Túlélők podcast

Beszélgetőtársam Bagyó Sándor. Ő a VMSZ, vagyis a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke. Több mint 20 éve foglalkozik vízimentéssel, de számos más mentési területen is tevékenykedik, és a Nemzetközi Életmentő Szövetség oktató-trénere is. Négy gyermek édesapja. Hogy miért lett vízimentő, nem is kérdés: az anyatejjel szívta magába annak a napnak minden izgalmát, amely szülei tragédiájának indult, végül mégis túlélők lettek: édesapja egy süllyedő hajóból egyesével mentette ki az utasokat.

Mai adásunkat az FGSZ Földgázszállító Zrt., a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának partnere támogatta.

Mai vendégem Temesvári Orsolya, akit sokan Phoenix Girlként is ismernek. Orsit két évvel ezelőtt elgázolta egy autós a zebrán, ennek következtében eltört a gerince, nyaktól lefelé lebénult, és kerekesszékben éli életét. Ma is segítségre szorul abban is, hogy ezt a beszélgetést felvehessük, mert csak egyik kézfejét tudja mozgatni. Orsi a baleset előtt aktív életet élt, rendszeresen önkéntes adománygyűjtő futó volt a Suhanj! Alapítványnál, ahol sérült emberekkel sportolt együtt – így számára sosem volt teljesen idegen a kerekesszék, de biztosan nem gondolt arra, hogy egyszer majd bele is kell ülnie.

Nagy öröm számomra, hogy Orsi az eddigi Túlélők-adások hallgatója, és úgy döntött, hogy megkeres engem. Az a célja, hogy a kerekesszékes életet övező tabukat ledöntse, ezért olyan dolgokról beszél, ami egy egészséges embernek eszébe sem jut. Ebből a hozzáállásából gyűjtök én bátorságot, hogy az elsőre talán butaságnak tűnő kérdéseimet feltegyem a beszélgetés során.

A mai beszélgetéshez olyan Túlélőt kerestem, akinek története happy enddel végződött. Bár nekem azok az élettörténetek adnak erőt igazán, ahol példát kapunk arról, hogyan lehet folyamatos krízisben talpon maradni, de tudom, hogy vannak olyan hallgatók, akiket a pozitív végkifejletű sorsok erősítenek meg. Ma egy ilyet hallhatunk.

Illés Anitával beszélgetek, aki 12 éve olyan autóbalesetet szenvedett, amelynek következtében halálközeli élménye volt: kívülről látta önmagát. Harminc műtétet végeztek rajta az egy évig tartó kórházi felépülése során, miközben kérdéses volt, vissza tud-e majd térni korábbi életéhez. Többek között arról kérdezem, hogy történt a baleset, mire emlékszik ebből, miben változtatta meg az életét, és ez a változás mennyire volt tartós.

Ma Kristáné Soós Melindával beszélgetek, aki két éve vesztette el 15 éves fiát, Gergőt. A tragédia váratlanul érte őket: 2018. augusztus 11. ugyanolyan kellemesnek ígérkezett, mint a többi fürdőzéssel töltött nap a Balatonon. Melinda és családja jól ismerte a tavat. Gergő és testvére, Noémi ketten voltak a vízibiciklin, amikor egy ugrás után Gergő nem tért vissza többé. A család úgy gondolja, ha lett volna mentőfelszerelés az eszközön, testvére megmenthette volna Gergőt. Mégsem hibáztatnak senkit. Számomra azért is igazi túlélő Melinda és családja, mert nem sokkal a tragédia után elkezdtek tenni azért, hogy kötelező legyen a mentőfelszerelés a vízibicikliken, hogy mással ne történhessen hasonló eset.

Mai vendégem számára a karanténhelyzet nem ismeretlen, ugyanis három éve leukémiát, azaz vérrákot diagnosztizáltak nála. Minden erejével küzdött: blogot indított, hogy ezzel is segítsen magán és másokon, missziójának tartotta, hogy fényképein keresztül bemutassa betegtársai életét és ledöntse a kezelésektől megváltozott testről a tabukat. Szenvedélye a fotózás, az Art&Leukemia című önarcképével 2018-ban megnyerte a Huawei és a National Geographic közös mobilfotó-pályázatát.

Amikor felhívtam, hogy egyeztessük a mai adás felvételével kapcsolatos részleteket – merthogy ez most az önkéntes karanténból történik, online –, mindjárt leszögezte, hogy nem fogja töviről-hegyire elmesélni az egész történetet, sőt, a blogolást is felfüggesztette, mert betegsége kiújult, és már nem szeretne a múltról beszélni, csak a jelenről és a jövőről.