
Sign up to save your podcasts
Or


Magyarországon 1851 óta rendeznek érettségi vizsgát, mely jelenleg országosan egységes szabályozáson alapul. 2005-ben vezették be a kétszintű érettségi rendszert, azóta a vizsga egységesen működik a gimnáziumok és szakközépiskolák tanulói és a felnőttoktatásban részvevőknek egyaránt. Podcastvendégünk Szabó Hanna Zsófia, a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium végzős tanulója, aki az idei írásbeli érettségihez kötődő tapasztalatairól mesél.
Korábbi podcastadásunkban már kiderült, hogy milyen lesz a jövő fürdőszobája és az otthoni wellnessrészleg, ma pedig arra leszünk kíváncsiak, hogy milyen újítások várhatnak bennünket a konyhában, színekben, anyagokban mi lesz az idei trend. Tukacsné Bereczki Valéria nyíregyházi belső építésszel, lakberendezővel, az InteriArt Design tulajdonosával beszélgetünk, aki részt vett nemrég a Budapesten a 14. Konyhakiállításon.
A tavalyi a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató a közlekedési helyzetről kérdezte az autósokat. A kutatás eredményei elszomorítóak, a megkérdezettek 82 százaléka gyorsan hajt, a reprezentatív kutatásban megkérdezettek csupán 29 százaléka érzi magát biztonságban az utakon. Tényleg ennyire aggasztó a helyzet? Mai adásunk vendégével, Morvai Szabolcs rendőr alezredessel, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály vezetőjével erre is keressük a választ. A beszélgetés során szót ejtünk az átfogó közúti ellenőrzésekről, a különböző baleseti szituációkról, de szó lesz a traffipaxokról és még számos témát érintünk a biztonságos közlekedéssel kapcsolatban.
Zimbabwe és Pápua Új-Guinea után Kenya és Szomália következik abban a meseszerű történetben, melyben Bálintné Kis Beáta kalauzol el minket az ő és családja által átélt élmények között. Mai podcast-adásunkban kiderül, hogy hogyan hívta vissza őket a fekete kontinens. Férje, Zoltán vízmérnökként segített Szomáliában, míg Beáta karitatív munkát végzett és a fiatal felnőtt gyermekeiről is gondoskodott. Emellett pedig 7 év 7 hónap alatt számtalan dolgot éltek át együtt. Hogy milyen volt azokban az időkben Kenyában a közbiztonság, a forgalom és közlekedés arról is mesél adásunkban.
Nem akármilyen elismerést kapott nemrégiben a PET Kupa Egyesület: bekerültek a világ legnagyobb hulladékgazdálkodási szövetsége, az ISWA International Solid Waste Association nemrégiben megjelent, jó gyakorlatokat bemutató kötetébe. A Global Initiatives to Beat Plastic Pollution című kiadványt Ottawában mutatták be a közelmúltban, s többek között India, Nepál, Azerbajdzsán, Dél-Afrika, Indonézia, Norvégia, Franciaország legkiválóbb kezdeményezései szerepelnek a benne. Podcast-sorozatunkban Molnár Attila Dáviddal, a PET Kupa társalapítójával arról beszélgettünk, miért figyelt fel a nemzetközi szervezet a petkalózok fáradhatatlan munkájára.
https://www.szon.hu/helyi-kozelet/2024/06/nemzetkozi-porondon-is-felfigyeltek-a-pet-kupara
Igaz, hogy még csak 17 éves, de már a második győzelmét szerezte meg az amatőr zsoké, Jeles Anna. A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium diákja rendszeresen versenyez a Kincsem Parkban. Nemrég a Németh Ferenc-emlékkupa idei első állomását nyert meg úgy, hogy az utolsó kanyart még a mezőny második feléről kezdte, de mint a filmekben, egyszer csak megindultak Flower of Paradise-zal, és végül mindenkit megelőzve az első helyen értek célba. A megmérettetésről, a rövid távú célokról és arról is kérdeztük podcast vendégünket, hogy mit adhatnak a lovak a mai világban az embereknek.
https://www.szon.hu/helyi-kozelet/2024/05/befuto-mint-a-filmekben
Napjainkban a gitár hihetetlenül népszerű, szinte minden zenei stílusban képviselteti magát. Mai podcastvendégünk életében a gitár mellett az az oktatás is központi szerepet tölt be. Czakó Erika Vietórisz József-díjas mesterpedagógus, gitár- és kamaraművész-tanár, zenekarvezető, a nyíregyházi Vikár Sándor Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanszakvezetője a pályafutásáról, tehetséges fiatalokról, oktatásról és sikerekről is mesélt.
From the publisher's feed