A közös levél szerzői leszögezik, hogy a koronavírus-világjárvány az 1940-es évek óta a legnagyobb kihívás, amellyel a nemzetközi közösségnek szembe kell néznie.
A Sajtóklub vendégei Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője, Gajdics Ottó újságíró és Néző László, a Mediaworks központi szerkesztőségének főszerkesztője.
Már több mint 500 ezer magyar kapta meg a koronavírus elleni kínai oltóanyagot, amelyet korábban folyamatosan támadott az ellenzék - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért felelős államtitkára.