és mérnökembernek tanult, aztán pedig papi hivatásában elköteleződött Beran Ferenc morálteológus, aki mindeközben személyes életútjába is egy pici betekintést enged.
Szerkesztő: Tóth János András
| Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás