
Sign up to save your podcasts
Or


Veszprém tiszteletreméltó célt tűzött ki maga elé, hiszen 2030-ra Európa legélhetőbb városai közé kíván kerülni. Márpedig egy élhető városnak jól kitalált, élhető belvárosra van szüksége. A következő hónapokban sokat foglalkozunk majd a belváros jövőjével. Az első megszólalónk Márkusné Vörös Hajnalka, elkötelezett levéltáros és városkutató, aki beszél Veszprém belvárosának kialakulásáról. Arról, hogy tulajdonképpen hány belvárosa van Veszprémnek? Hogyan sikerült a város egy részét megóvni a szocialista árosközpont rombolásától? Milyen módon álltak ellent annak idején a lokálpatrióta építészek? Az is érdekes, hogy miért él Veszprémben annyi tehetséges, intelligens nő? Ennek is történelmi oka van.
A Magyar Mozgókép Fesztivált június 18–21. között rendezik meg Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban. A sajtótájékoztatón jártunk. Úgy tűnik, hogy érdemes lesz június harmadik hetére eltenni néhány nap szabadságot. Hiszen ez alatt a néhány nap alatt találkozhatunk közel 100 friss alkotással, a tavalyi év fontos nagy- és kisjátékfilmjeivel, a legjobb animációkkal és dokumentumfilmekkel.
Lukács István gyermekkora óta rajzol. Festményeket, grafikákat készít. Állami gondozásban nőtt fel, jelenleg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Befogadás Házának lakója. István élő példa arra, hogy az embernek van esélye akkor is, ha teljesen esélytelen. Május 5-én 17.00 órakor a Veszprémi Érseki Főiskolán nyílik meg új kiállítása, ahol 50 művét tekintheti meg a művészetkedvelő közönség. A képekből néhány látható a Befogadás Háza újonnan induló Facebook oldalán, amelyet ajánlunk minden elfogadó, kíváncsi veszprémi polgár figyelmébe!
Ezt vallja Tarlósi Kornél, a Gusto13 fiatal séfje. Kétféle okból járunk étterembe. Praktikusan akkor, ha éhesek vagyunk, és jól szeretnénk mielőbb lakni. Illetve akkor, ha élményeket akarunk átélni. Az első falat után meg akarunk állni egy pillanatra, és elgondolkodni azon, hogy élni milyen jó dolog.
...ugyanis olyan attrakciója Veszprémnek, amely egész évben várja a város lakóit és az idelátogató vendégeket. Azt is tudjuk, hogy ki az ötletgazda – erre a címre általában számos a jelentkező –, hiszen a megnyitón ezt elárulta Ovádi Péter, a város országgyűlési képviselője. Mészáros Zoltán, szállodatulajdonos, lokálpatrióta veszprémi polgár. Vele kezdjük a beszélgetések sorát. Aztán Tóth Adorján a Code operatív igazgatója következik. Ő felelt az EKF megnyitó ünnepségének megépítéséért és technikai működtetéséért, aztán levezényelt még az évben 30 nagy rendezvényt és támogatott még vagy százat a romkoncertektől az irodalmi estekig. Az utolsó 10 percben Márkusné Vörös Hajnalka levéltáros és várostudor mesél a Code veszprémi produkcióiról.
...mondja Muraközy Péter, Veszprém alpolgármestere. Sok minden szerepet játszhat ebben és minden mindennel összefügg. A helyszín jól össze van rakva. Élhető is, szép is, a technika is rendben van. A fellépők szeretik. Ha a fellépők szeretik, jó koncertet adnak. Ha jó koncertet adnak, a közönség jókedvűen megy haza és szívesen visszatér. Nincs titok. Csak egy veszprémi sikersztori.
… mondom ezt úgy, hogy a podcastban hallható beszélgetés nem Gulácsi Péterrel készült, hanem Porga Gyulával. Ugyanis – ha valaki nem tudná – hosszú ideig védte különböző csapatok hálóját, sőt, egyszer még egy NB3-as mérkőzésen le is ült a kispadra. Saját elmondása szerint ez volt a focikarrierje csúcsa.
Azért nemcsak a fociról beszélgettünk. Hanem: az EKF örökségéről, új pályázatokról, 2030-ról, a Veszprém fölül eltűnő fénybuborékról, arról, hogyan lép fel a város a villámárvizek ellen, hol lesznek a fecskelakások, és hol pihenhetnek majd méltó körülmények között a nyugdíjasok.
De mindezek előtt jöjjön egy kis focifilozófia.
Nagy érdeklődésre számíthat a háztulajdonosok, kutatók, lokálpatrióták körében. A térképvándor segítségével könnyűszerrel megismerkedhetünk a veszprémi házak és környezetük történelmével, régi tervrajzokkal, levéltári dokumentumokkal, fotókkal. Jó szolgálatot tehet például egy ingatlan vásárlójának, aki szeretne megismerkedni a háza múltjával, lehetőségeivel. De játéknak is kiváló, amatőr és profi helytörténészek számára pedig igazi kincs. A példa értékű fejlesztést most Boross István, a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltárának igazgatója mutatja be.
Az ember felér a Kossuth utca tetejére, és már majdnem bemegy az aluljáróba a piac felé, amikor beleszalad az I Love Tócsi Falatozóba. Itt minden van és mindenki itt van. Talán még Krúdy Gyula is itt figyel valamelyik sarokban. Nem is igazi interjú készült. Csak úgy odacsiptetődött egy mikrofon és indultak is az életképek.
A veszprémi Művészetek Háza szakemberei gyorsan átlátták, hogy az Európa Kulturális Fővárosa projekt nemcsak arra való, hogy a programsorozat évében minél színvonalasabb kiállításokat, rendezvényeket hozzanak létre. Arra használták a 2023-as év lehetőségeit, hogy nemzetközi kapcsolatokat építsenek. Megismertessék a világgal a veszprémi kultúrát és megismertessék a veszprémiekkel a világ kultúráját. Emellett arra is volt szemük, hogy felismerjék a Veszprém-Balaton 2023 csúcsteljesítményeit és mindent megtegyenek azért, hogy ezeket továbbvigyék. Grászli Bernadett, az intézmény igazgatója beszélt a japán, brazíliai és perui kiállításokról, és a Holtszezon Fesztiválról, amelyet idén már a Művészetek Háza támogatásával valósítanak meg a szervezők.
From the publisher's feed