Május a fiatalok hónapja. Az elmúlt időkben május 25-e volt az ifjúság napja. A velem egykorúak még emlékeznek a stafétafutásra, a belgrádi stadionban a stafétabot átadására az elnöknek, egy pompás, fiatalok százaival együttműködő rendezvény keretében, amelynek közvetítését a tévében az ország apraja-nagyja minden évben megnézte.Jó napot kívánok a kedves hallgatóknak! A korszerű május 25-e a névnapot ünneplő Orbánok napja, amikor a termelők azt remélik, hogy az utolsó májusi fagyosszent csak nem okoz kárt a fejlődésnek induló növényekben. Én viszont mégis a témánál maradtam, belegondoltam a korszerű társadalom fiataljainak életébe.
Az X, Y, Z generációk jelenébe és abba, mit hozhat majd a jövő az „Alfáknak”, tehát a serdülőkorú gyerekeknek. A tipikus fiatal a zsebében az okos telefonnal, a fejében az álmokkal éli világát. Igazából nem láncolja le az otthona, a szülőhelye vagy a családja. Szárnyalni vágyik, felfedezni az életet, világot látni, külföldön tanulni, önmagát megérteni. Az átlagos fiatal szerint mindez megvalósítható… Nos, a fényes elképzeléseket dédelgető ifjú személy vállára kell hárítani a nagyszülők generációjának gondviselését? – merül fel bennem párhuzamosan az egyik legaktuálisabb téma – a hosszantartó gondozás kapcsán a kérdés.
A tartós gondozásról szóló törvény, a jogok ismertetése volt a szerdai Aktuális témája. Elmondtuk, hogy ki és mire számíthat, hol fogják eldönteni, hogy melyik gondozási jog jár, vagy nem jár meg azoknak, akik július elsejétől havi rendszereséggel lesznek kötelesek törleszteni a bérükből és nyugdíjukból a tartós gondozási járulékot. Sajnos arra a kérdésre, hogy a kivitelezés a reális életben is megvalósítható-e, ma még senki sem képes választ adni. Pedig a héten Sálovci községben is aláírták az idősotthon építésére a szerződést, Dobronakon már az alapkőletétel is megtörtént. Tehát az épületek elkészülnek, helyiségek lesznek. Ezzel szemben már most vannak olyan gondozó intézetek, ahol lehetne helyet kapni, beköltözni, ha volna elegendő személyzet a szolgáltatásokra.Tény, hogy az idősek száma nő. Halkan, észrevétlenül, de biztos léptekkel közeledik az a jövő, ahol minden harmadik ember ősz hajjal, remegő kézzel vár valakire. Vár egy segítő kézre, egy meleg szóra, egy fiatalra, aki odaül mellé, s aki ottmarad. A tartós gondozásról szóló törvény mindent biztosít: a jogosultságra a mércéket is kidolgozták, csak éppen azt nem sikerül pontokba foglalni, hogy ki végzi el a szolgáltatást. A törvény nem főz teát, nem cserél pelenkát, nem ad biztató mosolyt hajnalban. Erre a mesterséges intelligencia és a robotok sem képesek.
Emberek kellenek, sokan és azonnal, olyan személyek, akik vállalják az ápolást. A jövőt jelentő fiataljaink rengeteg tudást szerezhetnek, nyelveket tanulhatnak, karrierépítési tapasztalatszerzéshez külföldön is vannak a lehetőségek. Nincs határ! Ezzel szemben a gondozói pálya nem fényes, nem divatos, nem hívogat, és a zsebben sem csörög. De lehetne az, ha becsülnénk, támogatnánk, új szemmel néznénk rá. A robotok, a gépek ugyan vigyázhatnak egy öregemberre, de a magányát és az ölelés melegét képtelenek utánozni. Szükség van fiatalokra, szükség van a tudatosításra, hogy egyszer mindenki idős lesz, és ő is segítségre, gondozásra szorul. Az új társadalom csak egy új szövetség kialakításával boldogulhat.
A törvény kevés. Az emberektől függ, hogy a „Lesz-e aki majd gondoskodik rólunk?” kérdésre igennel válaszolhassunk. No, és mit teszünk ezért ma?
