
Sign up to save your podcasts
Or


Elszoktunk az élőszavas meséléstől, hiszen elővesszük a könyveket, s azokból felolvassuk a történeteket. Több évszázaddal ezelőtt azonban, amikor még nem tudtak írni és olvasni az emberek, saját maguktól és a fantáziájuk segítségével meséltek. Ennek az ősi mesélési módszernek az egyik képviselője napjainkban a kisvárdai származású Bumberák Maja mese- és énekmondó, a Népművészet Ifjú Mestere. A vele beszélgetett M. Magyar László újságíró az élőszavas mesélés titkáról, vonzerejéről, jelentőségéről. A teljes beszélgetés meghallgatható a szon.hu portálon.
Nagy Balázs, a Nyírségi Turista Egyesület tagja több mint 15 éve vezet túrákat az országhatárokon innen és túl. Amikor a csoportjaival útnak indul, nemcsak azt tartja fontosnak, hogy minél több kilométer kerüljön bele a túrabakancsokba: igyekeznek felkeresni az adott térség történelmi emlékhelyeit, kulturális értékeit is. Nagyon szereti a Zemplént, és a Kárpátok vonulatait, de már a Mont Blanc csúcsát is meghódította. Poscastünkben többek között arról mesélt, hová érdemes elindulniuk azoknak, akik most kezdenek túrázni, szó esett arról, milyen erős közösséget alkotnak a túracsoportok és azt is elmondta, könnyű volt-e a kislányukat rávenni arra, hogy túrabotot vegyen a kezébe.
Aki látta a Kállay Gyűjteményben az Én szőke városom című kiállítást, a megyeszékhely történetét bemutató tárlaton 900 képeslapot is megcsodálhatott.
Az epizód fő témái:
– Fordulatos meccsen, öt gólt hozott a Megyei Kupadöntő
– A REAC személyében budapesti csapatot kapott az NB III. osztályozóján vármegyénk bajnoka, a Kállósemjén
– Jön a Szpari–Veszprém párharc visszavágója, csak a győzelem az elfogadható!
A művészetnek az életre kell reagálnia - vallja Madarassy György, a Nagybányán született, jó három évtizede Nyíregyházán alkotó megyei Príma-díjas festőművész, aki a vele készül podcast beszélgetésben részletesen is kifejti alkotói hitvallását:
"Mivel én nem New Yorkban, hanem itt, Magyarországon, Nyíregyházán élek és dolgozok a műtermemben, itt reagálok a körülöttem zajló életre, arra, ami engem foglalkoztat. Nyilván egész másként reagálnék egy másik kulturális, gazdasági környezetben, ahol mások az embert válaszra késztető hatások. Amióta ötven éve, elkezdtem a pályát, kiállító művész vagyok. Ez pedig azt a feladatot rója rám, hogy amíg ecsetet vehetek a kezembe és dolgozni tudok, addig én festeni fogok. Azt, hogy mit, az a kolozsvári egyetemi éveim alatt született első képemtől eredezik, amire aztán a következők egymás után - mint épülő ház alapjaira a téglák -, rakódnak rá.
Alapvetően egy figurális gondolkodású művész vagyok, hiszen ebben nőttünk fel. Számomra a szakmaiság, a mesterségbeli tudás volt a kihívás, aminek meg is feleltünk anno Kolozsváron. Úgy látom, ma már nem ezen van a hangsúly. Mondom ezt anélkül, hogy a múltba nézés híve lennék. Igenis, a művészetnek is változni kell!
Az alkotó művésznek nyitottnak kell lenni arra, ami a társadalomban körülötte zajlik. Azok a hatások pedig, amelyek érik, óhatatlanul vissza kell hassanak a művészetére. A zseniális Picasso is - aki nem mellesleg úgy rajzolt, ahogy a legnagyobb reneszánsz mesterek - mint egy üres spongya szívta magába azt, ami a képzőművészetben, a festészetben történt...."
A festőművésszel kollégánk, Till Szabolcs beszélgetett
Az epizód témái
– A szezon utolsó mérkőzésén Kecskeméten kikapott a Kisvárda Master Good; a rétköziek bejelentették első távozóikat
– A kisvárdai női kézisek is vereséggel zárták az idényt
– Az NB II. osztályozó első mérkőzésén döntetlen játszott a Szpari, 90 percük maradt, hogy kivívják a bennmaradást
– Nem hibázott a Kállósemjén, győzött az utolsó fordulóban, így megnyerte a vármegyei I. osztályú bajnokságot. A keddi sorsoláson az is kiderült, hogy a Budapest-bajnokság második helyezettje, a REAC lesz az ellenfelük az NB III.-ba jutásért kiírt osztályozón
– Megyei kupadöntőt rendeznek vasárnap Kisvárdán, amelyen a Tarpa a Gémtech csoport bajnokával, a Csengersimával néz farkasszemet
From the publisher's feed