
Sign up to save your podcasts
Or


A napokban tartották a Családban marad? című dokumentumfilm premier vetítését, mely már mindenki számára elérhető. Az alkotók célja a társadalmi párbeszéd elindítása volt, hiszen egy érzékeny témát mutat be a film: a gyermek-és felnőtt korú fogyatékkal élő gyermeket nevelő szülők mindennapjairól szól. Mai vendégünkkel olyan kérdéseket boncolgatunk, hogy mit jelent a „megszokott” állapot, mit lehet tanulni az érintettektől, de sok olyan kérdésre is választ kaphatunk, amit nem merünk megkérdezni a családoktól. Onderó Szilárd, a Nyírség Könyvtár Alapítvány elnöke egy hiteles, sokszor nehéz és szomorú, de csodákkal teli képet mutat azokról az emberekről, akik életüket egy beteg családtag ápolására tették fel.
Július 5-én a Charley nénje című zenés vígjátékkal kezdődik a Mandala Nyár tartalmas programsorozata a Sóstói Múzeumfaluban, ahol augusztus 21-ig hömpölyög a műsorfolyam. Bódis Gábor, a Mandala Dalszínház ügyvezetője részletesen beszélt arról, mire számíthatnak a nézők.
A tánccal, a mozgással való beszéd az önkifejezés egyik legfontosabb formája. Ha ezt valaki olyan szakértelemmel és szeretettel űzi, mint mai podcast vendégünk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy valami különleges elevenedik meg a színpadon. Demarcsek György, a Nyírség Táncegyüttes vezetője, a Vásárhelyi László Református Alapfokú Művészeti Iskola alapítója és igazgatóhelyettese viszonylag későn ismerkedett meg a néptánccal, de akkor olyan hatással volt rá, hogy azóta is az élete meghatározó része. Az interjú során bepillantást nyerhetünk a néptánc szépségeibe, felelevenítjük a régi Ki mit tudok hangulatát, beszélünk fiatalokról, oktatásról, s mi is számos emlék részeseivé válhatunk.
A sakk a 4 klasszikus szellemi sport egyike, a táblajáték Perzsiából indult hódító útjára. Népszerűsége töretlen, kortól, nemtől függetlenül nagyon sokan sakkoznak, és magas a versenyzők száma is. Mai podcastvendégünk dr. Takács Roland, a Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület Sakk Szakosztályának vezetője, akinek segítségével betekintést nyerhetünk a sakk világába. Megtudhatjuk, melyek azok a kompetenciák, amik ahhoz szükségesek, hogy jól tudjunk boldogulni játék közben, s megpróbáljuk megfejteni azt, miért is tett szert ez a sportág ilyen nagy népszerűségre.
Számos kerttítpust ismerünk, de hogy melyikkel találkozhatunk legtöbbet akár itt Nyíregyházán, s hogy ezek hogyan változtak az elmúlt évtizedekben, azt is megtudhatjuk Hársfalvi Róbert kertépítőtől. A Hársfalvi Kertek Kft. alapítója arra is választ ad, hogy ha például pálmafát szeretnék a kertünkbe, megoldható-e, vagy hogy népszerűek-e még az örökzöldek. Ezek mellett a kertépítés veszélyeiről is beszélünk majd.
A népzene talán legfőbb sajátossága az összetartó erő, a közös stílushagyomány. A magyar népzene jellegzetessége a sokszínűség, akárcsak mai podcast vendégünknek, Hajdu Ágotának, a Tomsits Rudolf Alapfokú Művészeti Iskola citera és népdalének pedagógusának, akinek tanítványai országos és nemzetközi zenei fesztiválokon is kiemelkedő eredményeket érnek el. A mai interjúban többször is szóba kerül majd annak a magyar húros hangszernek a fontossága, melyet pengetéssel szólaltatunk meg, rávilágítunk arra, mennyire is fontos a zenével való fejlesztés, és megtudhatjuk azt is, mit is jelent a nyíregyháziak által olyannyira kedvelt, ismert szakembernek maga a népzene, a népdalok szeretete.
Az étkezés nehézséget is jelenthet
Ha étkezésről, evésről beszélünk, egy magától értetődő tevékenységre gondolunk. Hozzátartozik, része a mindennapi életünknek. Azonban vannak emberek, akiknek mindez nem természetes, nekik az étkezés pszichés vagy biológiai okból akadályozott, akár félelemmel, nehézségekkel is együtt járhat. Mai podcastadásunk vendége Csipkés Szilvia evészavarokkal foglalkozó szakember, akinek a segítségével rávilágítunk arra, mik azok az étkezési zavarok, és milyen megoldás, segítség áll rendelkezésünkre abban az esetben, ha egy gyermek vagy felnőtt ezzel küzd.
A nyári kánikulában hogyan vigyázzunk az egészségünkre, mennyi folyadékot igyunk, milyen italokat célszerű kerülni, és hogyan figyeljünk idősebb családtagjainkra? Mai podcast-adásunkban ezekre a kérdésékre is keressük a válaszokat, aki pedig segít majd ebben, Varga Anita. Az ANATURA Egészségközpont tulajdonosával ezek mellett érintjük majd a nyáron leggyakrabban előforduló betegségeket is, és ezek megelőzésére is felhívjuk a figyelmet.
A képregény háza-táján mindig történik valami, az idei év is bővelkedett eseményekben. Volt szomorú pillant, de szép és érdekes programokból sem volt hiány. Május 12-én rendezték meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, ahol átadták az Alfabéta- és Korcsmáros Pál-díjakat. Ezt követte a Comic Con, közben futott a Gaming Expo is, és persze voltak képregénybörzék is országszerte, így Nyíregyházán is. Ezekről is beszélünk mai vendégünkkel, a képregények szakértőjével, Kertész Sándorral, aki egyebek mellett a Magyar Képregény Szövetség, a Kilencedik Művészeti Alapítvány kuratóriumi tagja.
From the publisher's feed