
Sign up to save your podcasts
Or


2007-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete április 2-át jelölte ki az autizmus világnapjának. Célja: felhívni a figyelmet arra, hogy az emberek 1°%-a autizmussal él, s ami még elszomorítóbb tény, hogy a legfrissebb kutatások szerinte minden 54. gyermeket érint ez a fajta spektrumzavar. Mai podcast vendégünk dr. Bodnárné Szűrös Zsuzsanna, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Nyíregyházi Tagintézményének gyógypedagógusa, akinek a segítségével jobban megismerkedhetünk az autizmus spektrumzavarral élő emberekkel, azokkal a folyamatokkal, specifikumokkal, melyek ezt az állapotot jellemzik. A beszélgetés rávilágít arra, hogy tudjuk elfogadni azt, ha valaki kicsit másképpen viselkedik, másképpen reagál, másképpen érzékeli a világot, hiszen ők is társadalmunk értékes tagjai.
A húsvéti ünnepkör a kereszténység egyik legrégibb és legnagyobb ünnepe. A hívők Jézus Krisztus kínszenvedésére, kereszthalálára és feltámadására emlékeznek. A húsvéthoz sok népszokás is kötődik.
Az ünnep jelentőségéről, az azt megelőző böjt fontosságáról, a nagyhét eseményeiről beszélgettünk a nyíregyházi születésű Kiss Zsolt görögkatolikus pappal, aki közel négy éve a Nyíregyházi Egyházmegyén belül a nyírbátori esperesi kerület esperese.
Kiss Zsolt esperes
Fotó: Nyíregyházi Egyházmegye
Podcast. A néphagyomány fontos része magyarságtudatunknak: egyszerre művészet, színjátszás, mágia és költészet. Szinte valamennyi ünnepünkhöz tartoznak népszokások, amelyek közül sok már feledésbe merült, vagy csak bizonyos helyeken őrzik azokat. A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, melyhez számos népszokás, hagyomány fűződik. Mai podcast- vendégünk Bodnár Zoltán történelem-földrajz, művészettörténet és néptánctanár, vőfély, akinek a segítségével felelevenítjük a nagyhét, régi nevén „sanyarú" vagy „vizeshét" eseményeit, és a húsvéthoz kapcsolódó népszokásokat.
Podcast. A gépjárműadóval kapcsolatos feladatokat immár harmadik éve az önkormányzati adóhatóságok helyett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal látja el. Az idén fontos változás, hogy a gépjárműadót egy összegben kell befizetni április 15-éig. Lehet-e még ezt sárga csekken teljesíteni? Kérhető részletfizetés? Erről is kérdezzük vendégünket, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának kommunikációs referensét. Piszár Tünde beszél majd a 2024-es személyi jövedelemadó bevallási határidejéről, és arról is, ki milyen kedvezményre jogosult.
A Nemtudomtól az Orsón át a Duránciig, több ősi szilvafajta bontja virágát Tivadarban, a Danó család gondosan művelt kertjében. A Felső-Tisza ékszerdoboz-szépségű – a falusi turizmus szerelemesei által is nagyra tartott – kis falujában Danó Sándor polgármester kalauzol a portán. A tekintélyt parancsoló, éppen egy katasztrális hold (1600 négyszögöl azaz 5754 négyzetméter) méretű csemegésben sokféle gyümölcsfa kezdi bontogatni virágait. Nem is csoda, hiszen a spontán kertszemle egy nappal virágvasárnap előtt történt.
Ha a föld fagya kiengedett, ne késlekedj a korai zöldségek elvetésével! – tartja időseink jó tanácsa. Az aktuális podcast egyik témája: melyek az első növények, zöldségek, gyümölcsök, amik a kertben helyet kaphatnak? Hársfalvi Róbert kertész, kertépítő, a Hársfalvi Kft. alapítója arra is választ ad, hogyan védekezhetünk a kerti kártevők ellen, s mit kezdjünk a vakonddal. A muskátliknál és a leandereknél pedig arra is kitérünk, hogy mikor érdemes kivinni őket a szabadba.
Az idén 800 éves a pannonhalmi bencés főapátság, s e jeles évfordulót különleges ünnepségsorozattal tisztelik meg. E programkavalkád részeként nyílt meg a napokban az a fotókiállítás, ami ezt a szinte felfoghatatlan, 800 éves időtávot próbálja meg átélhetővé tenni a nagyközönség számára. A fotókat lapunk volt munkatársa, Balázs Attila készítette, aki nyolc 100 éves ember portréján keresztül teszi megfoghatóvá az évszázadokat. Balázs Attila a nem mindennapi kiállítás anyagának elkészítéséről, és a közben megismert élettörténetekről is beszélt podcastünkben.
https://www.szon.hu/helyi-kozelet/2024/03/atelhetove-tenni-az-evszazadokat
„Azzal, hogy elfogadjuk emberként a másikat, sokat segítünk az ő saját megítélésén is. Talán ezeknek a társadalmi folyamatoknak a fejlődését is elő tudjuk hozni, ha mindenki partnerként kezeli az adott fogyatékkal vagy Down-szindrómával élőt."
A Down-szindróma egy veleszületett kromoszóma-eltérés, ami a 21. kromoszómapár hibás osztódásának következményeként jön létre. A 21. kromoszóma 3 felé osztódik, ezért tartják a Down világnapot minden évben március 21-én. Mai podcast-vendégünk Kisari Károly, a Rejtett Kincsek Down Egyesület elnöke, akivel különböző módszerekről, fejlesztési lehetőségekről, a Csodavárakról, a játszva tanulás fontosságáról beszélgetünk, de személyes történetek is elhangoznak.
https://www.szon.hu/helyi-kozelet/2024/03/partnerkent-kell-kezelni-oket
Hajlékonyság, erő, állóképesség, mozgáskultúra fejlesztése. A légtorna egy komplex, átfogó sport, mely nemcsak a teste, de a lelket is erősíti. A gyerekeknél a forgó, hintázó mozgás az idegrendszert is fejleszti, mindemellett nagyon látványos és szórakoztató is. Mai podcast vendégünk Makara Éva Dóra okleveles légtorna és csoportos fitnesz oktató, táncos, légtornász a FlowAerial Dance alapítója, vezetője, akivel a légtorna szépségeiről beszélgetünk a 2024. április 28.-án sorra kerülő Tiszántúli Rúdsport és Légtorna Bajnokság tükrében.
From the publisher's feed